Univerzum - Sakálok - Távol Afrikától

Az egyiptomiak megfigyelték, hogy a sakálok gyakran bolyonganak sírok között, a halottak közelében. Ezért úgy gondolták, ők vezetik át a holtakat a túlvilágra. Az ókori Egyiptomban a sakálokat 4 ezer éven át istenként tisztelték. Anubisz a holtak istene volt. 4 ezer évvel később Kelet-Európában hallunk róluk ismét. De itt nem szentként említik őket, hanem a pusztítás és a halál angyalaként. Egyre több helyről halljuk, hogy a sakálok köztünk élnek... Elisabeth Schönthal jól ismeri ezeket az állatokat. Afrikáról készült képein a sakálok élet-halál harcot vívnak egymással a zsákmányért. Elisabeth 1991-ben utazott először Namíbiába. Eredetileg a nagymacskák érdekelték. Namíbia az állatbarátok paradicsoma. Az összes afrikai nagy testű állat megtalálható itt. Hatalmas antilop és gazellacsordák legelnek a szavannákon. Elisabeth érdeklődését azonban már akkor egy bizonyos állat kötötte le: a sakál. Elkezdte őket keresni, először Afrikában, majd Európában. Több száz tudósítást olvasott, amelyek arról számoltak be, hogy az európai aranysakálok keletről egyre inkább Európa nyugati és északi részére húzódnak. 2000 telén még Svédországban is láttak sakálokat. Az eredetileg Afrikából származó sivatagi állat olyan természetesen mozog a hóborította vidéken, mintha ez lenne az őshazája. A sakálok kíváló szaglással rendelkeznek. A víz felületén érzékelik, hogy mi van a patak mélyén. Azonnal észreveszik a vízben sodródó haltetemeket. Mindenevők, húson kívül gyümölcsöt is esznek. A sakálok egyetlen vetélytársai a náluk erősebb farkasok és ragadozó madarak. Ahol ilyenek nincsenek, ott megmarad a sakál. Elizabeth doktornő és sakálkutató arra keresi a választ, hogy ez a tipikusan sivatagi, afrikai állat, az aranysakál hogy lehet, hogy a világ különböző pontjain felbukkan. Vajon, már korábban is éltek errefelé, távol Afrikától, vagy most visszatértek, vagy új vadászterületet keresnek? Miért mennek egyre észak-nyugatabbra? (Eredeti hang digitálisan.)