Bolonia Beach

Tarifától a Cadiz felé vezető út letér az Óceán mellől, csak bekötőúton lehet letérni Bolonia falu mellett elterülő homokos parthoz. A településen hamar átjutni, talán 50 házból áll, és eztán elénk tárul egy 3,7 km hosszúságú, 70-100 méter szélességű aranysárga homokos tengerpart. Bár sivatagot még nem láttam, érzésem szerint ilyen homok lehet ott is. Festői táj a zavartalan, építményektől mentes partszakasz, az állandóan morajló, hullámzó óceánnal. Természetesen cipő és ruha le, április ide vagy oda, az óceánban meg kell mártózni. Hideg volt. :-) Viszont a homok kellemesen meleg. Furcsa volt lépdelni a szél által összehordott homokdűnéken, amelyben sokszor combközépig elsüllyedtünk. Az állandó óceáni keletről érkező szél a partól összegyűjtött homokot az öböl végén fújta össze. Mivel a homok állandó mozgásban van, a domboldalt szinte teljesen lecsupaszította. Az élővilág elpusztult és a homok lett az úr! Természetesen a kíváncsiság hajtott, hogy felderítsem, hogy meddig terjed ez a homokdűne, így mezítláb nekivágtunk az emelkedőnek. Ízelítőt kaptunk a sivatagból, felérve az első dombra, megláttuk, hogy még van előttünk egy, majd még egy, és még kettő. Közel egy órát gyalogoltunk a süppedő, csúszó, folyó homokban mire felértünk a tetejére. És ott nem volt semmi, csak egy fenyveserdő, amelynek a szélét már kikezdte a vándorló homok. Viszont belátni szinte az egész homokos partszakaszt. Lefelé már sokkal könnyebb volt, főleg úgy, hogy előjött belőlünk a gyerek és egymást lökdösve, bukfencezve ereszkedtünk lefelé. A parton tárolt csónakok fedezékében elővettük a magunkkal hozott mini grillsütőt és a bepácolt karajt. És 20 perc múltán már jóllakottan, vidáman indulhattunk a további célunk felé, hogy megnézzük a naplementét.