Menü betöltése...
TV műsorUtazásNaklice, Omis, Rafting, Vadvizi…
Bejelentkezés
Várj...
E-mail:
Jelszó:
Bejelentkezés
Adatok mentése...
Helyszín

Ildikó Kiss utazási blogja
116  0  0

Horvátország

Naklice, Omis, Rafting, Vadvizi evezés

21252 Tugare, Naklice 43a.

2013. április 15. hétfő 13:42
2010. május 15. szombat
2010. május 18. kedd
 43°27'23,835"N   43,456482
 16°40'42,832"E   16,678426

106  11  1  5  2

Még soha nem voltunk úgy, hogy minél délebbre megyünk, annál hidegebb lett volna. Ahányszor megálltunk pihenni, egyre rosszabb lett az idő... először szélvihar lökdösött bennünket, majd a hideg esőt is a nyakunkba csapta. Mire Omis-ba értünk, szerencsére már csak szemerkélt.

Mikor kikászálódtam az autóból egyből az jutott eszembe, hogy ezentúl is én szervezem a nyaralást és nem engedem át a férfiaknak, mint most. Valahol az „Isten háta mögött Naklice-be kötöttünk ki, fent a hegyekben, ahonnan csak egy rozoga szerpentin vezetett le a faluba.

A tengert hiába kerestem, nem láttam sehol. Körülöttünk vakolatlan félkész és öreg házak, sehol egy lélek. Végre előkerült a házkiadó tulajdonos. A mi nyaralónk szerencsére egy új villaszerű épület volt, úszómedencével és szaunával, körbe gyümölcsöskertekkel. Sőt mikor beléptem, egyre barátságosabban hatott rám a nagy ablakaival, a nappalit uraló kandallóval, kedves és tiszta szobáival és modern konyhájával. Az ebédlőasztalon ott gőzölgött a frissen sütött almásrétes üdvözlésképpen. Mindenfelé patinás rend és a hűtőszekrényben sajt, sonka... a vitrinben saját készítésű likőrök, bor, gyümölcslekvár. Fehér törölközők a szaunában és frissen feltöltött medencevíz. Be is fűtöttünk egyből a kandallóba és a szaunába. A háziak nagyon aranyosak voltak, még egy mobiltelefont is kaptunk arra az esetre, ha még akadna bármilyen kérdésünk. Miután elmentek elfoglaltuk a szobákat és bőröndkipakolás után elindultunk megkeresni a tengert. Nyolc kilométert tettünk meg lefelé kanyarogva a rossz és helyenként szűk szerpentinen mire leértünk a strandhoz.

A látvány viszont kárpótolt bennünket a zubogó vízeséssel, a nagy smaragdzöld Cetina folyóval, ami a hegy lábánál torkollik a tengerbe... valamint Omis, a kis tengerparti település, ami korábban kalóztanya volt és ahol még mindig látni a szirtekre épített kilátókat, erődöket.

Miután bevásároltunk megvacsiztunk egy kikötői étteremben, aztán visszakanyarogtunk a hegyre és a fiúk szaunáztak egyet. Én úgy át voltam fázva, hogy ruhástól ültem be később egyedül a szaunába melegedni, majd kitakarítottam a banda után a helyiséget, aztán egyből zuhanyzás után beestem az ágyba. Éjjel az üvöltő szelek ellenére jót aludtam. Mire letipegtem a lépcsőn a konyhába, már mindenki megreggelizett, így kényelmesen elterpeszkedhettem és kávézgatás közben kibambultam az eső áztatta kertbe, ahol egy feketerigó csipegette éppen össze a reggelijét. Később meg a fiókokban kotorászva, csak ámultam és bámultam, mert ilyen jól felszerelt háztartással még nem találkoztam a nyaralások alatt. Még fritőz és vízforraló is volt.

Reggeli után nekiindultunk a folyó mentén a felfedezőútnak autóval. A hegyekbe vezetett a választott út, ahol hosszas kanyargás után végre megláttunk egy kézzel festett útmutató táblát Kremenko felirattal.

Már majdnem járhatatlan úton vezetett a fiam, mikor végre odaértünk a titokzatos név forrásához, egy étteremhez. A kívülről jelentéktelennek tűnő sziklafalhoz tapasztott épület belsejébe érve meglepődtünk. A fából készült bútorokkal Ízlésesen berendezett, szépen megterített helyiségek kellemes látványt nyújtottak és a kandallókban lobogó tűznek is barátságosan hívogató hatása volt. A megvilágított sziklafal előtt álló Flinstone-autó különös bájat kölcsönzött a környezetének.

Meg is kérdeztük, hogy ebédelhetnénk-e (?)... de sajnos már minden asztal foglalva volt. Estére kaptunk volna helyet, de sötétedés után már nem akartunk erre a kies, távoli helyre felautózni... Hiszen még világosban is imádkozni kellett, hogy a szűk szerpentinen és ösvényeken nehogy valaki szembejöjjön.

Omis-ba visszatérve rátaláltunk egy sufniszerű helyiségben a Rafting- irodára. Ahol prospektust kaptunk és keddre időpontot is egyeztettünk. Állítólag a rendes irodájuk elázott, amin nem is csodálkoztunk, ugyanis a fél falu egy kisebb Velencére emlékeztetett, mert a sok csapadék miatt a legtöbb ház vízben állt. Még a Tv-sek is kijöttek azt filmezni, hogyan pumpálják a tűzoltók ki a pincéket. Az utakon hömpölygött a tömlőkből kifolyó víz, az autósok meg sorra terítették be vele a járókelőket, vagy az út mentén álldogálókat, főleg a piaci árusokat a termékeikkel együtt.

Kedden aztán beleugrottunk a fürdőruhába... Na nem azért, mert kitört a kánikula hirtelen, hanem a délutáni Rafting-program miatt. Amúgy ez a sport a nevét a hajóról kapta, melyet eredetileg hadászati célokra fejlesztettek ki Amerikában. Raftnak, vagy rafthajónak azokat a vadvízi gumihajókat nevezzük, melyekben 4-6-8-10 fő tud egyszerre evezni.

Fél egyre értünk a faluba, ahol már rakták az utánfutóra a két gumicsónakot. Miután minden cuccot bepakoltak, beszálltunk a rozoga kisbuszba és elindultunk magunk után húzva a felfújt csónakokat. Kb. egy félórás hegyre fel-hegyről le zötykölődés után megérkeztünk a kiindulóponthoz. Ott megkaptuk a felszerelést (neoprén ruha, cipő, mellény, sisak, lapát ) amiket magunkra erőszakoltunk. Ezek után eloszlottunk két csoportra és vízre eresztettük a csónakokat.

Évekkel ezelőtt már voltam Rafting túrán a Salza folyón Ausztriában, így tudtam nagyjából mi vár ránk, de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer a tengernél raftingezek majd. Először csak csordogáltunk lefelé a nyugisnak tűnő Cetina folyón. Mi négyen ültünk egy csónakban plusz a túravezetőnk Tommy, akiről kiderült, hogy Kickbox champion. A férjem meg beszólt neki, hogy annak jobban örülne ha úszóbajnok lenne a Baywatch-nál.

Kellemes volt, ahogy minden erőltetés nélkül sodródtunk az árral a hegyek ölében a természet közepén. A vezetőnk szerint nyáron nem ilyen nyugis a környék, mert rengeteg a turista és a raftinges. Majdnem egymást lökdösik a csónakok, mert a víz is kevesebb. Aztán beindult egyszer csak a sodrás és párszor megdolgoztatott bennünket. Vadul lapátoltunk kommandóra. Főleg a belógó ágakra kellett figyelni, mert néhányszor megcsapkodtak bennünket. Egyszer betekerte a csónakot az ár a vízre fekvő fák alá úgy, hogy belökték az ágak a vezetőnket a csónakba. Még jó, hogy nem kiesett, mert akkor kormányos nélkül vitt volna bennünket a víz tovább. Szép környezetben eveztünk, kisebb- nagyobb vízesések is szegélyezték utunkat. Az egyik alá be is eveztünk... szerencsére jó helyet fogtam ki, mert nem az én nyakamba zúdult a legtöbb víz. Aztán következett egy nagyobb zuhatag, ami úgy bevadította a folyót, hogy ki kellett szállni a csónakból, mert állítólag már haltak itt meg és nem vállalták a rizikót a vezetőink. Miután mi kikászálódtunk a csónakból, elindultunk a lapátokkal a kézben vizes gumiruhában, gumicipőben hegyet mászni, aztán át kellett gázolnunk pár vízmosáson és végül leereszkedni a csúszós, nehezen járható sziklákon a partra.

Mondanom se kell, hogy éppen ebben a húsz percben sütött ki a nap, amikor úgyis izzadtam, mint a ló. Szerencsére nem kellett messzire mennünk, de így is fárasztó volt ebben a felszerelésben úgy járni, hogy közben lötyögött a víz a seggemnél. mikor megláttam a partra érve a lezúduló vizet hirtelen elképedtem, hogy hogyan fognak itt a vezetőink leevezni. A döbbenetem nem sokáig tartott, mert már felbukkant gyalogosan a túlsó parton az egyik, míg a másik leeresztette az üres csónakokat a vadul zubogó vízen. Elég keserves akció volt így is a partról nézve, közben elvitt a víz egy lapátot és a pumpacsövet. Miután bekászálódtunk a csónakokba nemsokára ismét egy nyugis szakasz következett. Az elveszett lapátot is ki tudtuk halászni, de a cső eltűnt, hiába kerestük. Megálltunk egy sziklánál, ahol bele lehetett ugrálni a folyóba, de nekem már elegem volt a sziklamászásból és túl magasnak is tűnt az ugráshoz. A férjemet és egy csajt is úgy löktek bele, mert maguktól nem mertek ugrani. Én inkább meg se próbáltam, hanem a többieket fotóztam a csónakból. Állítólag itt forgatták azt a filmjelenetet, amikor Winetou egy magasabb szikláról a vízbe veti magát. Persze nem Gojko Mitic (vagy Pierre Brice) volt olyan bátor, hanem egy kaszkadőr .

Később még volt egykét izzasztó szakasz, de nagyon élveztük. Körülbelül 4 órás volt a túra az öltözködést is beleszámítva, ami elég körülményes volt, mert át voltunk ázva és így mindent le kellett cserélni. Én a kisbuszba ültem be, de el lehet képzelni milyen úgy teljesen levetkőzni és felöltözni, hogy percenként húzkodnak ki a pucér feneked alól valamilyen cuccot, mert mindenkinek bent volt a holmija a buszban. Még kifizettük a fejenkénti 200 Kunát (?30 Euro- pár évvel ezelőtt 50 Eurót fizettünk a Salzá-n, igaz az vadabb is volt valamennyivel és ott grilleztünk is), aztán kiraktak bennünket a parkolóba.

Kerestünk egy éttermet, aztán jól bekajáltunk, mert már mindenkinek kopogott a szeme az éhségtől . Otthon a villában befűtöttünk a kandallóba. Lementem a szaunába, aztán beleugrottam a kinti medencébe, de aztán ki is pattantam belőle, mert jéghideg volt. Fent még lezuhanyoztam, hajat mostam és jóízűen elaludtam.

Mivel a háziak utasítására be kellett esténként csukni a spalettákat, így mindig az órámra kellett néznem miután felébredtem, hogy reggel van e? Ezen a napon még meglepetés is várt a reggeliasztalnál, ugyanis kint sütött a napocska. Egypáran közülünk gyorsan elfoglalták a nyugágyakat és fürdőruhára vetkőztek napozni. Én még úgy éreztem, hogy foga van a szélnek, ezért inkább hátraültem a kertbe a hintaágyra.

Ringatóztam a cseresznyefa alatt, miközben megírtam a képeslapokat... közben élveztem a napsütést és a madárcsicsergést. A szembelévő fán üldögélt egy rikítóan sárga énekesmadár. Ilyenfajta madarat még soha szabadon nem láttam, ez meg naponta idejárt hozzánk. Nagyon szép volt. Azt is felfedeztem, ahogy a madarat nézegettem, hogy ha lábujjhegyre állok és éppen fújja a szél a fákat, akkor látok a tengerből egy kis darabot.

Később elsétálgattunk a ház körül. Nem messze volt egy temetkezési hely... hát én még ilyen érdekes temetőt nem láttam. A sziklás talaj miatt nem tudják az embereket a földbe ásni, ezért olyan az egész, mintha egy kőből épített szekrénysor lenne. A polcokra tolják be a koporsókat amit aztán befalaznak. Elég széles és mély volt az üreg és mindenhol csak egy név volt, ezért gondolom, hogy nem csak urnát tesznek be. Körbe van az egész építve és a közepén gyönyörű a pázsit. Fehér kereszt áll a középpontba és a falakon kővázákban van csak itt ott virág.

Sokáig sétálgatni nem lehetett, mert ismét bezavart bennünket egy nagyobb zivatar. A rossz idő miatt nem is maradtunk a kifizetett ideig, hanem szedtük a sátorfánkat és irány az olasz tengerpart!

Rafting a Cetina folyón...
[Hibabejelentés]
TOP 12 utazási blog
Legszebb útvonalak
Irán 2017
kalandutazo útvonala 1 helyszínnel
Séta Pula-ban
Tündüs & zo- útvonala 7 helyszínnel
Séta Rovinj-ban
Tündüs & zo- útvonala 3 helyszínnel
Velence és környéke
Csabó útvonala 7 helyszínnel
Séta Kuredu szigetén
Tündüs & zo- útvonala 21 helyszínnel
Hajókirándulás a Manavgat folyón
Tündüs & zo- útvonala 3 helyszínnel
Szavazz erre a helyszínre
Szavazz Te is, hogy neked mennyire tetszett ennek a helyszínnek a bemutatása!
5
0/5
2 szavazat átlaga: 5
Másolás
Ha tetszik ez a helyszín, akkor másold át az adatait a saját bakancslistádba! Ha még nem lenne, akkor itt készíthetsz egyet: új bakancslista létrehozása.
Bakancslista:
 
Adatok másolása
Várj...
Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!