Nőtincs, Seholsziget élménypark, SzG3

Sziasztok, Gábor vagyok!

Az egyik utolsó szép őszi napon az unokámmal kiruccantunk Nőtincsre a Seholsziget élményparkba. Ez Nőtincs határában található egy hosszan elnyúló területen.

Az egész egy eléggé érdekes stílusban épült, talán az organikus építészetet próbálta utánozni. Nem is lett volna vele nagy baj, ha jó magyar szokás szerint egyes részleteket nem kezelt volna kissé lazán. Konkrétan: az épülete tetőinek zöme sima (palazúzalékos) bitumenes lemezzel voltak fedve, ráadásul az illesztéseket sem hangolták össze, így eléggé siralmas volt a hatás (senki ne nézzen a tetők felé, bár lehet, hogy ez csak engem zavart, de hát valahogy az építészet az egyik szakmám). A másik: a sátortábor sátrainak ablakai polikarbonátból vannak kialakítva, ezek is nagyon kirínak az egyéb anyagok sorából (ez is elég snassz volt).

Szerencsére ezek a dolgok Lilit nem nagyon befolyásolták, hanem élvezte a park adta lehetőségeket. Nagyon tetszett neki a játszótér, sokáig volt az állatsimogatóban is, össze vissza rohangált a sátortábor gyalogos hídjain és a végén egy jót lovagolt a lovardában (itt is lehetett volna szervezettebb a dolog: a lovaglásra megváltott jegyek nem voltak sorszámozva, maradjunk annyiban, hogy ezekkel kapcsolatban folyamatosan volt némi keveredés. A lovagláshoz használt bukósisakokat is az egyik csoport lenyúlta, pedig egyszerre csak egyre volt szükség, a Liliének összesen egy jutott. Mennyivel egyszerűbb lett volna a számok alapján hívni a lovagolni vágyó gyerekeket, valamint egy kicsit nagyobb figyelmet fordítani a bukósisakok forgalmazására is.

A bejárat

Nekem az volt a legfelemelőbb az egészben, hogy Lili kinyilatkoztatta: nagyon szeretem az állatokat! Igazából ez számított. Az egész élményparkot végignézve alapvetően erdei iskolaszerű működése a legnormálisabb állapota, egyéni látogatók azért szerintem némi hiányérzéssel távozhatnak (egyszer azért el lehet látogatni ide, főleg jó időben).