Vilnius

Vilnius (lengyelül: Wilno, belaruszul: Вільня/Vilnia és oroszul: Вильна/Vil'na) Litvánia fővárosa és egyben legnagyobb városa. Részben ma is fallal övezett történelmi belvárosa, a UNESCO Világörökség listáján található 1994 óta.

Katolikus és ortodox érseki székhely, és itt található Kelet-Európa egyik legrégebbi egyeteme, amelyet 1579-ben Báthory István lengyel-litván király és erdélyi fejedelem alapított. Budapest egyik testvérvárosa. Tavaly Linz mellett Európa Kulturális Fővárosa is volt.

Vilnius Litvánia délkeleti sarkában a Vilnia és a Neris folyók találkozásánál fekszik, mindössze 40 km-re a belorusz határtól. A város a nevét a feltételezések alapján a rajta átvezető folyó után kapta. Vilnius közel helyezkedik el Európa földrajzi középpontjának egyik lehetséges értelmezéséhez.

A városról az első írásos emlék 1323-ból maradt fent és pár évre rá már a Hanza-városok tagja lett. A 14. század végétől a lengyel és a litván állam uralkodói közösek voltak, de a két ország közigazgatása külön működött. A 16-17. században Vilnius a mai Litvániánál kb. tízszer nagyobb terület központja volt, amely többek közt Kijevet és a Fekete-tenger partjának egy kis részét is magába foglalta. A 16. században egy ideig Krakkóból a királyi udvar is ide helyeződött át. A település ezután fokozatosan vesztett a jelentőségéből, ráadásul az oroszok a 17. században egyszer fel is égették, de a város végleg csak a 18. század végén lett Oroszország része. Érdekes, hogy Szentpétervár és Moszkva után 1811-ben Vilnius volt az állam harmadik legnagyobb városa.

A város hosszú háborúskodás után 1920 végén az ekkor újjászülető lengyel állam része lett, de ezt a szintén ekkor újra függetlenné váló Litvánia nem ismerte el. Sőt, még a fővárosává is tette, az ideiglenes fővárosnak pedig a városhoz közeli Kaunast választották. A II. világháborúban a németek és a szovjetek is megszállták. 1956-ban a magyar forradalom melletti szimpátiatüntetések zajlottak. Ma ismét Litvánia gyorsan fejlődő fővárosa.

A város népessége a 20. században többször is gyökeresen megváltozott. Az első világháborúig a lakosság 38%-a lengyel, 37%-a zsidó, 21%-a orosz, és mindössze 1%-a litván volt. A lengyel uralom alatt az oroszok elűzése után a népesség 65%-a lengyel, 28%-a zsidó, 5%-a orosz és 2%-a litván volt. A világháború után a lengyelek nagy részét kitelepítették, a zsidók jó része pedig ennél is sokkal rosszabbul járt. Ma a lakosság 58%-a litván, 19%-a lengyel, 14%-a orosz, 4%-a fehérorosz és fél %-a zsidó. Sajnos ez egy tipikus 20. századi népességtörténete egy közép-európai városnak.

Az óvárosa Észak-Európa legnagyobbjai között van. Gótikustól kezdve napjaink építészetéig minden korszak jegyeit magán viseli. Különösen sok katedrális, templom és egyéb egyházi épület található benne, de a közel 1500 épület között bőven akad sok más látnivaló is. Ha valaki Litvániában jár, annak feltétlenül látnia kell, de a másik két balti fővároshoz képest kevésbé érdekes. Ettől függetlenül pár napnyi látnivalót ad a város, és a környék nevezetességeit akkor még bele se számoltam.