Menü betöltése...
»Utazás»Zala megye
Bejelentkezés
Várj...
E-mail:
Jelszó:
Bejelentkezés

Zala megye

Magyarország, Zalavár, Kis-Balaton ház és part

A terület Zalavárhoz tartozik, és ugyanazt tudom itt is írni, mint a Kányavári szigetnél. A Zalavár - Újszabar közötti útszakasz mentén, a Kányavári szigetről visszafelé, a Kis-Balatont megkerülve jutottunk ide. Az építés kezdete 852-53-ra tehető, s 870-ben már fölszentelt templomról tudunk. A templom mellé szerzeteseket rendeltek, feltehető, hogy akkor is létezett egy kolostor…

Magyarország, KESZTHELY, Balatoni múzeum

A lelkes lokálpatrióták által létrehozott intézmény kezdettől fogva arra törekedett, hogy megmentse és összegyűjtse a Balaton környékének történeti, régészeti, néprajzi és természettudományi értékeit. A kultuszkormányzat, Festetics Tasziló herceg és a város támogatásának köszönhetően 1928-ban felépült az a neobarokk épület, amely ma is otthont ad a múzeumnak…

Magyarország, Keszthely, Festetics-kastély

A Festetics-kastély Keszthely kiemelkedő jelentőségű műemléke. Építése még a 18. század közepén kezdődött el, ám csak az 1880-as években nyerte el végleges formáját. A 18. század elején Keszthely több földesúr tulajdonában volt. A legnagyobb birtokostól, Pethő Jánostól vásárolta meg az ő részeit Festetics Kristóf 1739-ben. A kastély 101 helyiségből áll…

Magyarország, Zalaegerszeg, a Göcseji Falumúzeum, SzG3

Sziasztok, Gábor vagyok! Zalaegerszegen még a naplemente előtt sikerült megnéznem két dolgot, az egyik ez a skanzen, a másik az Olajipari Múzeum. Magára a városra már csak a sötét este jutott, remélem, hogy egyszer még napvilágnál is meg tudom majd nézni. De most vissza a Múzeumfaluhoz! Állítólag ez volt Magyarországon az első szabadtéri múzeum, 1968-ban nyitotta meg kapuit…

Magyarország, Zalaegerszeg, SzG3

Sziasztok, Gábor vagyok! Korábban Zalaegerszeg két lényegi látnivalóját már bemutattam (a Skanzen és az Olajipari Múzeum). Most végre volt egy kis időm szétnézni magában a városban is. Most a zalaegerszegiek biztosan meg fognak egy kicsit sértődni, de nekem Zalaegerszeg nem igazán tetszett. A belvárosa tele van modern épületekkel, ráadásul nem a legszebb…
Várj...
Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!

Magyarország, ZALAVÁR - BALATONHÍDVÉG kerékpárút

Közel öt kilométer hosszú új kerékpárutat avattak 2008. májusában a Kis-Balaton nyugati részén, a Hidvégi-tóként ismert 1-es tárolójának észak-keleti partja mellett. A bicikliút mellett Kis-Balaton Kerékpáros Ház kerékpárkölcsönző, Madárvárta, vízi játszótér és a Kis-Balaton Ház található. Az egyedülálló természeti terület most először vált megközelíthetővé a látogatók számára…

Magyarország, Az egervári várkastély, SzG3

Sziasztok, Gábor vagyok! Továbbra is bosszankodom azon, hogy ha végre sikerül eljutnom valahová céges úttal, akkor szinte egész idő alatt rossz idő volt, reggeltől délig sűrű köd, így összesen csak ezt a helyet tudtam beilleszteni, mivel du. 4 után már fényképezni sem lehet. Egervár a Vasvárt Zalaegerszeggel összekötő úton található, kicsit az utóbbihoz közelebb…

Magyarország, Kilátó-torony - Zalakaros

Kicsit fellapoztuk a Panoráma kiadó 1981. június 20.-án lezárult szerkesztésének útikönyvét, miszerint: Zalakaros még más néven szerepelt. Zalakaros-fürdő A gyümölcs- és szőlőkultúrájáról ismert Zalakaros község szelíd völgyekkel tagolt dombsorok és almaligetek között fekszik a 7-es főút mentén. Nagykanizsától 14, Keszthelytől 40 km-re. A 60-as évek…

Magyarország, Zalaszántó, Tátika-vár rom

A vár romos, de felújítás alatt van. A kilátás a környező tájra - egyszerűen csodálatos. Egy 412 méter magas vulkáni kúpon állnak Tátika várának romjai. A belsőtornyos, szabálytalan alaprajzú vár a XVIII. században rommá lett, de az elmúlt évek rekonstrukciója nyomán egyre több látszik a falakból. Históriájához tartozik, hogy 1248-ban Árpád-házi IV…

Magyarország, REZI - Rezi-vár

2006. 08. 13. Kerékpártúrám alkalmával, Keszthely felől érkeztünk Rezi-be, majd fel a Rezi-várba. Igaz, csak a vár romjai vannak meg, de a Keszthelyi-hegységben, a csúcson lévő várból gyönyörű kilátás nyílik a környező hegyekre, völgyekre. Innen lefele már egy kissé bonyolultabb, nehézkesebb útunk volt, túristautakon, csapásokon haladtunk keresztül…

Magyarország, Zalaegerszeg, a Magyar Olajipari Múzeum, SzG3

Sziasztok, Gábor vagyok! Ez a múzeum tulajdonképpen egybeépült a skanzennel, de mivel teljesen más témával foglalkozik, így külön tárgyalom. Ha a skanzen bejáratánál egyenesen vagy jobbra megyünk, akkora a múzeumfaluban találjuk magunkat. Ha balra, enyhén hátrafelé, akkor az Olajipari Múzeum tábla mellett máris a szabadtéri kiállítási területen találjuk magunkat…

Magyarország, KÁPOLNAPUSZTA, Bivalyrezervátum

A Kis-Balaton közvetlen közelében található, párját ritkító bivalyrezervátumban az állatok viselkedése pihenőhelyekkel és kilátóponttal ellátott kb. másfél kilométeres sétaút bejárásával ismerhető meg. A Bivalyrezervátumban mintegy 250 bivaly él. A telep az őshonos bivaly fennmaradásában, génállományának megőrzésében fontos szerepet játszik, s egyben a faj bemutatásának hazai központja…

Magyarország, Zalaegerszeg, a Csácsbozsoki Arborétum, SzG3

Sziasztok, Gábor vagyok! Erről a helyszínről tudtam, hogy most nem lehet megnézni, de amiatt azért erre kanyarodtam, mert állítólag Magyarország egyik legszebb arborétuma, bár a környékbelieket leszámítva viszonylag kevesen tudnak róla. Kialakulása érdekes, mert ezt a helyet eredetileg nem arborétumnak szánták. A II. világháború előtt csemetekert…

Magyarország, ZALA TORKOLAT, Somogyi oldal

Idén az első jelentősebb kirándulásunk. Az érintetlen balatoni táj volt a cél. Itt a tópart még természetes, ami ma már igen ritka. Azért 100%-ban nem mondanám érintetlennek, mert látszik, hogy a tótól feljebb, a múltban kissé meg volt piszkálva, de már visszaszorítja a természet. A Zala befolyásának környéke igazi túra, már aki szereti a vadont. Nádas, mocsaras, nyáron szúnyogos…

Magyarország, Zalacsány, Batthyány kastélyszálló és a horgásztó, SzG3

Sziasztok, Gábor vagyok! Tavaly februárban hivatalos úton voltam Zalaegerszegen és közben megálltunk Zalacsányon is, elsősorban a Batthyány kastély miatt (aki emlékszik rá, van egy nagy blogom a Batthyány családról), visszafelé pedig a horgásztó partján ebédeltünk egy jót. A kastélyhoz a főútról (Zalaegerszeg felé menet) jobbra kell lekanyarodni és kb…

Magyarország, Eltűnt Árpád-kori falu 42 - Fenék falu avagy Valcum Castrum

Balatoni átkelést biztosító római erődítmény, hajdani Festetich-birtok, lovarda (itt volt a híres fenéki Festetich ménes), itt született Szendrey Júlia. A területnek komoly történelme van. A középkori Fenék falu a Sármellékre vezető út mellett terült el. Királyi birtok volt. Fenék története az időszámítás elejétől keltezhető. A területen tovább élhetett…

Magyarország, Balatonhídvég - Zala és Kis-Balaton

Ugyanazt tudom írni, mint a Kányavári szigetről írtakban. Ugyanaz a táj, csak pár km-re tőle. Itt viszont már kint a tábla, hogy Engedéllyel látogatható terület. A képek a Sármellék - Balatonmagyaródot összekötő út mellett, a Zala hídnál készültek. Miközben itt álltunk, sok külföldi turista megállt, és gyönyörködött a tájban. Fotóztak, filmeztek - mint mi…

Magyarország, KÁNYAVÁRI SZIGET - Kis-Balaton

2006. 08. 13. Fenékpuszta után ide érkezett kerékpártúrám. A Balatonfelvidéki Nemzeti Park területe, szigorúan védett. A Kis-Balatonnak ez a része engedély nélkül is látogatható. Valamikor elkezdték lecsapolni, ma viszont már a helyreállítási munkák folynak. Talán jól is sikerül. Nagyon szép, inkább gyönyörű táj Magyarországon. Érdemes idelátogatni…

Magyarország, Balatongyörök

Megcsodáltuk a panorámát a Szép-kilátóból és a Batsányi kilátóból. Gyönyörű és békés hely.

Magyarország, Keszthelyről futás Fenékpusztáig

A keszthelyi rövid pihenő után mentem tovább Fenékpusztára, ami csak a km szám miatt volt a következő szakasz vége. Peti közben elment megnézni a fenékpusztai kastélyt. Keszthelyen nagyon megtetszett egy barack a boltban, aztán menet közben meg is ettem és rá kellett jönnöm, hogy nekem szilárd frissítőkből sokkal jobban bejönnek a természetes, hétköznapi…
Oszd meg ezt az oldalt: Zala megye

Facebook

Twitter

Viber

Messenger

WhatsApp

Telegram

Skype

Blogger

Flipboard

LinkedIn

Reddit

Buffer

E-mail

Gmail