Hamarosan bárki hazavihet egy Apple Vision Pro headsetet

A Bloomberg szerint az Apple arra készül, hogy az USA-n kívül is piacra dobja a drága Vision Pro headsetet.

A Blooomberg jelentése alapján már nem kell sokat várni egy Vision Pro headset egyszerű beszerzésére, ugyanis az Apple arra készül, hogy az USA-n kívül is elérhetővé teszi a méregdrága terméket.

A kevert valóságra építő headset iránt így nőhet a kereslet, ráadásul a nemzetközi Apple boltokból dolgozók százait reptették Cupertinóba, hogy képzésen vegyenek részt, és tudják, hogyan kell bemutatni a 3499 dolláros headsetet a látogatóknak.


[+]

A jelentés szerint a Vision Pro az idei WWDC (június 10-14.) után érkezik meg a nemzetközi piacokra, a dolgozók felkészítése pedig 4 napot is igénybe vehet. Első körben Németország, Franciaország, Ausztrália, Japán, Dél-Korea, Szingapúr és Kína kaphat majd a termékből, amely tavaly júniusban debütált és februárban jelent meg az USA-ban.

Feltehetően az iPhone-eladások lassulására nem lesz megoldás a Vision Pro, már csak azért sem, mert az elemzők szerint a kezdeti lelkesedés után a headset iránti kereslet erősen megcsappant.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények