

03:3004:55-ig1 óra 25 perc
Bűbájos boszorkák - 3. évad - 17. rész
Boldog békeidők
Amerikai misztikus filmsorozat (1998)A történet három, a huszas éveiben járó testvérről szól. A három lány - Prue, Piper, és Phoebe - édesanyja még kiskorukban meghalt, őket a nagyanyjuk nevelte fel, aki pár hónappal korábban hunyt el.
Phoebe hazaköltözik a testvéreihez San Franciscóba a nagyszülői házba. Ő lesz az, aki a padláson rátalál az Árnyak Könyvére, felolvas egy varázsigét és ezzel a három testvér megkapja azt a varázserőt, ami a legerősebb boszorkákká teszi őket a világon. Ez persze teljesen váratlanul éri őket, ám sok idejük nincs megszokni az erejüket, mert a túlvilág démonai azonnal célkeresztbe veszik őket, hogy megszerezzék az erejüket. Bár a három boszorka egyenként is erős, Prue tárgyakat tud mozgatni, Piper megfagyasztja az időt, Phoebe pedig a jövőbe lát, akkor a legerősebbek, ha egyesítik az erejüket.
Piper úgy érzi, túl zsúfolt a lakás, és szeretne elköltözni otthonról, Leoval együtt. A lányok életét egy látszólag elpusztíthatatlan warlock keseríti meg, mindeközben pedig bepillantást nyerünk a Bűbájosok múltjába, amikor még semmit nem tudtak a boszorkányságról, Piper egy bankban dolgozott és az igaz szerelmet kereste, Phoebe a bajt, Prue pedig Roger jegyese volt, ezalatt pedig Nagyi kétségbeesetten próbálta összetartani a családját, és végső elkeseredésében meg akarta fosztani a Bűbájosokat a képességeiktől...
Mikor lesz még a Bűbájos boszorkák a TV-ben?



Mikor volt Bűbájos boszorkák az elmúlt 7 napban?

Szereplők
Rendezte
Linkek
Évad
3. évadEpizód
17. részGyártási év
1998Eredeti cím
Charmed: Pre-WitchedA döntés

- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése