

05:1006:00-ig50 perc
Doc Martin - 1. rész
A doktor világgá megy
Angol vígjáték sorozat (2004)Dr. Martin Ellingham, a sikeres londoni sebész kénytelen hátat fordítani hivatásának, miután egy műtét során rosszul lesz a vér látványától. Körzeti orvosként folytatja, egy Isten háta mögötti településen, ahol sokat nyaralt gyerekkorában nagynénjénél. A faluban kíváncsian várják az új orvost, Martin dokinak pedig még fogalma sincs róla hogy ezen a helyen nemcsak gyógyítania kell a betegeket, hanem meg is hallgatnia őket. Vasalt öltönyében és fekete autójában a nyugalmas kis faluban Martin doki olyan, mint egy partra vetett hal.
Dr. Martin Ellingham, a sikeres londoni sebész kénytelen hátat fordítani hivatásának, miután egy műtét során rosszul lesz a vér látványától. Körzeti orvosként folytatja, egy Isten háta mögötti településen, ahol sokat nyaralt gyerekkorában a nagynénjénél. A faluban kíváncsian várják az új orvost, Martin dokinak pedig még fogalma sincs róla hogy ezen a helyen nemcsak gyógyítania kell a betegeket, hanem meg is kell hallgatnia őket. Vasalt öltönyében és fekete autójában a nyugalmas kis faluban Martin doki olyan, mint egy partra vetett hal...
Mikor lesz még a Doc Martin a TV-ben?
Mikor volt Doc Martin az elmúlt 7 napban?

Szereplők
Rendezte
Linkek
Évad
1. évadEpizód
1. részGyártási év
2004Eredeti cím
Doc Martin I.: Going BodminÖrdögi kísértés - Nem csak a szerencse forgandó

Mennyire tetszett ez a műsor? Szavazz!
- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése