06:1507:25-ig1 óra 10 perc
Poirot-novellák - 18. rész
A Western Star esete
Angol krimisorozat (1989)Amikor Agatha Christie megálmodta a belga nyomozó alakját, alacsony termetű, köpcös, díszes bajuszú, talpig elegáns úriembert képzelt el, aki valamikor az 1880-as években született.
Az írónő által életre keltett nyomozó évtizedeken keresztül derítette fel a rejtélyes ügyeket, saját magát pedig minden szerénytelenséget nélkülözve remek embernek tartotta. Christie egészen az 1920-as évektől írt Poirot könyveket, mígnem 1975-ben, a Függöny című regényben vetett véget a detektív életének, aki a leírtak szerint 96 évesen, szívbetegség következtében hunyt el. A filmvásznon több színésznek is lehetősége volt belebújni Poirot bőrébe, leginkább mégis David Suchet alakítása emlékezetes. Suchet a \'90-es évek elején vette át a nyomozó szerepét, filmes alakításai mellett pedig elsősorban Shakespeare színészként ismert.
Lady Yardly, az előkelő angol hölgy és Miss Marvelle, a belga filmsztár nem állnak kapcsolatban egymással, mégis összeköti őket egy varázslatos legenda. Egy-egy csodálatosan tiszta, felbecsülhetetlen értékű gyémántot birtokolnak, az egyik hölgy a „Kelet Csillagát”, a másik pedig a „Nyugat Csillagát”. Egy kínai legenda szerint a két iker-drágakő az istenség jobb és bal szeme. Elérkezett az idő, amikor az istenség vissza akarja szerezni jussát. Egy kínai férfit választ eszközéül, aki fenyegetőlevelekkel sokkolja a hölgyeket.
Mikor lesz még a Poirot-novellák a TV-ben?
Mikor volt Poirot-novellák az elmúlt 7 napban?
Szereplő
Rendezte
Linkek
Epizód
18. részGyártási év
1989- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése