Tamási Áron: Vitéz lélek - Példázat három felvonásban - A Nemzeti Színház előadása

Film adatlapja

Példázat három felvonásban A Nemzeti Színház előadása Rendező: Vidnyánszky Attila Tamási Áron darabja, a Vitéz lélek 1940 októberében, közvetlenül az észak-erdélyi bevonulást követően született. Bemutatója 1941. január 25-én volt Pünkösdi Andor rendezésében, a Németh Antal vezette Nemzeti Színházban. A dráma az 1928-ban keletkezett Himnusz egy szamárral című elbeszélés alapján íródott: „…egyik legtökéletesebb remeke a novellairodalomnak” – mondja róla Németh László. Görömbei András pedig így jellemzi e művet: „Mennyi minden együtt van itt néhány lapon: háborús nyomorúság, állhatatlan hűtlenség, fájdalom, reménykedés, különcség, büszkeség, hatalmaskodás, és valamiféle természetes, mégis legendába illő szabadságvágy… Tiszta realitás és tiszta mese, miközben megjelenik benne a mítoszképző archaikus tudat is.” A „komoly játék” műfaji megjelölésű színdarab alapvetően különbözik a novellától. Nemcsak azért, mert a főhőst átkeresztelte a szerző, hanem mert a színműben, mely már a második világháború idején született, az eredeti szamaras történet jelképisége már egészen más üzenetet hordoz. Míg a novellában az első világháborút megjárt frontharcos, Demeter Gábor alapélménye az, hogy lehetetlen visszatérnie oda, ahonnan elindult, Balla Péter története a visszatérés és az újrakezdés drámája. Annak az elbeszélése ez, hogy – Pilinszky szavaival élve – miként fogadja vissza „az ősi rend” a háború után hazatérőt. A maga korában Tamási ezzel a „programmal”, mely kardcsörtetés helyett arra buzdít, hogy „műveljük meg kertjeinket”, korántsem aratott osztatlan sikert. Alapállása akkor naivnak tűnt a kortársak szemében, de a történelem nagyon hamar bebizonyította, hogy a 20. század igazi katasztrófája a „kis világok” pusztulása, a hagyományos közösségek felszámolása lett – elég, ha csak a Ceausescu-féle falurombolásra gondolunk. Tamási ebben a művében már nem a székely nyelvjárás szembetűnő stíluselemeivel él. Nem egy édes-bús népszínművet ír, hanem a magyar néplélek igazi drámáját viszi színre. Azt a párbeszédekben megragadható dinamizmust mutatja föl, s hozza drámaíróként játékba, mely az egy nyelvet beszélő közösségeket végső soron összetartja – ahogyan a múltban, úgy reményeink szerint a jövőben is. Balla Péter - Trill Zsolt, Lázár - Horváth Lajos Ottó, Ambrus - Mécs Károly, Boróka - Barta Ágnes, Nikita - Szélyes Ferenc, Sári - Nagy Anna, Kristóf - Tóth László, Rozáli - Trokán Nóra, Panna - Tóth Auguszta, Csorba - Varga József, Büllents - Újvári Zoltán, Gyerekek - Demény Ákos, Demény Máté, Herédi Mátyás