A szállodánk: Hotel Bon Repós

A különbuszunkon amivel mentünk a szállásra, már elég nagy volt a csend, lévén hogy olyan hajnali 2-3 óra környékén járhattunk, egészen addig, amíg egy őzike gondolt egyet, és átrohant a kb. 90-el haladó buszunk előtt. Így miután mindenki homloka megismerkedett az előtte lévő ülés háttámlájával, tanácsolták, hogy kössük be magunkat, ami már csak azért volt nagyon praktikus, mert amíg kirángattuk a beragadt öveket az ülések közül, amik konkrétan csak a combjainkat szorították le az ülésre, meg is érkeztünk a hotelhez.

Hotel Bon Repós

Miután megszereztük a szobáink beléptető kártyáit, és elfoglaltuk szinte az egész harmadik emeleti folyosót, már majdnem lefekhettünk aludni, csak még előtte kellett futni pár kört, mert a kártya nem nyitotta az ajtót, és ez még csak az első ilyen alkalom volt…

5 óra körül feküdtünk le, így aludtunk jó két és fél órát, ugyanis reggel korán kellett menni reggelizni, amit nem is bántunk annyira, mert akkor láttunk újra kaját tegnap késő délután óta.

Reggelire ki volt pakolva a szálloda éttermében minden, amit csak el lehet képzelni. Volt rántotta, gyümölcsök, péksütik, különböző müzlik, zsemlék, felvágottak, édességek, jégkrémek, pudingok, zselék, és ha már Spanyolországban voltunk, volt chocolate con churros, magdalenas és különböző helyi finomságok.

Miután rendesen teleettük magunkat, kaptunk feladatokat, amiket a város felfedezésével kellett megoldanunk kis csoportokban.

Reggel az esős időben

A szakadó esőben indultunk el Calella városába, és rögtön az első útkereszteződésnél akadályba botlottunk, ugyanis zebrát egyáltalán nem láttunk, az átjutás az úttesten pedig esélytelennek bizonyult a folyamatos autóforgalom miatt. Végül azért megtaláltuk az út alatt átvezető kis gyalogos alagutat.

Spanyol kéttannyelvű suliból jöttünk, és mi gyakoroltuk is volna a nyelvet, de ahányszor megkérdeztük a helyi embereket, hogy ez hol van, hogy itt merre kell menni, hogy ez mennyibe kerül nagyjából, mindig angolul válaszoltak nekünk, hiába beszéltünk hozzájuk spanyolul. De volt olyan is, aki még annyira se bízott a képességeinkben, hogy angolul válaszolt volna, inkább csak három mozdulattal megmutatta nekünk az irányt.

Egész délelőtt a városban mászkáltunk, felfedeztük a környéket. Mire visszaértünk a hotelhez, már a nap is sütött.

A tájékozódást viszont még egy kicsit gyakorolnunk kellett, mert az első délelőtt még álltunk jó tíz percet a hotelünk mellett azon tanakodva, hogy merre lehet. Aztán szerencsére megfordultunk.