Gouda (Nederland, Gouda)

Gouda egy város és közigazgatási központ nyugat-Hollandiában, Zuidholland tartományban, Den Haag és Utrecht között, elsősorban sajtjáról, pipagyártásáról és a XV. századból származó városházáról ismert.

Gouda nevét 1139-ben említi először az utrechti püspökség egyik dokumentuma. A várost 1200 körül alapította egy Van der Goude nevű család, a Gouwe folyó partján. Később a folyót csatornával kötik össze a Rajna régi főágával, az Oude Rijn-nal. A Gouwe és a Hollandse IJssel folyók összefolyásánál pedig a Gouwe torkolatát kibővítik, hogy alkalmassá tegyék hajók kikötésére. 1272-ben V. Flórián holland gróf városi jogokat adományozott az időközben fontos településsé vált Goudának. A városban 1361-ben és 1438-ban súlyos tűzvész pusztít, az utóbbiban mindössze négy ház maradt épen.

(Goudát a középkorban sok más néven is ismerték, mint „Golde”, „Die Goude”, „Ter Goude” vagy „Tergouw”, de ezek mind - így az alapító család neve is - a Gouwe folyó nevére vezethetők vissza. Gouda az egyetlen holland város, amely középkori latinos formában őrizte meg a nevét, annak ellenére, hogy párhuzamosan több más, holland nyelvű formában is élt a neve).

Stadhuis (Városháza)

1365-ban a város vezetősége megvásárolta a piac területét a Van der Goude családtól, hogy ott felépítse a városházat. Maga az építkezés azonban anyagi okok miatt csak 1448-ban kezdődött el. A ma is álló épület a város jelképévé vált.

A XIV. században alakultak meg a város kézműveseit tömörítő céhek, és egészen 1815-ös felszámolásukig a város gazdasági életének főszereplői voltak.

A nyolcvanéves háború kezdetéig (1568) Gouda jelentős szerepet játszott a sör és a posztó kereskedelmében. Sört nagyrészt Németországba exportáltak, hajóval, Hamburgon keresztül, de a háború miatt a sörexport lehetetlenné vált, és a legtöbb sörfőzde tönkrement.

A XVI. század súlyos politikai és gazdasági gondjai után a XVII. század első felében a város magára talált, 1665 és 1672 között pedig egy kimondottan virágzó korszakot élt át, amelynek azonban az 1672-ben kitört háború és az 1673-as nagy pestisjárvány vetett véget. (1570 és 1680 között a várost négy súlyos pestisjárvány is sújtotta: 1574, 1625, 1636 és 1673. A legsúlyosabb az 1673. évi volt, amikor 2.995 ember halt meg, kb. a lakosság 20%-a). A következő fellendülés csak 1700 körül indult meg és csak 1730-ig tartott, utána azonban - egészen a XIX. század közepéig, a hanyatlás korszaka kezdődött. A város ebben az időszakban az ország egyik legszegényebb települése volt, a „goudai” és a „koldus” szinte egyet jelentett.

A XIX. század második felében javulni kezd a gazdasági helyzet, új gyárakat hoznak létre - gyertyagyár, fonoda - , kiépülnek a vasútvonalak Rotterdam, Utrecht és Hága irányába.

A német megszállás (1940. június) és a II. Világháború Goudát sem kerülte el, és mivel a német utánpótlás szempontjából fontos vízi, vasúti és közúti csomópont volt, a szövetségesek bombázásának állandó célpontjává vált.

A második világháború után jelentős fejlődés indult, először északi irányba, majd keletre, később északnyugatra terjeszkedik a város. Folytatódik a belvárosban már 1940-ben megkezdődött csatornák feltöltése, a lakosság azonban tiltakozott a városkép megváltozása ellen, ezért abbamaradt.

Kaasmarkt (Sajtpiac)

Gouda nemzetközi hírnevét elsősorban sajtjának köszönheti. A környéken termelt gouda sajtot a középkor óta a városi heti vásárokon forgalmazták, és a helyi sajtvásároknak a XX. század közepéig fontos gazdasági szerepe is volt. Ma már ugyanaz a helyzet, mint Alkmaar-ban, májustól szeptemberig, minden csütörtökön rendezik a heti sajtvásárt, de ez most már csak a turistáknak szól. (Azért csütörtökön, hogy ne ütközzön az alkmaari péntekivel).

A gouda sajt nem részesül márkavédelemben, ezért ma már sokfelé gyártanak és forgalmaznak sajtot ezen a néven, de a holland kormány komoly erőfeszítéseket tesz - ahogy Magyarország tette a Tokajival - , hogy jogi védelmet biztosítson a terméknek.

Gouda lakóit „sajtfejűeknek” (Kaaskoppen) is csúfolják, bár ezt a nevet Alkmaar lakóira és általában a hollandokra is előszeretettel alkalmazzák. Az elnevezés valószínűleg onnan származik, hogy bizonyos konfliktusok idején - például akkor, amikor V. Károly német-római császár Schoonhoven-nek is engedélyt adott a sajtkereskedelemre és kitört a „sajtháború” - az emberek a sajtok készítésére szolgáló kis hordókat tették a fejükre sisak gyanánt. (Bizonyára kitalálható, hogy az évekig elhúzódó „harc” Gouda győzelmével zárult).

A sajt után a goudai gyertya qyártás a leghíresebb, 1853-ban alapították helyi vállalkozók azt a gyertyagyárat, ami hosszú időn keresztül az egyik legfontosabb helyi munkaadó volt és jelentős exportot is bonyolított.

Nemzetközi híre nincs, de az országon belül mindenki ismeri a goudai cseréppipát, van egy különleges változata, a „varázspipa” (magie pijp), hófehér, olyan, mint a máztalan porcelán, de néhány használat után bebarnul és kirajzolódik rajta az addig láthatatlan minta. (Kipróbáltam, működik).

A klumpáról (klumpen) szóló képek - a legnagyobb városokat kivéve - akármelyik holland településen készülhettek volna, de nekünk itt volt lehetőségünk fotózni. A nagyvárosokban is vannak ilyen műhelyek, de mivel a turisták több fapapucsot vesznek, mint a helyiek, így a gyártás legtöbb fázisát gépesítették, de ezek mindennapos használatra alkalmatlanok. Kényelmes, használható klumpát még mindig csak kézzel tudnak készíteni.