Középkori szerzetesek 05 - Dunaújváros, Penteleymonostora

A szigetre, ahol a középkori halászfalu, halásztanyák voltak, csak alacsony vízállás után lehet kimenni.

Így készült a videó. Magas vízállásnál a sziget ezen vége víz alatt áll, és csónak nélkül nem lehet megközelíteni.

Gergely Ákos - Rejtélyes Pentele c. írása és oklevelek alapján.

Pentele neve a mellette fekvő Duna-szigeti Szent Pantaleon monostor védőszentje nyomán, a 13-14. században alakult ki. A két birtok tulajdonosa az Andornok család volt. A szigeti birtok évszázadokkal később is saját névvel rendelkezett. A nemzetségi kolostor nem a mai értelemben vett Szalki-szigeten volt, mert annak elődje a 14-15. századi oklevelek alapján két részből állt. Az északi szigeten a monostor épülete volt, míg a déli szigeten halásztanyák voltak. A sziget a balparthoz volt közelebb, és alacsonyabb vízállás esetén eggyé vált a mai Szalki-sziget elődjével, Bődszigettel. A dunai szigetek évszázadok során kisebbednek, nagyobbodnak, keletkeznek, eltűnnek, vagy általánosságban a felső részükön kopnak, alsó részükön növekednek, így lejjebb kerülnek. A folyó is változtatja medrét. Régen, a ma már félszigetté alakult Szalki-sziget és az óváros között volt a folyam főága, a sziget pedig az akkor még jóval keskenyebb, jelenlegi főágon keresztül közelebb volt a túlparthoz. Az elhagyott apátságot valamikor a XVII-XVIII. században nyelhette el a víz. Alacsony vízállás idején még a múlt században is felbukkantak romjai a túlsópart közelében, amit Szalki-rom-nak neveztek. Ennek a kis szigetnek a maradványait kotorták ki a 20. század eleji Duna szabályozás során, valamint felrobbantották a monostor jelentős rommezejének nagy részét.

A monostor első említése 1238-ból származik, amikor a birtokos, monostort is alapító Andornok nemzetség tagjai pert indítanak a szomszéd birtokos ellen, mert az jogtalanul elfoglalt területeket az ő földjeikből. Ebben az oklevélben szerepel a pereskedő Andornok nemzetség tagjai között a Duna-szigeti Szent Pantaleon egyház Bánk nevű apátja is. A monostor ekkor már létezett, apátos, férfi szerzetesek által lakott volt, melynek a kisázsiai Szent Pantaleon vértanú volt a védőszentje. Az, hogy miféle rend lakta a monostort, és mikor alapították, nem derül ki, ezért a pentelei monostor létrejöttének, alapításának kezdeteit, körülményeit nem ismerjük, de arra legkésőbb II. András idején sor kerülhetett. A monostor lehetett bazilita görög, bencés és cisztercita szerzetesek által lakott, mivel az említett három szerzetesrendben hívták a monostor vezetőjét apátnak. A magánegyházak esetén az alapító családok az általuk alapított egyházba ajánlhattak papot a megyéspüspöknek. Ennyire szoros kötelék csak egyházalapító és az általa alapított egyház között jött létre. Ebben az oklevélben Castrum Ondarnuc, azaz Andornok vára-ként szerepel a szigeten álló épületegyüttes. A görög eredetű kisbirtokos Andornokok egy falut és egy családi monostort mondhattak magukénak. Fentiek alapján kizárható, hogy a monostorban ebben az időben vagy korábban apácák éltek, mivel Bánk apát férfi, azaz férfi szerzetesek elöljárója, és 1238-ban nem állhatott görög apácák élén. Férfi patrónust csak férfi szerzetesek választhattak kolostoruk védőszentjéül, az apácakolostoroknak női védőszentjük volt.

Az Andornok nemzetség kis méretű, családi földvárat emeltetett a szigeten kívül is. Helyét, fekvését az 1238. évi oklevél pontosan megjelöli a mai Rácdombon. Védelmét a földsáncra épített cölöp- és gerendafal adta. Ezt a földvárat a tatárjárás során felégették, és az utána következő négy évszázadban nem volt erődítmény ezen a helyen. A kisebb családi várak közé tartozhatott, a későbbi török kori erődítés valószínűleg pontosan ráépült. A tatárjárásig csak a király építhetett kővárakat, főurainak engedélyt sem adott erre, ezzel erősítve a központi hatalmat. Az ispánsági várak közül is csak néhány esetében beszélhetünk kőfalú erődítésről, pl.: Esztergom és Veszprém. Tehát az Andornok nemzetségnek szintén nem volt lehetősége kővár építésére, így a castrum egy kisebb favárat jelentett, és a kisnemesi várak nagy része ilyen volt. A vár körül léteznie kellett váralja településnek, mely a várat kiszolgáló katonáskodó népek, mesteremberek és a kereskedők otthona volt, és amelynek helyét ma már nem lehet meghatározni. Ez lehetett Pentele Árpád-kori elődje.

A tatárjárás, 1241-1242 során az Andornok nemzetség örökösök nélkül nyomtalanul eltűnt. A nemzetség vára és monostora, a benne élő szerzetesekkel együtt elpusztult, és ezért a Duna melletti birtok, valamint a monostor kegyurasága a királyra szállt.

A feldúlt Szent Pantaleon monostort IV. Béla a Zsadány-nembéli Gáborján, később Gábriel vagy Gábor mesternek adományozza, azzal a kötelezettséggel, hogy javíttassa meg a kolostor fedelét, népeit szedje össze és telepítse be, mivel korábban is férfi szerzetesek éltek benne, férfi szerzetesekkel. Gábor a monostor helyreállításának nem tett eleget, sőt a birtok jövedelmét a monostor helyett a saját hasznára fordította, ezért IV. Béla 1268-ban elveszi a monostor kegyúri jogát Gábortól és fiaitól. Új tulajdonosként Fülöp esztergomi érseket nevezi meg, aki akkor kancellár volt, tehát az esztergomi egyház kezébe került, és így nem az illetékes megyéspüspök, a veszprémi püspök, hanem az esztergomi érsek joghatósága alá tartozott lelki ügyekben.

Az uralkodók által alapított egyházak nem az illetékes megyéspüspök, hanem az ország egyháza fejének, Magyarország esetében az esztergomi érseknek joghatósága alá tartoztak. Ez alapján beszélhetnénk királyi alapítású apátságról is, azonban ez a jogi viszony az esztergomi érsek és a Szent Pantaleon apátság között csak a tatárjárás után lépett fel, amikor a háramlási jog következtében a fiúágon kihalt Andornok nemzetség birtoka és a hozzá tartozó családi alapítású kolostor is a királyra szállt vissza. Ugyanakkor számos hanyatló, rossz állapotú, nem királyi alapítású kolostorról tudjuk, hogy a változtatások érdekében kivonták a megyéspüspök joghatósága alól és közvetlenül esztergomi érsek joghatósága alá rendelték.

A király kötelezi az érseket is, hogy állítsa helyre a romos kolostort, de ő sem képes rá, ezért körülbelül 1275-ben IV. (Kun) László elveszi a monostort az érsektől, és átadja a veszprémi domonkos Szent Katalin apácáknak. Az apácák 1277-ben az üres, és javak nélküli Szent Pantaleon monostort sorsára hagyják. Oklevél ekkor Duna-szigeten fekvő Szent Pantaleon monostor-ként említi. IV. László a monostort és a hozzá tartozó földeket odaadja az egykori tulajdonos Zsadánynembeli Gáborján fiainak, Domokosnak, Jakabnak és Gabrianusnak. A család tagjai a király hívei voltak a Csákokkal szemben, akik miatt óriási volt az anarchia IV. László idején. Gábor fiai nemcsak a belháborúkban álltak ki a király mellett, hanem a cseh király ellen vívott háborúban is. Győr ostrománál meg is sebesültek.

A fentiek alapján megállapítható, hogy Penteleymonostora monostorként rövid ideig, csak a tatárjárásig működött, ezt követően csak törekvések történtek a helyreállítására, azonban ez nem történt meg. 1277 után már csak falusi templomként, egyházként kezelték, és a romos kolostorépület állapota tovább romlott.

A sziget területének története az Eltűnt Árpád- vagy középkori falvak sorozatban folytatódik tovább.

További túra - és egyéb videókért iratkozz fel YOUTUBE csatornámon: https://www.youtube.com/user/MCBUBU0