K!SS*Sony Center/KaDeWe/Klo/Berlin

Sony Center

Mikor beszálltunk Berlinben előszór az egyik U6-os metrókocsiba, akkor nagyot csodálkoztunk, mert csak hármasban utaztunk az egész vonalon. Igaz, délelőtt 11:30 lehetett és pénteki nap volt, de hát akkor is fura egy ekkora városban, hogy ennyire üres az egész járat. Kissé kísértetiesen hatott, főleg mikor megtudtuk a velünk utazó hölgytől, hogy az U6-os régen egyrészt szellemvasút volt a hidegháború alatt, mert a keleti kijáratokat befalazták. Mi meg még viccelődtünk is, hogyha kiszállunk akkor majd mindent feketén-fehéren- szürkén fogunk csak látni, mint a régi dokufilmekben… és majdnem úgyis lett, mert az ott tartózkodásunk alatt alig láttuk a napot!

A metróhálózatról még annyit, hogy nemcsak a föld alatt, hanem még hídon is közlekedik, avagy a földalatti átmegy magasvasútba. Nem ismertük ki magunkat még az első napon, hiszen a berlini U-Bahn egyike Európa legnagyobb földalatti hálózatainak, így párszor el is tévedtünk, vagy rossz helyen szálltunk ki.

KaDeWe

Meglátogattuk a híres KaDeWe nagyáruházat. A „Kaufhaus des Westens“, magyarul a nyugatiak áruháza Európa második legnagyobb áruháza a londoni Harrods után. A KaDeWe nélkül Berlin elképzelhetetlen lenne, szinte legendának számít. Az épület kívülről nem nyerte el tetszésünket és a belsejétől se voltunk elájulva. Mi már a földszinten megállapítottuk, hogy az árakat nem a mi pénztárcánkhoz szabták.

Viszont nem mehet rosszul az üzlet, mert minden fél méteren egy eladóba botlottunk, aki valamilyen illatot akart velünk szagoltatni, vagy valami krémet ránk kenni. Fejet rázva ugrottunk fel a mozgólépcsőre és meg se álltunk a 6. emeletig, ahol kulináris-Mekka várja a látogatókat.

Ott megtalálható majdnem minden, ami a szem-szájnak ingere és kóstolgatni is lehet.

Itt elbámészkodtunk egy kicsit, aztán felmentünk a 7.-re, ahol egy nagy önkiszolgáló étteremben különböző ételek közül válogathattunk. Férjem egy darab borjúsültet rakott maga elé, én valamilyen furcsa nevű sertésszeletet. Mindkét ételt marha drágán adták és egyikünknek sem ízlett!

Amúgy abban a pár berlini napban már tényleg fontolgattuk, hogy fel kéne keresni a Mekit. Bárhol is ettünk meleg ételt, nem voltunk elégedettek, kivéve a currywurst-os bódéban… dehát ezt a német nemzeti eledelt szerintem nagyon elrontani se lehet. Ez volt nekünk a német gasztrokreativitás csúcsa. Állítólag a híres Friedrichstraßén állt a büfé, ahol először kínálták a főtt kolbászt, paradicsompüréből és Worcester szószból készült mártással, valamint curryporral és más meg nem nevezett hozzávalókkal. Nos, a népnek bejött. Sőt, annyira bejött, hogy 2009-ben még múzeumot is alapítottak a tiszteletére.

Egyszer meg lettünk hívva a Sony Centerbe is ebédre a Lindenbräu vendéglőbe, de ott is nagyon keveset kaptunk borsos áron. Hagymaleves volt és valamilyen ragu rizzsel, majd egy mini joghurtos falatka. Ehető volt, de éhesek maradtunk tőle.

A Center terén éppen egy óriás rózsaszín belet fújtak fel, aminek az volt a célja, hogy bemutassa látványosan a bélműködést. Az egyik nyíláson (gondolom vékonybél) volt a bejárat, bent át lehetett sétálni egészen a vakbélig, majd onnan a vastagbélbe. A túra pedig a végbél nyílásánál végződött. Namármost közvetlen ebéd után egyikőnknek se volt hozzá gusztusa, hogy az emésztési folyamatokat végignézze… bármennyire is érdekesen mutatják be, mert a végeredmény mégis ugyanaz! Egy nagy határ …