Santiago de Compostela

Lavacollánál aztán az út szinte keresztezi a leszállópályát, rögtön ledobom a cuccot, és bő háromnegyed órán keresztül táncolok a szemerkélő esőben, egy leszálló repülőt várva. Közben nagyjából mindenki elmegy mellettem, akit korábban megelőztem. Ha negyed órával korábban érek oda, éppen elcsípek egyet, így viszont, bár hallok közben három felszállást, a következő leszállásig csak ingerszegény köszöngetés zajlik. (Erről eszembe juthatna valami komoly bölcsesség, például az előző nap Juantól, a perui sráctól is hallott „Minél lassabban mész, annál tovább érsz el.” kaliberű mondás, de nem jut.) Néhányan még megállnak, de türelmetlenebbek nálam. Én viszont, kezemben a kamerával, az észak-északnyugati égboltot kémlelve mászkálok föl-alá. És jön az A320-as, forog a kamera, az egyik legjobb 15 másodperces snittet eredményezi a várakozás. Komolyan, megérte!