Érdekességképpen most két különböző forrást idézünk meg, az eltérő adatok miatt.
Európa legnagyobb ércmadara a tatabányai Turul-emlékmű. A szobormadár szárnyainak fesztávolsága 15 méter. A milleneumi ünnepségek keretében Donáth Gyula szobrászt bízták meg 1896-ban az alkotás elkészítésére. Anyagi gondok miatt a turul-madár avatására csak 1907-ben került sor…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Végre egy hely (Mo-n), amely esetben bátran kijelenthetem, ezt mindenkinek látnia kell.
Most hétvégén a hónom alá csaptam Lilit és a lányommal hármasban elmentünk ide. A légi képek alapján nem igazán tudtam, hogy mit is fogunk kapni, de reménykedtem és nem csalódtam.
El kell menni a strandig és ott letenni a kocsit. A strand bejáratánál balra kell elmenni, kb…▶
Egynapos kiránduláson voltunk édesanyámmal. Nagyon csodálkoztam, hogy egy kb. 32 ezer lakosú városból (+ a környék) nem tudtak megtölteni egy buszt.14-en voltunk. 4500 Ft volt az ár, elfogadható.
A Megyeri hídon keltünk át. Irány Dobogókő. Ahol sajnos egy nagy esőfelhőbe kerültünk, ezért a kilátásból semmi nem lett. A levegőt viszont harapni lehetett:)…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Szinte már unom magamat ismételni, hogy ez a kastély is bejárta a szokásos magyar kastélyok útját. A kastély (és a birtok) története 1945-ig igen érdekesen alakult. A kastély első nevét adó Solymosy család Győrben telepedett le, hesseni származásúak és zsidó vallásúak voltak. Solymosy később bárói rangot szerzett. Lánya, Solymosy…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Esztergom esetében majdnem mindig a bazilika ötlik az ember eszébe, holott mellette található az esztergomi vár is. Valószínűleg azért, mert igazából csak nemrég óta lehet látogatni. A legjobban Párkány felől látható, igaz, némileg eltörpül a Bazilika hatalmas méretei mellett. Talán arra is lehet gondolni, hogy valamilyen módon hozzá tartozik…▶
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
A barlang felső triász mészkő vastag padjaiban a kőzet ÉK-DNy irányú törésvonala mentén, de a kőzetdőléshez igazodva egykor kialakult forrásbarlang maradványa, mely a hegy kiemelkedésével vált szárazzá.
Négy bejárata egy tágas, kezdetben 25-27 m, beljebb 10-12 m szélességű, 45 m hosszúságú csarnokba vezet, melynek magassága helyenként a 12-14 métert is eléri…▶
Esztergom fejlett iparú iskolaváros Komárom-Esztergom megyében, az Esztergomi kistérségben. Kikötőváros a Duna folyam partján. Kedvelt idegenforgalmi célpont.
Az Árpád-korban Magyarország fővárosa, Esztergom vármegye, később Komárom-Esztergom megye székhelye 1950-ig. Az esztergomi érsek székvárosaként a római katolikus egyház magyarországi központja…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Egy kicsit bajban vagyok, mert JeDee után milyen beszámolót írjak Tatáról? Azért megpróbálom.
Komárom után látogattam el ide, sajnos mire ideértem, az idő erősen beborult és a szél is feltámadt. Így sajnos nem sikerült túlságosan derűs képeket készítenem, de ez van.
Tata fekvése pazar, az Öreg tavat kb. 60%-ban körülöleli…▶
Feszty Árpád festőművész kezdeményezésére a millennium idején megalakított Emlkékmű Bizottság Donáth Gyula (1850-1909) szobrászművészt bízta meg a szobor elkészítésével, a kiviteléssel pedig a Zellerin Rt.-t. Anyagi okokból 1896-ra nem készült el, csak 1907-ben avatták fel.
A Tatabányától északkeletre lévő Kő-hegy város felé néző sziklaperemén, törtkőből…▶
A Tatai Öreg-tó Magyarország egyik legidősebb mesterséges tava, amely még a honfoglalás előtt készült az Által-éren épített völgyzárógát segítségével. A tavat a középkorban is használták, és folyamatosan bővítették. A tó és a hozzá tartozó mocsárrendszer a tatai vár védelmét szolgálta, vizében kezdetben a Dunából származó halakat tárolták. Tata a 13-14…▶
A Vértesszőlősi házak felett, zöld vaskerítés mögött a fűvel, bokrokkal, fákkal benőtt kavicsos sétautakkal szabdalt területen megragadó tájkép fogadja a látogatókat: sárga, szürke, zord sziklafalak, nyers tömbök, a napfényt visszasugárzó furcsa felületek. A környéken található mészkőréteg annak a legutóbbi időkig tartó hőforrás-tevékenységnek az eredménye…▶
Tatabányától pár kilométerre található hazánk egyik méltatlanul ismeretlen kincse. Pedig a remeteházak egész jó állapotban vannak és a kastély még romosan is sok érdekességet rejt.
Már a középkorban egy premontrei kolostor állt a mai remeteség helyén. A kamalduli barátokat 1733-ban telepítették Majkra. A kamalduliak anyakolostoruk mintájára alakították ki a majki kolostort is…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Néha milyen kincsekre bukkan az ember. Éppen Tatáról tartottam Bajnára, mikor az út mellett megláttam, hogy Agostyánban van egy arborétum. Ez pld. egy olyan hely, amiről még én sem tudtam, ráadásul azért Budapesthez sincs túl messze. Egyébként Agostyánt Tatához csatolták, ezért a nem önálló helységnév.
Ha Tata felől jövünk…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Most a komáromi erődrendszert fogom bemutatni. Jelenleg két országban találhatóak az elemei, de miután a legnagyobb erődje Magyarországon látogatható, hát ide tettem fel.
A legelején le kell szögezni, hogy nem egy időben készült a rendszer. A legelső eleme, a Révkomáromi Óvár már az 1500-as években elkészült és beleillett a magyar végvár rendszerbe…▶
Tatabánya megyei jogú város, Komárom-Esztergom megye és a Tatabányai kistérség székhelye. A megye déli részén, a Gerecse és a Vértes közötti völgyben (Tatai-árok) fekszik, a fővárostól 55 km-re. Helyzeténél fogva forgalmi csomópont, nem csak megyei, hanem regionális és országos szinten is. Az M1-es (E60, E75) Bécs – Budapest autópálya érinti, a Budapest–Hegyeshalom–Rajka-vasútvonal…▶
A Tatai vár Tatán az Öreg-tó partján található vízi vár. A várat Luxemburgi Zsigmond király építette 1397-1409 között, a Lackfi család korábbi erődítménye helyén. A Zsigmond által emelt négyzetes alaprajzú, négy saroktornyos, belső udvaros várnak ma csak déli szárnya, illetve a többi részének feltárt alapfalai láthatóak.
Zsigmond 1426-ban Rozgonyi…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Nemrég Tardos környékén jártam és nem hagytam ki a Malomvölgyi tavat és környékét, ide már régebb óta el szerettem volna jönni.
Azt kell mondani, hogy nagyon szép a környék, az erdők hatalmas területet borítanak be és igen szép, egészséges benyomást keltenek. A tó Tardostól északra található a Bikol patak völgyében, a Süttő felé menő út mellett…▶
Esztergomi kirándulásunkkor bejártuk a kupolát. A kilátás, panoráma a kupolából önmagáért beszél. Egyszerűen csodálatos.
A Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház (németül: Kathedrale Unserer Lieben Frau und des heiligen Adalbert) vagy közkedvelt rövidítése alapján Esztergomi bazilika (németül: Dom von Esztergom), egy a 19. században épült…▶
Ha valaki egy délután alatt akarja bejárni az országot, és akár a Turulmadár előtt, vagy a Hősök terén, de akár a debreceni nagytemplom előtt is elsétálhat egyszerre. Elmondhatom, egyszerre mindent megnéztem a kisbéri mini-Magyarországban.
▶
Most vasárnap felkerekedtünk megnézni a felújított bajnai Sándor-Metternich kastélyt. A legrövidebb úton mentünk (ez most azért fontos jelzés, mert ilyen ritka rossz állapotban lévő utat már régen láttam Magyarországon, ráadásul ilyen közel Budapesthez (Tinnye-Máriahalom-Bajna)). Ez persze csak menet közben derült ki. Amúgy egy nagy kerülő lett volna…▶