Keresés
Close this search box.

Csákánnyal és ásóval tért vissza a KFT

KFT zenekar csákány

16 év után új albummal jelentkezett a legendás zenekar

A napokban jelent meg a “Még mit nem” című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez.

Ezek közül a “Te vagy az, aki kell” című felvételt már korábban megismerhettük. A slágergyanús trackhez Lantos P. István fotóművész képeiből készült videóklip. Most pedig a “Valahogy nem az én napom” című újdonsághoz debütált egy geometriai alakzatokban és különböző vizuális elemekben gazdag lyric videó.

Neves művészek vendégeskedtek

A fülbemászó dalban közreműködik Háry Péter (szintetizátor), Pribojszki Mátyás (szájharmonika) és Szász Ágnes (ének) is.

Hallgasd meg az albumot itt »


A KFT a nyolcvanas évek legendás újhullámos együttese, a hazai elektronikus zene úttörője. A nevükhöz olyan megoldások fűződnek, amelyek évtizedekre meghatározták az elektronikus hangzást a magyar zenei életben.

Egyedülálló esemény június végén

A csapat június 20-án izgalmas koncertre készül: együtt lépnek fel a Pál Utcai Fiúk nevű zenekarral a Budapest Parkban. A véletlen úgy hozta, hogy eddig fesztiválokon is szinte alig találkoztak, most azonban közös blokkok is lesznek a műsorban.

Mégpedig a következő zenészekkel lép fel a KFT: ezen az estén fellép Gábor Andor UFO, Lengyelfi Eszter és a Vintage Dolls énekes trió is.

Még több hír itt

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bagossy Brothers BPark

Magyar zenekarok menni Szlovákia

Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar