A film az "elsüllyeszthetetlen" óceánjáró-monstrum első, egyszersmind utolsó útjának történetét a lehető legnagyobb tárgyilagossággal dolgozza fel, southamptoni indulásától kezdve a végzetes, jégheggyel…
A film a Thököly-felkelés után játszódik az üldöztetések és nélkülözések következtében haramiává züllött bujdosók között. Egy tizenhat éves fiú lengyel gazdáját három rabló mészárolja le és fosztja ki…
A tánciskola ruhatárából eltűnik egy kabát. A ruhatárosnő két felnőtt gyerekével és a sógorával elindul, hogy visszaszerezze a kabátot és a becsületét. 1944-ben vagyunk, Budapesten.
Virág főiskolájának kórusával Finnországban vendégszerepel ahol teherbe esik. Hazatérve elutasítja testvére - Vince - segítségét. Otthagyja a főiskolát, elveszti a magzatát. Pesten akar új életet kezdeni…
A kung-fu mester összebarátkozik egy zsebtolvajjal, akinek azt tanácsolja, hogy tanuljon harcművészetet. Számos szorult helyzet és megmenekülés után az igazság győzedelmeskedik egy vérre menő küzdelem…
Egy titokzatos terrorista azzal fenyegetőzik, hogy egy öregedést beindító szerrel fog megfertőzni egy amerikai nagyvárost. Steve nyomozni kezd és egy furcsa kisvárosba jut el, ahol nem látják szívesen a kíváncsiskodókat…
Alcatraz a világ egyik legkeményebb és legbiztonságosabb börtöne volt. A San Francisco-i öbölben lévő szigetbörtönbe a legveszélyesebb rabokat zárták, Al Capone is itt raboskodott. 1960. január 18-án ide…
Rocky Balboa mindenkit meglepett, amikor 15 meneten keresztül bírta az embertelen küzdelmet Apollo Creed ellen. Apollo Creed csak azért választotta ellenfeléül az amatőr reménységet, hogy biztos lehessen…
Túlfizetettek, mániásak és túl hosszú ideje vannak itt. John Schlesinger romantikus filmje a második világháborúban Nagy-Britanniában állomásozó amerikai katonákról. A hosszú szereplőlista élén Richard…
A vietnami háború idején az amerikai, vezérkari százados egy őrült parancsnok magánbirodalmába téved. Willard kapitány (Martin Sheen) a saigoni CIA-tól azt a különleges megbízatást kapja, hogy egy nyilvánvalóan…
Tim enyhén szellemi fogyatékos fiú, építkezéseken dolgozik. Állandó céltáblája a kollégák gúnyolódásának. Amikor munkát vállal egy egyedülálló nőnél, még inkább a szájára veszi a környezete. Eközben…
Isaac Davis, a sikeres vígjátékíró otthagyja televíziós állását, csak azért, hogy minden idejét a regényírásnak szentelhesse. Ám írás helyett inkább megpróbál magyarázatot találni elhibázott életére és…
Ez a film a szenvedély és a szeretet évtizedének állít emléket - most először Blu-rayen!
Claude Bukowski (John Savage) vidékről érkezik New Yorkba, hogy bevonuljon és Vietnamba menjen harcolni. De összeakad…
A kor legmodernebb, legbiztonságosabb gépe, egy óriási Concorde hasítja az eget Metrand kapitány (Alain Delon) irányításával. Az utasok között ül Maggie Whelan (Susan Blakely), a neves riporter is, aki…
A film a legendás American Graffiti "kistestvére". Életképeket láthatunk a hatvanas évekből, négy egymás utáni szilveszter alkalmával követhetjük nyomon a szereplők életét. Milner autóversenyző, élete legizgalmasabb versenye előtt áll…
Ted Kramer imádja családját: feleségét és hatéves kisfiát, de azért a munka a legfontosabb számára, minden mást a karrierjének rendel alá. Egyik este arra ér haza, hogy Joanna, a felesége szárazon közli…
Kimberly, a tévés riporternő és operatőre riportot készít egy atomerőműben. A látogatás során szemtanúi lesznek egy vészhelyzetnek, és az operatőr titokban filmre veszi ezt. Amikor azonban megpróbálnak…
A rendőrségi kábítószercsoport egyre közelebb kerül ahhoz, hogy lefülelje a nagy hatalmú maffiavezért. Az ügy felgöngyölítése közben egyre fogynak a rendőrség emberei. Valaki egyesével teszi el láb alól a csapat tagjait…
További filmek betöltése...
Oszd meg ezt a keresést: 1979-es dráma filmek listája - Film kereső