Sydney-ben 1978-ban egy csapat aktivista kiáll a homoszexualitás dekriminalizálása mellett, és megszervezik az első sydney-i meleg és leszbikus fesztivált, leküzdve a rendőri ellenállást is. Tettükkel mozgalmat indítanak el…
Természetfeletti thriller egy elmegyógyintézetből nemrég szabadult férfiról, aki szülei halála után örököl egy kastélyt. Miután egy sor felkavaró esemény történik, meggyőződésévé válik, hogy a házban kísértet jár…
A megtörtént eseten alapuló film egy köztiszteletben álló sebészről szól, aki meggyilkolta a feleségét, hogy ne derüljön fény a házasságtörésére. Meg is úszta volna, ha a gyermekei, elsősorban a legnagyobb…
A 12 éves Neneh-t az isten is táncra teremtette. Ám amikor bekerül a Párizsi Opera balettiskolájába, feketeként kétszer annyit kell dolgoznia, mint társainak, hogy az igazgató, az egykori sztártáncosnő…
Scott Pilgrimre, a 22 éves, jóképű basszusgitárosra ragadnak a csajok. Nehezen tudja lekoptatni őket, ám minden megváltozik, amikor Ramona begörkorizik az életébe. Scott hamarosan rájön, hogy a lány szerelmi…
Három nő rendkívüli testvéri kapcsolata, akiket egy elszakíthatatlan kötelék köt egymáshoz. A közkedvelt klasszikust merészen dolgozta át Blitz Bazawule rendező, a producerek pedig Oprah Winfrey, Steven…
Z, a kis munkáshangya arról álmodik, hogy elnyerje a gyönyörű Bala hercegnő szívét, ezért rábeszéli katonahangya cimboráját, hogy cseréljen vele helyet. Z, aki eddig a legjelentéktelenebb munkások egyike…
Keresve sem lehetne jobban elkényeztetett fickókat találni Brennannál és Dale-nél. Már a 40. életévükön is túl vannak, mégis az egyedülálló szüleik nyakán élősködnek. Minden összeesküdik a két fickó ellen, amikor a két öreg egymásba szeret…
A viadalok meghiúsítása után Katniss Everdeen a 13. körzetben él. Coin elnök vezetésével és megbízható barátai tanácsaival Katniss bontogatja szárnyait, miközben küzd Peeta és a bátorsága által meghatott nemzet megmentéséért…
Cypher Raige parancsnok távollétében a fia, Kitai már szinte felnőtt. A hosszú szolgálatból hazatérő parancsnok kiruccan vele az űrbe, hogy jobban megismerjék egymást. Ám az űrhajójukat baleset éri, és…
Az akciódús sci-fiben Adam Driver bújik Mills, az űrhajós pilóta szerepébe, aki lezuhan egy ismeretlen bolygón és csupán egyetlen esélye van a megmenekülésre: ha átvág egy felfedezetlen területen, ahol…
A jövőben, a felismerhetetlenségig átalakult Földön egy ember szembesül a múlttal, felfedezi lehetőségeit és harcba száll az emberiség megmentéséért.
Három nő rendkívüli testvéri kapcsolata, akiket egy elszakíthatatlan kötelék köt egymáshoz. A közkedvelt klasszikust merészen dolgozta át Blitz Bazawule rendező, a producerek pedig Oprah Winfrey, Steven…