1918 nyara. A fiatal szovjetország egész területén folyik a polgárháború és megkezdődik az intervenció. A régi rend visszaállításáért harcoló fehérek ellen a vöröskatonákkal együtt küzdenek a magyar internacionalisták is…
A fővárostól távoli Batthyány-kastélyban működő Intapusztai 'bolondokháza' a 60-as-70-es években különös vadhajtása volt a szocializmusnak, legendás intézmény. Megtűrt művészek és osztályidegen arisztokraták…
Ki ne emlékezne közülünk a balatoni úttörőtáborokra? A zászlófelvonásokra a dög melegben, és az esti tábortüzekre? Az 50 fillérbe, majd 1 forintba kerülő fagyikra – csoki citrom, puncs, vanília -, és…
2007-ben az akkor 20 éves Kispál és a Borz zenekart kísérte el három évzáró koncertre (Budapest -Petőfi Csarnok, Veszprém, Pécs) Lévai Balázs és stábja. A film elsősorban a koncertek előtt/után forgatott…
2012-ben, az újjáépített széki táncházban állandó fotókiállítás nyílt Korniss Péter 1967-ben, ugyanitt készített fotóiból. A film a kiállítás előkészítését, a megnyitását, illetve Korniss Péter fotóművész…
1980 januárjában 7. osztályos voltam, amikor kaptam egy szovjet levelezőpajtást. Az orosztanárnőnk kiosztott mindenkinek egy cirill betűs borítékot, azzal, hogy mostantól ő lesz a levelezőpajtásod. Szerencsém…
Mihez kezdjen az ember, amikor kirúgták az állásából? Hát, erre sok recept van, íme egy jó ötlet: Ha a szerencsétlenül járt dolgozó történetesen főpincér, a másik meg karmester, akkor az a legjobb, ha…
A múlt század harmincas éveiben járunk. Nyúl Béla középiskolai latintanár tanulmányt ír Hannibálról, a karthágói hadvezérről. Az eddig semmibe vett, jelentéktelen tanár egyik napról a másikra híres lesz…
1956. október 23. A forradalom lázában égő tömeg Budapesten ledönti a Sztálin szobrot, a zsarnokság gyűlölt szimbólumát. A tüntetők sorában ott látjuk Jánost és feleségét, Ildit. A népharagtól való félelmükben…
A film 7 ország példáján mutatja be a Kodály-módszer alkalmazásának lehetőségeit (Magyarország, Egyesült Államok, Kína, Nagy Britannia, Hollandia, Portugália, Írország), azt, hogy Kodály zenepedagógiája…
Ha egy próbán még nem sikerül valami, közösen végig kell gondolni a technikai nehézségeket, hiszen mindenki tudja: az ördög a részletekben rejlik. És ebből a karmester nem engedhet. Ez a felkészülés legfontosabb része…
Rendes községben már csak egy gazda nem lépett be a közösbe. Ez azért is nagy baj, mert a téeszt épp 100 százaléknak hívják. A hiányzó egy százalék, azaz Balogh Bódog Pestre utazik, ahol sikerül szert…
Franciás hangulatú burleszk egy első osztályos kisfiú kalandjairól. A fiú megismerkedik az idő múlásával, majd apja kíséretében elindul, hogy eltöltse első napját az iskolában. Útközben találkozik Zizivel, barátok lesznek…
Egy isten háta mögötti kis vasútállomáson leszállítanak egy fiatal fiút a vonatról, mert jegy nélkül utazott. A fiú ott ragad az irodán, és lassan megismeri az ott dolgozókat: a basáskodó állomásfőnököt…
1918 nyara. A fiatal szovjetország egész területén folyik a polgárháború és megkezdődik az intervenció. A régi rend visszaállításáért harcoló fehérek ellen a vöröskatonákkal együtt küzdenek a magyar internacionalisták is…
Az illegális gyógyszerkészítmények csempészésével foglalkozó Ádám szorult helyzetében hoz egy rossz döntést, ami nem várt, tragikus események láncolatát indítja el és ennek áldozatául esik terhes barátnője is…