Donal Skehan ebben a sorozatában kedvenc ételeit készíti el családjának, legyen szó megúszós ételekről a rohanós hétköznapokon, vagy lusta villásreggelikről. Gyermekkora ihlette recepteket mutat be nekünk…
Sorozatunkban megismertetjük a TV Paprika nézőit a világ egyik legrangosabbnak, de mindenképp a legizgalmasabbnak tartott szakácsversenyével, a Bocuse d’Or-ral. Mindezt tesszük úgy, hogy végigkísérjük…
Hogyan fér meg egymás mellett a tudatos étkezés és az evés élvezete? Havas Dóra szerint van rá mód, hogy az ember egészségesen étkezzen, és választásaival ne károsítsa, vagy legalábbis a lehető legjobban…

Akárcsak a hétköznapi fogásokhoz, a karácsonyi menü elkészítéséhez is mindössze öt hozzávalót használ fel Jamie, bizonyítva, hogy a fantasztikus ételek nem a végtelen mennyiségű hozzávalóktól lesznek jók…
Hugh Fearnley-Whittingstall jól bevált filozófiája szerint a jó dolgok hármasával érkeznek, legyen szó kolbászról, babpüréről vagy rebarbarás, morzsás pudingról. Ebben a sorozatban az üzenet üdítően egyszerű:…
Ebben az ínycsiklandó sorozatban Rachel Khoo beveti magát a csokoládé világába, és a világ minden tájáról merít ihletet, hogy eredeti, ízletes ételeket tegyen elénk.Rachel, a párizsi Le Cordon Bleu-n tanult…

Jamie és Jimmy egyedülálló partit rendeznek a tenger mellett található Southend Pierben. A tökéletes karácsonyi lakoma elkészítésében segítségükre lesz egy meglepetés vendég is, a Rocketman és a Kingsman sztárja, Taron Egerton…
Folytatódik a TV Paprikán a világ leghíresebb szakácsversenyét, a Bocuse d’Ort bemutató sorozat. A 4 új részben a 2016-os világraszóló európai győzelemtől a 2017-es lyoni döntőig tartó szakaszt mutatjuk…
Darren Robertson konyhájában az évszakoké, illetve a kiváló alapanyagoké a főszerep, főzési technikája pedig egyszerű és nagyszerű. Mindezekkel egy új színt visz az Ön konyhájába is egyszerű tüzet vagy éppen forró szenet használva…
Mindenkivel előfordult már, hogy szinte csak az otthon, azaz a hűtőszekrényben és a kamrában található alapanyagokból kellett gyors ebédet vagy vacsorát varázsolnia. De gyakran áll elő az a helyzet is…
Eric Lanlard cukrászmester Anglia egyik legkiválóbb süteményszakértője, aki lelkes amatőröket hív meg konyhájába, hogy remek tortákat, süteményeket és egyéb cukor-műremekeket alkossanak egy kellemesen eltöltött délután alatt…

A méltán népszerű angol sorozat alapján készült Sütimester- Ausztrália epizódjaiban 12 lelkes cukrász igyekszik megoldani a nehéz feladatokat annak reményében, hogy elnyerik az Ausztrália legjobb hobbicukrásza címet…
Mary Berry klasszikusainak karácsonyi különkiadásában vendégeivel együtt készíti el az ünnepi finomságokat a tőle megszokott stílusban: egyszerűen elsajátítható technikák, mindössze néhány hozzávaló és…
Havas Dóra: Álmaim cukrászdája második évadában ugyanúgy, mint az első évadban, most is Dóra kedvenc, otthon is elkészíthető süteményei kerülnek bemutatásra, melyek között az egészen kezdők és a profi…
A Boldogság receptjei országjáró verziója.Bede Róbert felkerekedik, nyakába veszi Magyarországot és a TV Paprika food truckjával fáradhatatlanul kutat a Boldogság Receptjei után. Minden állomáson egy-egy…
A világ gasztronómiája egyre inkább a kevesebb hús, több zöldség irányába halad, mind a környezetünket mind az egészségünket akkor védjük leginkább, ha szezonálisan, zölden étkezünk. A nemzetközi konyhákból…
A TV Paprika séfje megkeresi azokat a nagymamákat és vidéki néniket, akik híresek csodálatos süteményeikről, és akik szívesen megosztják velünk a titkos receptjeiket. Közösen készítenek mesés házi süteményeket…
Ebben a rendhagyó, karantén alatt forgatott sorozatában Jamie a legzseniálisabb módjait mutatja meg annak, hogyan használjuk fel a kamra „kincseit” és a fagyasztó mélyén maradt alapanyagokat, valamint…
David Rocco ezúttal saját konyhájába invitálja a nézőket, hogy családjával és barátaival őszinte beszélgetések mellett inspiráló recepteket cseréljenek és tradicionális ételeket készítsenek. A világ minden…

A sorozatban Kevin Dundon szakács olyan, Írországra jellemző hozzávalókat mutat be, mint például a marhahús, sajt, hal, tenger gyümölcsei, hogy ezeket aztán fenséges modern ír ételekké változtassa. Sokak…
Mindenkivel előfordult már, hogy szinte csak az otthon, azaz a hűtőszekrényben és a kamrában található alapanyagokból kellett gyors ebédet vagy vacsorát varázsolnia. De gyakran áll elő az a helyzet is…
Darren Robertson konyhájában az évszakoké, illetve a kiváló alapanyagoké a főszerep, főzési technikája pedig egyszerű és nagyszerű. Mindezekkel egy új színt visz az Ön konyhájába is egyszerű tüzet vagy éppen forró szenet használva…
Főzzünk szezonálisan, idényzöldségeket és -gyümölcsöket - az egészséges és izgalmas konyha alapja, hogy bátran és kreatívan kövessük az évszakok változásait. Jiří Halamka séf megtanít minket arra, hogyan…
A világ gasztronómiája egyre inkább a kevesebb hús, több zöldség irányába halad, mind a környezetünket mind az egészségünket akkor védjük leginkább, ha szezonálisan, zölden étkezünk. A nemzetközi konyhákból…
Anna Olson ünnepi desszertjei fényárban úszó, igazán otthonos konyhában készülnek, Anna közvetlen stílusa és könnyedén követhető instrukciói pedig arra ösztönzik a nézőket, hogy kísérjék figyelemmel…
Ebben a rendhagyó, karantén alatt forgatott sorozatában Jamie a legzseniálisabb módjait mutatja meg annak, hogyan használjuk fel a kamra „kincseit” és a fagyasztó mélyén maradt alapanyagokat, valamint…
David Rocco ezúttal saját konyhájába invitálja a nézőket, hogy családjával és barátaival őszinte beszélgetések mellett inspiráló recepteket cseréljenek és tradicionális ételeket készítsenek. A világ minden…
David Rocco ezúttal saját konyhájába invitálja a nézőket, hogy családjával és barátaival őszinte beszélgetések mellett inspiráló recepteket cseréljenek és tradicionális ételeket készítsenek. A világ minden…
Havas Dóra: Álmaim cukrászdája második évadában ugyanúgy, mint az első évadban, most is Dóra kedvenc, otthon is elkészíthető süteményei kerülnek bemutatásra, melyek között az egészen kezdők és a profi…
Jamie sorozatának karácsonyi különkiadásában két ragyogó ünnepi menüt készít el, amelyekkel mi magunk is meglephetjük szeretteinket, legyen szó akár karácsonyi partiról, akár egy varázslatos otthoni menüről…