Laâyoune

Üdvözlet Laayoune-ból a Nyugat-Szahara fővárosából!

A múltkor arról írtam hogy a Tarfaya-Laayune szakasz nem az óceán mellett lesz, hanem egy kicsit be kell gyalogolnunk a Szaharába. Amitől a leginkább tartottunk, a hőség, végül is nem okozott gondot, a szél viszont annál inkább. Még most is görcsöl a bal lábam az izomláztól. A szél megállás nélkül tombol, hullámokban támad, hol hátulról, hol oldalról. Az állandó fékezéstől vagy a részegre jellemző tánctól mocskosul ki lehet fáradni. A sátorépítés egy külön mesét érdemelne. Egyrészt ott van a rohadtul erős szél, másrészt a kavicsos talaj amibe a sátorrögzítő vasak nem mennek bele. Estefele én már paranoiás vagyok és önnyugtató mantrákat mormolok, hogy nehogy dühömben szélnek eresszem a lakásunkat. Egyrészt szerencsénkre az N1-es út tudatosan kerüli a homoksivatagot (ahol nem, ott hókotró gépek dolgoznak!), viszont cserébe egy tökéletesen lapos, száraz bokrokkal tarkított, poros, kavicsos síkságon megyünk át, amit egy szóval lehet jelölni: unalom, hoót unalom. Visszatérve a sátorállításhoz, akármennyire is nehézmmunka, egyszerűen muszáj mert a szél a port a föld fölött fél méterrel viszi mint az állat, és ilyen terepen nem lehet csak úgy lerakni a hálózsákot és aludni, mert reggelre úgy fogunk kinézni mint az a szerencsétlen szamár a fényképen amit félig betakart a Szahara.