Puerto de la Crus, Apartementos Casablanca****

Az IBÈRIA légitársasággal utaztunk egy fura gépen, ami hosszúra volt nyújtva és a farkára volt hegesztve a hajtóműve. Nem tudtam elképzelni hogyan fog majd a levegőbe emelkedni, sőt orra bukás nélkül leszállni. Ráadásul a belsejében súrolta majdnem a fejem teteje a mennyezetet, olyan alacsony volt. Szerencsére sikerült felszállnunk és landolni is. Bár az állt a papíron, hogy ellátás nélküli... mégis kaptunk egy kis sütit, italt, kávét.

A madridi reptéren aztán 3 órán át kóvályogtunk, míg ismét gépre szállhattunk. Az északi Teneriffa landolás után 30,50€-ért akart a taxis bennünket a hotelig elvinni Puerto de la Cruz-ba, de mivel előtte tájékozódtam, így a szemközti buszmegállótól 6,70€-et fizettünk ketten a városig. Igaz a sofőr elértette, hogy hol szeretnénk leszállni és két megállóval előbb tett le bennünket a botanikus kertnél, de nem kellett így se sokat mennünk. Ráadásul a gyönyörű napsütéses időben és a pálmafás, virágos úton lefele még az se zavart minket, hogy húzni kellett a bőröndöket magunk után. El is hagytam az egyik kereket szokás szerint.

Hamar rátaláltunk az út mentén levő Hotel „Apartamentos Casablanca -ra. Megkaptuk a chipkártyákat és megkerestük az apartmant lifttel a másodikon. Nagy hálószoba, nappaliszoba LCD képernyős tévével, nyitott, nívósan felszerelt konyha bárpulttal, kényelmes ágy, tiszta fürdőszoba fürdőkáddal. Még egy csokor virág, gyümölcskosár és egy üveg száraz vörösbor is volt az asztalon, valamint ásványvíz a hűtőszekrényben meglepetésünkre.

Erkélyünk a belső udvarra nézett, ahol a pálmákkal és virágokkal körbevett fűtött úszómedence és egy zöldbevonatú tekepályaszerűség volt. Mint kiderült valami angol golyójátékot játszottak rajta, ami a boccia-hoz hasonló, csak mások a golyók és nem úgy dobják őket, hanem ferdén gurítják.

A bőröndöket ki se pakoltuk, hanem zuhanyzás után elindultunk felfedező útra. A prospektusban benne volt, hogy ezt a hotelt nem ajánlják mozgássérülteknek, hát igazuk is volt, mert a hegyről lefelé az óceánig több száz lépcsőfokot kellett megtennünk naponta. Közvetlen alattunk volt az üvegpiramis bevásárló központ, ahonnan egyből információkat és egy bérautót szereztünk be a következő napokra.

Ezek után megvacsiztunk egy strand közeli étteremben. Én tengerigyümölcsös paelát rendeltem, ami tele volt pucolatlan kagylóval és ollós állatokkal. Kérdem a pincért hogy ennek van e valamilyen trükkje, hogy hogyan egyem? Sajnos csak spanyolul tudott és csak kézzel-lábbal magyarázott, mert hát nem turkálhatott a kajámba. A pincércsajok meg vihogtak rajtunk.

Persze ettem már ilyesmit, de én olyankor mindig nyakig herkentyűs vagyok, persze most is ugyanígy jártam plusz a paela fele is a kezeimre ragadt mire az összes állatot kibeleztem. A férjem meg csak rosszallóan ingatta a fejét a csatatér láttán, hogy minek rendelek ilyesmit, neki bezzeg a bécsi szeletével nem kellett ennyit verekednie!

Az apartmant hotelben, ahol laktunk és környékén majdnem csak idős emberekkel találkoztunk, kicsit úgyis éreztük magunkat, mint az öregek otthonában. Mint később kiderült a legtöbb Teneriffára érkező fiatal turista ugyanis inkább délre, las Americas környékére megy, ahol jó strandok vannak és csupa giccses all inclusivos hotel napsütés-garanciával.

Nálunk északon már este nyolckor lehúzták a boltok redőnyeit, így legtöbbször ha nem volt műsor a hotel éttermében, akkor nekiálltunk Skip-Bo kártyázni az apartmanunkban. Bár a medencénk fűtve volt, de így is csak egyszer mártóztam meg benne, mert nem volt kedvem zoknit húzni a napágyon, habár 18-20 foknál hidegebb nemigen volt.