SporTolna Triatlon

Két héttel a napja előtt dőlt el, hogy elindulok életem első triatlon versenyén a SporTolna Fesztiválon. A triatlon versenyek között a legrövidebb, sprint távon indultam, ami 750 méter úszásból, 20 km kerékpárból és 5 km futásból áll össze.

A felkészülésre sok idő nem maradt, de szerencsére azért egyik sportágban sem a nulláról indultam, a három összekötése okozta inkább csak a nehézséget.

Futó múltam akad, versenyszintű úszó már csak nyomokban fedezhető fel, kerékpáros meg még annyira se. Mégis, amitől a legjobban tartottam, az a biciklizés utáni futás volt, ami egy teljesen más műfaj, mint csak úgy szimplán futni. Ez alatt a két hét alatt így hát a legnagyobb hangsúlyt a ráfutásokra fektettem, hogy nehogy már azon vérezzek el, ha már egyszer pont annak kéne a legerősebb számomnak lennie...

A legszakszerűbb versenyterv amit kaptam, hogy ússzak karból, tekerjek combból, fussak vádliból, amúgy meg csináljam szívből, és akkor nem lehet gond.

Ezen kívül elég minimális taktikával indultam neki, csak néhány dolog volt, amire akartam figyelni, egyébként tényleg csak élvezni mentem a versenyt.

A verseny alatt szinte biztosra várható volt a vihar, mindenki csak abban reménykedett, hogy legalább addig megússzuk, amíg leszállunk a bringáról, futni már lehet esőben, de már azzal is kiegyeztünk volna, ha nem úszás közben, a vízben csap le ránk…

A viharos szél már a rajt után meg is érkezett, így szembeszéllel és hullámokkal volt tarkított az úszás, az egyébként igen meleg 28 fokos vízben. Hullámzó, nyíltvízi úszással a nem soknál is kevesebb tapasztalatom volt, ezt mutatja a lenyelt víz mennyisége is… A végére viszont már belejöttem, hogy ne akkor vegyek levegőt miután kiemelem a fejem, hanem várjam még meg azt az egy-két hullámot, ami átcsap felettem és majd csak utána nyissam ki a számat.

Pozitívum volt az úszásban, hogy a víz alatti bunyót sikerült elkerülnöm, az viszont már kevésbé esett jól, hogy a 750 méter helyett végül 860 m lett a vége.

Az első depó ideje kicsivel lett csak több mint két perc, és megvolt az a sikerélményem is, hogy elsőre jó sorba kanyarodtam be és egyből megtaláltam a biciklimet.

A bringázás egy szinte teljesen sík, forgalom elől lezárt úton történt. Két fordító volt közben, ahol mindig lelkesen szurkoló szervezők vártak minket és irányítottak.

Nagyjából a táv felénél járhattam amikor elkezdett esni az eső, de nagy szerencsénk volt mert nem is tartott sokáig, és a vihar nagyja is pont kikerült minket.

Két-három kilométer volt vissza, amikor visszavettem a tempóból, hogy olyan állapotban tudjak leszállni a bringáról, hogy utána illene elkezdeni még futni is… Ez sikerült is, a második depózás kereken egy perc volt csak, (pedig hirtelen azt sem tudtam merre megyek ki belőle) és már futhattam is tovább a cél felé.

Két kört kellett futni egy 2.5 kilométeres kijelölt pályán, a szurkolás itt is fantasztikus volt, mind a szurkolóktól, mind a szervezőktől, a frissítő pontokon pedig különösen.

Eleinte nagyon szétesettnek éreztem a mozgásomat, olyan volt érzésre mintha nem is haladnék, de az első kilométernél azt mutatta az órám, (amire addig rá se mertem nézni…) hogy 6:11-et jöttem, és akkor az első meglepődés után azért megnyugodtam. Kb. a harmadik kilométerig elég nehezen ment, utána viszont mintha kiszállt volna a lábamból biciklizés hatása, és érzésre is, időre is jobban haladtam, mint addig.

Versenytapasztalatot szerezni, teljesíteni a versenyt, de legfőképp élvezni mentem minden pillanatát, és ez sikerült is száz százalékosan!