Tarfaya

Üdvözlet Tarfaya-ból! Holnap átlépjük a Nyugat-Szahara politikai határát, azt hogy politikai azért hangsúlyozom, mert a geológiai határt már két-háromszáz kilométerrel ezelőtt átléptük. Mit lehet erről a Szaharáról mondani? Valamelyik keleti nép (lehet hogy az Iráni) a sivatagot Achriman herceg birodalmának tulajdonította. Ahriman a sivárság, a halál, és a reménytelenség hercege, ő az akiben a férfiasság sötét oldala megnyilvánul, az a kegyelmet és szeretetet nem ismerő maszkulin erő, amelyből a női gyengédség teljesen hiányzik.

Nagyon sokat számít hogy mennyire vagy közel az óceánhoz, a legjobb közvetlenül a part mellett menni, előfordul hogy a parton napközben is csak 20 fok körül van, 30 kilométerrel beljebb pedig már 40 fok van. Mi a National-1 nevű úton megyünk, és ez hol a part mellett megy, hol egy kicsit bemegy a sivatagba, holnap Tarfayabol Al Ayunba megyünk, és nem a parton, már előre örülünk. A sivatagnak már elég sok arcát láttuk, attól függően hogy mekkora és milyen színű kövekből áll, de a homoksivatag a legsivatagabb az összes közül. A homoszemcsék mérete a szemmel látható pirinyó kavicskáktól a púder finomságú porig terjed, ez utóbbi bekúszik mindenhova, a ruhán és a cipőkon keresztül eléri a legvédettebb és legrejtettebb testrészeket is, a totális védelem kizárt.

Az egyik legérdekesebb látvány a sósivatag volt, amelyről nem tudtuk eldönteni, hogy mesterséges vagy természetes képződmény-e, de valószínűleg természetes, csak elkezdték belőle kibányászni a sót. Kertész szemmel az egyik legdöbbenetesebb az, hogy a sivatagban vannak mocsarak, melyekben szukkulens soturo bokrok élnek (!!!). A Szaharáról egyelőre ennyi, biztos írok még róla hiszen több mint ezer kilométert kell még megtegyünk benne.