Olaszul: Cittanova
A Mirna-folyó torkolatánál álló Novigrad eredetileg görög kolónia volt, majd római település lett Aemonia néven. A bizánci időkben (VI. század) megnagyobbították, s ekkor kapta az Újváros, azaz a Neopolis nevet.
A középkor elejétől 1831-ig püspöki székhely volt. 1277-ben került ez a város is velencei kézbe, innét szállították…▶
Az Oštećen most Antenal nevű bejelölésünkkor már írtuk, hogy közzé fogunk tenni még egy útépítészeti-csodát , hát ez az.
Már akkor elmosolyodtunk, amikor a Bakar-dio táblát megláttuk, mondván:
-Na ezt jól elírták, Bacardi helyett. :-)
De aztán odaértünk a kereszteződéshez, a leágazáshoz Krk felé és csak kapkodtuk a fejünket. Van itt minden: aluljáró…▶
Az itt található táblán olvasható:
Ön Horvátország legmagasabb vízesése előtt van.
A Nagy Vízesés magassága 78 méter.
Magasságán kívül ez a vízesés a többitől keletkezésével is különbözik. Tudniillik, míg a többi plitvicei vízesést a tavak alakítják, a Nagy Vízesés a Plitvice patak a meredek mészkő sziklafalról való zuhanása folytán keletkezett.
A…▶
A nem túl hosszú, ám az óriási forgalom miatt annál inkább fárasztó út után, végre megérkeztünk következő állomásunkra, a Politin kempingbe, Krk városa mellett.
Kivettük az egyetlen helyet, ami szabad volt. Óriási mázlink volt, ha 5 perccel később jövünk, már az sincs meg, de legalább nem kellett másik kemping után néznünk, nem úgy, mint annak a német…▶
Üdv Mindenkinek!
Tavaly utószezonban egy jól sikerült hetet töltöttünk Vrsarban. Az utószezon már csak azért is jó, mert általában közel felére csökkennek a szállások árai és az már hab a tortán, ha jó időt fogunk ki. Nos mi kifogtuk, végig nyár, szinte kánikula volt napozással, fürdéssel.
Az Isztrián már voltunk néhányszor,de Vrsarban még nem tettünk látogatást…▶
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
Muszáj, hogy pár szóban kitérjünk a Plitvicei-tavak Nemzeti Park történelmére is.
1979 óta, tehát a Nemzeti Park alapítása után 30 évvel a park felkerült az UNESCO Világörökségének listájára is, ahová szinte az elsők között került fel, már ami a parkokat illeti.
10 évvel később, az éves látogatók száma már elérte a 800 ezer főt és csaknem 2000 embernek…▶
A Krk-sziget az Adria legnagyobb szigete, területe 409 km², 38 km hosszú, a legszélesebb pontján pedig 13 km. Legmagasabb pontja az Obsova, 569 méterével. Tengerpartjának a hossza közel 200 km, lakossága 17000 fő körül van, ezzel a legnépesebb sziget a maga 68 településével.
A szárazföldtől a Vindolini -, és a Velebiti - csatorna választja el, össze…▶
Az 1949-ben alapított Plitvicei-tavak Nemzeti Park, hivatalos nevén: Nacionalni Park Plitvička Jezera, területe közel 300 km², ebből az itt található 16 tó 2 km²-t tesz ki.
A vízbőségtől függően 190-200 vízesést lehet összeszámolni, az északi Proscensko-tó (Prošćansko Jezero) és a déli Sastavci-tó (Sastavći Jezero) között. E két tó között kb. 8 km…▶
Ha sikeresen átértünk a kishajóval a P2 kikötőbe, akkor itt kétfelé is mehetünk. Ha van időnk bőven, akkor a P2 kikötőből menjünk busszal az ST3 állomásra, majd sétáljunk vissza a tóparton a P2 kikötőbe. Ha nincs időnk, akkor a P2 kikötőből egyenesen hajózzunk át nagyhajóval a P3 kikötőbe.
Mi az utóbbit választottuk, mivel arra gondoltunk, hogy majd…▶
Miután megérkeztünk a P3 kikötőbe, kicsit elvesztettük a fonalat, már ami az útirányt illeti. Arra alapoztunk, hogy majd követjük a tömeget, de mivel a nép minden irányba igyekezett, így nem tudtuk, hogy merre is menjünk tovább. Így betértünk az első Souvenir -be és vettünk egy térképet potom 20 kunáért. :-S
Na szóval...
Van itt sok büfé ismét, játszótér, zöld rét, foci-pálya, stb…▶
Sokan a nagy vízesést tartják a Plitvicei-tavak Nemzeti Park legfőbb látványosságának, de szerintünk ez a hely érdemli ki ezt a címet.
A Gavanovac-tó itt ömlik bele számtalan vízesésen keresztül a Kaluderovac-tóba, amely már csak 503 méteren fekszik.
Emlékeztetőül: 636 méterről indultunk. ,-)
A számtalan vízesés mellett megcsodálhatunk még egy barlangot…▶
Pula fantasztikus, római kori műemlékeiről híres. Ekkor a kolónia neve Pietas Julia volt. 425-ben püspöki székhely lett, ma is láthatók az V.században épült egyházi épületek alapjai. Az osztrogótok rombolták le, majd a VI. és VII. században a bizánci flotta fő bázisa lett. Ebben az időszakban ismét felvirágzott a település, ekkoriban épült a katedrális…▶
A Szűz Máriának szentelt katedrálist a VI. században alapították, miután Pula püspöki székhely lett.
A X. században megnagyobbították, jelenlegi formáját pedig a XVII. században nyerte el. A falak egy része, némelyik oszlopfő és az ablakok az eredeti épületből valók. A jobb oldali ajtó 1456-ban készült.
A csiszolt kövekből álló, az ég felé törő, ám…▶
A Krisztus előtti I. században épült templom az egykori római fórum helyén lévő téren áll.
Egyszerű vonalaival remek példája a római építészetnek. 17 méter hosszú és 6 méter széles, 6 egyszerű oszlopának feje viszont szépen faragott.
Múzeumként működik, bent egy kiállítás látható.
Az utolsó képen maga a Forum látható, a sárga kereszt pedig a pulai információs központ…▶
A XIX. század második felében a város körül kiépített védelmi rendszer egy tornya.
Ha jól kinagyítjátok a műholdas képet, több ilyen, vagy ehhez hasonló tornyot fogtok látni a város körül. Félkör alakban helyezkednek el, lényegüket tekintve a város és a kikötő, valamint az itt állomásozó haditengerészeti flotta védelmét szolgálták. Jogosan kérdezhetné…▶
Olaszul: Parenzo.
Poreč római város volt (Colonia Julia Parentium) amely évszázadokig virágzott, de miután kirabolták a gótok, hanyatlásnak indult.
539-ben a bizánciak foglalták el, majd 800 körül püspökséget alapítottak itt. Ekkor a város a Frank Királyság része lett, de később az Aquileai Patriarkátushoz került.
1267-ben Poreč volt az első isztriai…▶
Az Eufrazijeva (Euphrasius) - bazilika nem egészen ott van, ahol a műholdas képen látszik, hanem itt, a Jurja Dobrile tér észak-keleti sarkánál. A jelölőtől picit jobbra lehet felfedezni a tornyot.
Az Euphrasius-bazilika. A bizánci stílusú templomok eme VI.századi remekét arany hátterű, gyönyörű mozaikok díszítik. A bazilikát 539 és 553 között Euphrasius…▶
Ha a Dobrile térről dél felé haladunk, a már korábban említett másik főutcán, a Cardo Maximus-on, akkor érünk el erre a kis térre.
Ha eddig nem vettetek semmit, itt megtehetitek. Zsibvásár, ajándéktárgyak turistáknak, eszem-iszom, dínom-dánom. ,-)
# 471.
▶
B. Parentina téren találhatjuk Horvátország egyik legnagyobb nemzeti hősének, Joakim Rakovacnak a sírját és a fölé emelt szobrot.
1914.10.14-én született, a Poreč-től 10 km-re lévő, Rakovci (Roden) faluban. 1943. nyarán vezetett először egy nagyobb csoportot Gorski Kotarba, hogy csatlakozzon a partizánokhoz. Az olaszok 1943.09.08-i kapitulációja után…▶