Sziasztok, Gábor vagyok!
Most Hollókőt mutatom be. Salgótarján felé menet balra kell letérni a 21-es útról, innen kb. 10 km Hollókő, ami egy zsákfalu. Célszerű a kocsit a parkolóban lerakni (főidényen kívül úgy látszik nincs parkolási díj), majd innen lehet az Ófalunak nevezett részt megtekinteni (a parkolóból indul egy földút a vár felé, innen úgy 15 perc könnyű séta a vár)…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Most Budapest (ezzel együtt az ország) talán legjelentősebb történelmi emlékének, a budai Vár-negyednek az egyik felét mutatom be, ez a Budavári palota (a történelmi lakónegyeddel együtt szerintem sok lenne egyben). Úgy látom, hogy előbb utóbb itt rendeződni fognak a dolgok, viszont a leállított mélygarázs hely most egy nagy…▶
A Jeli Arborétumot 1922-ben kezdte kialakítani gróf Ambrózy-Migazzi István. A hely kiválasztásában Malonyán szerzett tapasztalataira támaszkodott. Figyelembe vette a talajszerkezeten kívül a szubalpin és a mediterrán hatás együttes jelenlétét, amely esetenként az örökzöld lomblevelűek túlélésének záloga. A telepítéshez bőséges növényanyaggal rendelkezett…▶
Öskü és Várpalota között egy letűnt, ókori civilizáció, a Római Birodalom kőgátja található a 8-as főút alatt. Építésének időpontja az I. - II. század fordulójára tehető. Egy itt létrehozott tó, a Kikeri-tó völgyzáró gátja volt, és egyben megteremtette a lehetőséget a völgyön való áthaladásra is. A gát tetején húzódott az egykori római hadiút, a Via Magna…▶
Legújabb szerzeményünk. Tamási - Szakály között, nagyjából félúton, Tamási felől érkezve aki jobban figyel, jobbra már megláthatja a templomromot. Kb. 600 méterre, a szántók közt helyezkedik el, egy kis dombocskán, a Somolyi patak túloldalán. A patakon keresni kell átkelési lehetőséget. Út nem vezet hozzá. Hasonlóságot mutat az Ádándi Hetyei templomromhoz…▶
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
A védett terület nagysága: 449 hektár, ebből szigorúan védett 322 hektár.
Elhelyezkedés: A védett terület Fenyőfő falutól északra, Bakonyszentlászló irányában található.
Kezelő: Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága.
A fenyőfői homokvidék átmenetet képez a Bakony hegyei és a Sokoró-vidéke, a melegebb kisalföldi tájak között: délre az Észak-Bakony…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Most Sopront látogatjuk meg, ami azért is érdekes (számomra), mert itt jártam egyetemre 5 évig (1972-1977), tehát a nyári szünetet leszámítva 5 évig éltem itt. Akkor alaposan más volt a helyzet, mivel a város a határzáron belül feküdt, ide még a bejutás is kalandos volt (akit érdekel, hogy mi volt a határzár, az nézzen utána)…▶
A Bakony hegység egyik leglátványosabb kirándulóhelye a Gaja-patak Bakonynána és Jásd közötti szakaszán található, Római fürdőként ismert szurdokvölgye. A mészkőfelszínbe vágódott áttörés legszűkebb pontján zúgók és kisebb vízesések sorozata alakult ki, amely hazánk egyik legvadregényesebb vidékét hozta létre.
A Római fürdő a jelzett kék turistaúton…▶
A Szent György-hegy a Balaton-felvidék jellegzetes tanúhegye, oldalán hatalmas bazaltoszlopokkal. Nevét az egykoron a lábánál állt Szent György-kápolnáról kapta, a heggyel kapcsolatos mondák egy része is összefonódik Szent György és a sárkány legendájával. A Tapolcai-medence kistáj közepén fekszik.
Két oldalról két vízfolyás határolja, ezek a Tapolca-patak és az Eger-víz…▶
Sajnos, eléggé szemerkélt az eső, ez látszik a fotóimon.
Mecseknádasd Baranya megye keleti részén, a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet területén található. A hegyek közt eredő, régebben mindig bővizű Öreg- vagy Rák-patak (ma: Réka-patak) a lapos részeken kiterjedt nádas-zsombékos területekkel volt körülvéve. Erre utal, hogy a települést a legkorábbi okmányokban…▶
A Szentbékkálla belterületének szomszédságában, az öreghegy tövében található Töttöskál falu templomának romja. A honfoglalás korában a Káli medence többi településéhez hasonlóan a Kál nemzettség szállásterülete. Írásos emlék 1296-ban említi először Töttöskál falut, amikor Sásdikállal és Kerekikállal együtt 1296-ban adta el az Atyusz nemzetségbeli Csaba…▶
A várban, vár körül kiváló vártúra, várséta tehető.
Nagy történelmi időket látott falai között vármúzeumot, szállodát és éttermet rendeztek be.
A Tenkes kapitánya c. filmet itt forgatták.
A vár első említése 1294-ből maradt fenn. Legrégebbi épületrészeit a déli lakószárny pincéjében derítették fel a régészek, ez lehetett az egykori oklevelekben…▶
Érdekesség, hogy a hódoltság idején a törökök is, és a magyarok is használták istentiszteletre. A bejárat melletti falon a bevágások azt jelzik, hogy a törökök itt élezték a kardjaikat.
Itt forgatták a Katedrális c. filmsorozatot.
Az egykori ócsai premontrei kolostor ma református templom. A 13. századi román stílusú, három hajós, kereszthajós bazilika…▶
Kiváló kirándulóhely, egy nagyon szép templomrommal és egy jól megfigyelhető Árpád-kori földvárral. Gyepűkaján községtől DK-re, a Marcal (Nádtó) patak jobb partján, a Pusztaszentegyházi-dűlőben ma is áll Nagykeszi falu templomának romja. Tornya védelmi jellegű, földszintje ablaktalan, a felsőbb emeleteken lőrés-ablakokkal látták el. Védelmi jellegre…▶
A honfoglaláskor ez a vidék az Örs nemzetség szállásterülete volt. Kisörs templomát a XIII. században építették román stílusban. Szt. László király tiszteletére épített egyházáról 1263-ból származik az első említés. A mai Kővágóörs község az Árpád-korban Örs faluként települt. Kisörs Örs település nemesi része. A Cibrián család birtoka, ezért a XIV…▶
Hajdanán még a török idők előtt békésen termelték a gabonát, tenyésztették az állatokat ezen a környéken. Az államalapítás utáni évszázadokról bizonyosan tudni lehet, hogy számos kisebb-nagyobb falu terült el a mai Hódmezővásárhelyen és környékén. Jellegzetessége volt a tájnak a számos ér, tó, vizenyős terület. A települések közül mintegy tizenötben…▶
A templom a középkorban Pest vármegyében található Alag falu plébániatemploma volt. A falu már a XII. században is létezett. A XII. sz. végén, XIII. században épülhetett körtemploma. Alag a török időkig önálló település volt az Árpád-kori Keszi falu keleti szomszédságában.
A falu birtokosa a köznemesi származású Alagi család volt, akikre az első adatunk…▶
Az 5-ös főközlekedési út 64. km-e után, a kőkeresztnél balra fordulva a földúton találhatóak a szabadon álló, keletelt, egyhajós, poligonális szentélyzáródású templom É-i hajófalának és támpilléres szentélyének megközelítőleg négy méter magas maradványai. A szentély támpillérei újabb kiegészítések. Alapja egy Árpád-kori, tatárjáráskor elpusztult templom…▶
Gyönyörű túra tehető a környező hegyekben, amihez be lehet illeszteni a rom környékét. Sajnos a rom bozóttal erősen be van nőve, de ilyen a természet. A környező túrautak szépek.
Sajnos ottjártunkkor az emberi felelőtlenséggel, a környezet szándékos tönkretételével is találkoztunk, Quadosok formájában. Ezek az emberek semmibe veszik környezetünket, tájainkat…▶
A jelenlegi Kehidakustány települést a keleti Kustány, a nyugati Kehida, valamint Barátsziget települések együttese alkotja. Kustány ősi magyar név.
A Zala folyó szigetén álló templomrom az egykori Alsókustány, vagy Egyházaskustány település temploma volt. Ismerjük Kustány 1019-es adózási emlékét, és a történelmi levelezések többször is említik…▶