Megkerestük Strunjan strandját, ahol csak a parkolásért kellett fizetni. Azért Strunjan, mert azt olvastam, hogy környezetét nemzeti parkká nyilvánították és a strandja is érdekes a fölé magasodó sziklafallal és az édesvizű tavával. Hát én hiába meresztgettem a szemeim, mert sziklát azt sehol se láttam… a tavat és a piráni templomot a tengerbe nyúló félszigeten viszont igen…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Riegersburg, már csak a vár és a környék egyéb látnivalói miatt is, nagyon jó turisztikai célpont. Ezt most azzal egészítjük ki, hogy van egy nagyon szép szabadtéri strandja is, aminek az elhelyezkedése is rendkívül jó.
Mint azt korábban is írtam, az osztrák községek jó része rendelkezik valamilyen sport centrummal (és ez…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Mivel közeleg a strand szezon, most átfutok néhány határ közeli strandon. A sorban most a königsdorfi (királyfalvi) strand következik. Ide egy picit komplikáltabb eljutni, mint más strandokra. Le kell balra fordulni a Grác felé menő útról (ha a magyar határ felől közelítünk), majd beérve a faluba, először hagyjuk el a templomot…▶
Nagy hirtelen kitört a nyár és így irány a strand. Demjénben minden megtalálható amire vágyunk. Igaz még a fürdő körül folyik az építkezés, de ez nem vett el semmit az értékéből. A hosszú tél után feltöltődtünk a nyárból.
690 m mélyről feltörő, 68 °C víz, az ország legújabb feltárt gyógyvize. A tulajdonosok római kori fürdőt képzeltek és alkottak ide, mely igen emberközelinek tűnik…▶
A falu neve egy Árpád-házból való személynévre, Tevelre vezethető vissza.
Történelme gazdag, már a római időkből találtak a falut övező szántóföldek megmunkálásakor dísz és egyéb használati tárgyakat. A honfoglaló magyarok megtelepedett szlávokra találnak itt és el is vegyülnek velük.
A XIV. században a település királyi birtokba kerül, ezért adományozta II…▶
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
Sziasztok, Gábor vagyok!
Ezen a hétvégén családi okok miatt (az unokahúgom az iskolájával zenei táborban volt és szombaton volt a zárókoncert) ellátogattam Velencére.
Érdekes volt látni a helyet, itt még soha sem voltam (legalábbis ezen a részen). Egy kettősség volt bennem, volt ami tetszett, volt ami nem.
Ami tetszett: az egész parton azt éreztem…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Tartsa fel a kezét az, akinek Gyömrő hallatán azonnal odalátogathatnékja támad! Nem hiszem, hogy sokan lennének ilyenek. Még én sem (legalábbis eddig), de bármilyen hihetetlen, azért néhány eléggé érdekes dolog található itt. Közelben van a péceli Ráday kastély, azzal jól összeköthető program.
Már többször megállapítottam…▶
„Micsoda alvó porfészek... - gondoltam magamban korán reggel, mikor felfedeztük a rövid nyaralásunk helyszínét. Templomtorony, kőházak, ugató kutyák, kukorékoló kakasok... ennyi... de ott volt a tengerpart és az a fontos! Mikor lementünk megnézni a strandot sajnos csalódtunk egy kicsit, mert a nagy köveken bebukdácsolni a vízbe nem valami vidám dolog…▶
A Trebizat folyón találhatók, Mostartól bő 40 kilométerre, Studenci közelében. Ezek a legnagyobb és leglátványosabb vízesések Hercegovinában.
Túlzás nélkül állítom, hogy a fényképek a valódi szépségének csak a tizedét adják vissza. Szerintem és a családom véleménye szerint is itt megtaláltuk a földi paradicsomot. A vízesések 26 méter magasak, körülbelül…▶
A Bence-hegy nem tartozik a Velencei-hegység legmagasabb csúcsai közé, de a tó közelsége és a famentes hegytető miatt a környék legkedveltebb kilátóhelye, régen még egy kiszuperált olajfúró-torony is állt a hegytetőn kilátó gyanánt, de a balesetveszélyessége miatt lebontották.
A hegytetőre autópálya minőségű ám igen kacskaringós út vezet fel, a tetőn pedig óriási parkoló található…▶
2007. 06. 16-án a Jabapusztát érintő kerékpártúrám alkalmával, Szántód-rév felé.
Nagyon szép itt végigsétálni vagy végig kerekezni. A táj gyönyörű, sajnos sok helyen a part be van építve, de ki lehet menni a vízhez. Szép hely...
BALATON oldalam:
http://mc-bubu.uw.hu/belfike/a_balatonrol.html
▶
Szép, rendezett város. Olyan, amit itt Ausztráliában elvárhatunk.
Nagyon meleg volt. A város közepén szabad medence, szabad grillhelyekkel. A waggi marhasteak nagyon finom (masszírozzák a marhát).
A strand a sósvízi krokik miatt van. A taxisunk is elütött egyet.
▶
Ez a török riviéra egyik legszebb helye. Gyönyörű vár van a kikötőnél. Aki jót szeretne a pénzéért kapni, azt itt Törökországban megkapja.
Szerintem a legelérhetőbb és az egyik legszebb üdülő hely.
▶
KRK szigeten nyaraltunk és egy fakultatív hajókirándulás során jutottunk erre a festői helyre.
A hajónk kikötött és egy hídon kisegítettek minket a partra. Egy keskeny ösvényen lehetett besétálni az öböl végéig, ahol egy gyönyörű sekély és tiszta vizű strand található. A fjordban több helyen is alkalom van 3-4 méteres sziklaugrásokra, illetve egy II…▶
Crikvenica mellett található Dramalj. Igazi fürdős, strandolós falucska.
Mi nem a kavicsos strandon voltunk, hanem egy saját magunk talált sziklás részen. Itt hamar mélyül a víz, viszont kristálytiszta és tele van hallal (meg sünnel, úgyhogy a cipő kötelező!)
Az alsó tengerparti úton jár a kisvonat, ami Crikvenicától jár Dramalj végéig.
▶
Nagyon forró karácsonyi ünnepeket töltöttünk itt el.
Az óceán olyan meleg, mint a fürdővíz a kádban, és ez nem túlzás!
Az afrikaiak nagyon kedves emberek, a safari csodálatos élmény!
▶