Szerencsésen megérkeztünk Korfu (Kerkyra) szigetre ahol 22:30-kor még 26 fokot mutatott a hőmérő. A bőröndöm először nem ismertem meg, mert elveszett róla az új öv. A késő éjszaka ellenére is vadul dudáló buszsofőrrel egymás után álltunk meg halványan kivilágított Hotelek előtt, ahol pár ember kiszállt és eltűnt a sötétségben. Végre mi is célhoz értünk…▶
Ezen a napon már 8:30-kor megreggeliztünk kivételesen közösen, mert hajókirándulás volt a programon. „Homer kisebb halászhajója már várt ránk a kijáratnál a folyón ringatózva. Huszonöten voltunk a kapitánnyal és feleségével együtt, akik aztán egész úton Ouso+lemon-al, savanyú fehérborral és iható vörösborral kínálgattak bennünket. Húsz Eurót fizettünk fejenként…▶
Zebegény címerének domináns színe a kék, ami a Dunához való erős kötődést jelenti, ugyanakkor a község szerves része az őt körülölelő zöld erdőség is. A település, kialakulásának kezdeti időszakában egyházi birtok volt, ahol gazdag gyümölcsöskertek voltak. A kivont karddal koronát tartó vitézek, a korona alatt lévő szőlőtőkével ennek a gazdag gyümölcstermő…▶
Fedezze fel az elbűvölő Zakynthos szigetét. Magyarországról közvetlen charterjárat indul az Ión-tenger legdélibb szigetére. Alig kétórás repülőút után egy másik dimenzióba kerülhetünk, ami rabul ejti az idelátogatót.
Zakynthos a jón-szigetek közül a legrégebbi. Területe 404 km, melynek egy részét hegyek foglalják el, a legmagasabb pontja: a Mount Vrachionas…▶
A várost az illírek alapították a Kr. e. 4. században. Aenona néven a római időkben is jelentős volt. Ekkor fórummal, amfiteátrummal és vízvezetékkel is rendelkezett. Az avarok a 7. században lerombolták, de ezt követően a horvát uralkodók és püspökök egyik székhelyéül szolgált.
A város tulajdonképpen egy kis 500 méter hosszú homokszigeten fekszik…▶
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
Hivatalosan Európa legészakibb pontja, bár az állítással több baj is van. A hely már a Magerøya sziget része, ráadásul annak sem az Északi sarkhoz legközelebb eső pontja. Épp ezért még két norvég fok is pályázik a cím elnyerésére.
A hely egy 307 méter magas sziklafalon található a Jeges-tenger partján. (Koordinátái: 71°10′21″É, 25°47′40″K.)
A szigetet…▶
2006. 08. 13. Fenékpuszta után ide érkezett kerékpártúrám. A Balatonfelvidéki Nemzeti Park területe, szigorúan védett. A Kis-Balatonnak ez a része engedély nélkül is látogatható.
Valamikor elkezdték lecsapolni, ma viszont már a helyreállítási munkák folynak. Talán jól is sikerül. Nagyon szép, inkább gyönyörű táj Magyarországon.
Érdemes idelátogatni…▶
Szardenia sajnos nem tartozik a legtisztább olasz városok közé. Ide is át lehet jönni komppal az olasz csizmáról. Fent a várból jó a kilátás, van egy szép sétáló utca sok sok üzlettel.
▶
Igaz mindenki tudja, itt dobták le az első atombombát. A mai napig a hatása alatt élnek.
Van a városban egy sziget, ami egy hatalmas emlékpark is egyben. Van egy épület, ami a robbanás után állva maradt. Felette robbant fel az atombomba.
▶
Ez egy kis sziget Nápolytól 1 órányi hajóútra. Komppal lehet csak átjönni, repülőtér az nincs.
Van egy nagyon szép kolostor, mást nem igazán tudok írni.
▶
Borneó szigete, ahol sok orangután él. Voltunk egy rezervátumban, ahol sok orangután él és itt szoktatják rá őket a dzsungel élethez.
Jó kis halászfalu van a kikötőtől nem messze.
▶
A Tevere (régi nevén Tiberis) folyón fekvő, hajó alakú sziget igen kicsi: 270 m hosszú, és legnagyobb szélessége 67 méter. Bizonyos források szerint a világ legkisebb lakott szigetének számít. Egykor egy nagy templom állt itt.
Rómával két híd köti össze: a Kr. e. 62-ben épült Pons Fabricius, amely Róma legrégibb hídja, és a Kr. e. 46-ban épített Pons…▶
Ciprus fővárosa Nicosia.
Európa egyetlen katonailag kettéosztott városa. A Zöld vonal , amely elválasztja a Ciprusi Köztársaságot a törvénytelenül elfoglalt északi területektől 1974. óta létezik. Ekkor rohanták le a török csapatok a szigetet, és a sziget északi részén, a terület 37%-án kikiáltották saját ál-köztársaságukat, amelyet egyetlen állam sem ismer el, Törökország kivételével…▶
Limasol Ciprus 2. legnépesebb települése Nicosia után. A város középkori dicsőségének egyetlen megmaradt emléke a limaszoli vár.
Limasoltól nyugatra fekszik Kurion, melynek nevezetessége a római színház.
Nyugat felé haladva található az Apollón Hülatész - szentély. Apollónt az erdőségek és vadállatok védőjeként tisztelték.
Petra tou Romiou- Aphrodité szülőhelye a legenda szerint…▶
Itt nyaraltam 2007 nyarán.
Larnaka Ciprus legrégebbi folyamatosan lakott városa. Ma Ciprus egyik legkedveltebb üdülőhelye.
Látnivalók: Szent Lázár - templom, Larnaca erőd, Régészeti múzeum.
▶