3 kerékpártúrám is érintette, 2 éve, tavaly (amit már többször is említettem) és idén is.
2 éve szó szerint körbejártam a Tihanyi fszt-t, tavaly csak Tihany községet és Sajkodot érintettem, az idén Tihany községet a komp irányából. Imádom ezt a helyet. A túristautak kiválóak, a kilátás gyönyörű. A félszigetet körülölelő hegyeken és a Belső tó környékén gyönyörű séták tehetők…▶
A turisták, a síelők és a hegymászók körében is népszerű. 1952 óta Nemzeti Park, területe 39.000 hektár. 1977-től az UNESCO védelme alá tartozik, mint bioszferikus rezervátum, 1980-ban a világ természeti öröksége részeként lett bejegyezve. Az érintetlen és vad természetet őrző park szerencsére nem túlságosan látogatott. Legmagasabb pontja a Bobotov…▶
Vad, tiszta és fenséges a Tara folyó, melyet „Európa könnyeként” is emlegetnek. A hegy gyomrából tör elő északon és 140 kilométeren keresztül folyik. A Piva folyóval egyesül, és így a Drina keletkezik belőlük, mely a Balkán egyik leghosszabb és legtöbb vízzel rendelkező folyója. A több évmilliós erózió folyamán a talaj olyan változásokon ment keresztül…▶
Csak vásárolni voltam itt legutóbb, de 2006. aug. 16-án a kerékpártúrám is érintette. Nagyon-nagyon szép hely...
Rövid története: A környék a természet által nyújtott előnyök és a Balaton közelsége révén már a római időkben lakott hely volt. A honfoglalás idején a fejedelmi törzs szállásterületéhez tartozott. Almádi első írásos említése 1082-ből, Vörösberényé 1109-ből származik…▶
Ezek a képek Savonlinna és a norvég határ közti ezervalahányszáz kilométeres szakaszon készültek. Gondoltam bemutatok pár képet a finn tájakról, elvégre nem gyakran vetődik arra magyar ember. Tényleg gyönyörű az ezer tó vidéke, még ha a képeken ez nem is jön mindig át eléggé.
Itt már ritkán találhatók nagyobb városok, a sarkkörön túl pedig már talán 20…▶
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
Az utolsó édesvízi mocsarak egyike, a Balkán legnagyobb tava a Prokletije- és a Rumija-hegység között fekszik. A tó felülete a vízállástól függően 370 és 530 km2 között ingadozik. A tó 43 km hosszú és 14 km széles, átlagos mélysége eléri a 7 métert, ám egyes részein akár a 60 métert is meghaladhatja. Megközelítően 50 sziget emelkedik ki a víz felszínére…▶
Története szorosan összefonódott a rév történetével. A települést a tihanyi apátság 1055-ben kelt alapítólevelében már említik.
A rév első mólóját és kikötőjét 1802-ben építették meg, 1928-tól közlekedett az első motoros gőzhajó, 1958-tól teherautókat, autóbuszokat is szállít.
A település másik idegenforgalmi nevezetessége Szántódpuszta: védett majorsági épületegyüttes XIX…▶
A Vaskapu a Duna egyik gyönyörű szurdokvölgye a Déli-Kárpátok és a Szerb-érchegység között, Románia és Szerbia határán. A 134 km hosszú szoros a Kárpát-medence legnagyobb kifolyása a világtenger felé. A szurdokvölgy régebben olyannyira elválasztotta a Duna középső és alsó szakaszát, hogy a rómaiak sokáig két különálló folyónak (Danubius és Ister) gondolták őket…▶
A föld mélyéből feltörő hévízforrás gyógyvize igazi látványosságot teremtett: a hegyoldalon lefolyó vízből egy kb. 120 négyzetméteres mészkő lerakódás keletkezett. Ilyen egész Európában nem található. (Hozzánk a legközelebb a törökországi Pamukkaleban található ilyen képződmény. Ott már az ókori rómaiak is kezeltették magukat, amely mellett az akkori…▶
Tallinn után áthajóztunk a Finn-öblön, majd Helsinkiben kötöttünk ki. Itt nem találtunk semmi érdekeset, de lehet, hogy csak mi voltunk bénák.:(
Ezután keletre vettük az irányt, és Kotkáig meg sem álltunk. Ez egy 50.000 körüli város, amely ma elsősorban fafeldolgozásból, és annak exportjából él. A város csak azért volt érdekes, mert a központjában találtunk egy gyönyörű kis parkot…▶
Az 1848. szeptember 29-i csata emlékműve, melyet 1889-ben állítottak fel, Pákozd központi részén található. Elején a csatát ábrázoló dombormű, hátoldalán magyar címer. A százéves évfordulóra készült el az ütközet színhelyén, a Mészeg-hegyen, az az obeliszk, mely szintén erre az eseményre emlékeztet. Gyönyörű kilátás nyílik innen a Velencei-tóra.
Minden…▶
A Trebizat folyón találhatók, Mostartól bő 40 kilométerre, Studenci közelében. Ezek a legnagyobb és leglátványosabb vízesések Hercegovinában.
Túlzás nélkül állítom, hogy a fényképek a valódi szépségének csak a tizedét adják vissza. Szerintem és a családom véleménye szerint is itt megtaláltuk a földi paradicsomot. A vízesések 26 méter magasak, körülbelül…▶
Tapolca központja az ország egyik legszebb helye. Egy kis mediterrán sziget a Malom- és a Kis-tó környéke.
A két tavat egy malom választja el, melyek tele vannak díszhalakkal. A dús növényzetben, és a soha be nem fagyó tavakban igen jól érzik magukat. Az itt feltörő, viszonylag meleg, 18 fokos karsztvíznek köszönheti a tavak mellett a város is a létét…▶
A lellei homokpad nagyon-nagyon tetszik. Érdemes meglátogatni.
Lelléről később majd mást is, még visszatérek.
BALATON oldalam:
http://mc-bubu.uw.hu/belfike/a_balatonrol.html
▶
2007. 11. 02-án, kerékpárral (mi mással).
Nagyon szép, csendes környék, szép vízzel. A kisebbik tó mellett végigtekertünk, hát nem volt egyszerű mutatvány. Nehéz a terep, de nagyon szép...
▶
2006. 08. 13. Fenékpuszta után ide érkezett kerékpártúrám. A Balatonfelvidéki Nemzeti Park területe, szigorúan védett. A Kis-Balatonnak ez a része engedély nélkül is látogatható.
Valamikor elkezdték lecsapolni, ma viszont már a helyreállítási munkák folynak. Talán jól is sikerül. Nagyon szép, inkább gyönyörű táj Magyarországon.
Érdemes idelátogatni…▶
Ebbe a városba még visszatérek egy nyáron!
Télen is gyönyörű, de nyáron, szép tiszta időben még szebb lehet. A vízimalom múzeum és más érdekes látnivalók is akkor látogathatóvá válnak majd.
Furcsálltam, hogy még senki sem rakott fel képeket erről a helyről, pedig Plitvicétől nincs messze. A település a régi főútvonalon fekszik.
Az utolsó kép a Plitvicei…▶
Norvégia a fjordok mellett a vízek országa is. Hóolvadáskor bármerre jár az ember, kisebb-nagyobb vízeséseket, patakokat mindenhol talál. Sokszor az ember alig veszi észre vezetés közben, hogy egy újabb vízesés mellett haladt el. Vízmániás lévén „muszáj” külön raknom őket a fjordoktól.
▶
Gyönyörű vízitúra a nádasokban.
Csónakkal átvisznek, majd gyalogtúra a kiépített stégeken. Csodálatos.
A Vízi Sétány Poroszló mellett a tó belső területén a partvonaltól mintegy 500m-re található. A viz fölött cölöpökre épített 1500m hosszú pallóúton kényelmes sétával fedezhetők fel a Tisza-tó természeti értékei.
A Vízi Sétány természeti értékeinek…▶