Kormorán koncert
Zenei műsor (2019)
Új időszámítás A 42 éves Kormorán a folk-rock hazai stílusteremtő zenekara, hangzását a gitáralapú rock és a népi, illetve klasszikus hangszerek határozzák meg. A jelenlegi felállásban kilenc éve dolgoznak együtt, tagjai Fehér Nóra és Vadkerti Imre énekes, Szűts István billentyűs-zeneszerző, Gáspár Álmos hegedűs, Zsoldos Tamás basszusgitáros, Karácson Zsolt ütőhangszeres, Szekeres Zoltán gitáros és a Kossuth-díjas Koltay Gergely, az együttes alapító-vezetője. A 2018 decemberében a Duna palotában rendezett koncerten az Új időszámítás című új album dalai mellett megszólalnak a régi, közönségkedvenc dalok is, valamint rockopera- és filmzenék. A Kormorán vendége ezúttal Varga Miklós, aki gyermekeivel, Szabolccsal és Viviennel együtt lépett színpadra. A két részes koncertfilm a hangverseny felvételén túl archív anyagokkal és a zenekarvezető Koltay Gergely személyes gondolataival kiegészülve hozza közelebb a nézőhöz a Kormorán-érzést, az Isten, a család, és a nemzet gondolatkörét.
Mikor lesz a Kormorán koncert a TV-ben?
A Kormorán koncert című műsor jelenleg egyetlen TV csatornán sem lesz a közeljövőben. Ha értesülni szeretnél róla, hogy mikor lesz ez a TV műsor, akkor használd a műsorfigyelő szolgáltatást!