Mestersége színész

Dajka Margit

Film adatlapja

A Mestersége színész-sorozat mai adásában Dajka Margittal beszélget Molnár Gál Péter kritikus, aki az ő művészetének műfaji besorolására találta ki a „tragikomika” megjelölést. Kettejük beszélgetéséből kirajzolódik „Margitka” tüneményes portréja, aki a nagyváradi rikkancslányból a huszadik század egyik legnagyobb színésznőjévé vált. 75 évesen megkapó őszinteséggel, csillogó szemmel és lebilincselően huncut mosollyal vall a család biztonságot nyújtó érzelmi hátországáról, édesanyja máig izzó emlékéről, a változatosságot jelentő alkotóművészi-vándormadár létről, a fellépéssel járó sokkról, a lelke mélyén rejtező érzékenységről és bizonytalanságról, a színészi feltöltődésről, a rendezővel való kapcsolatról és a próbafolyamat gyönyörű alkotó időszakáról. EMBER-t formálni: ez volt mindig is a célja, mely akkor, ott, ösztönösen születik a színpadon. Az egész világot jelentő embert, a maga teljességében: jóságot, humánumot, gonoszságot, mindent. Csehovban – úgy érezte – van valami, amit mindig, minden időkben szeretett volna eljátszani, melyhez mélységesen köze volt. Szárnyalt, ha „kisimogatták” belőle a szerepet a jó rendezők és kollégák. Rajongott az emberekért. Csodásan főzött. Lelke titkos fiókos szekreterében őrizte emlékeit barátokról, kollégákról, a sok tehetséges fiatalról. Félt, hogy igaza lesz Csehovnak, és a színészeket elfelejtik az emberek. Nem így történt.