Eljött a kékúszójú tonhalak szezonjának utolsó napja. Az óriási halak közül már csak páran úsznak a jeges vizekben, pár halász azonban még nem fogta ki zsákmányát.
Vajon melyik hóimádó kutyát tanították be az emberek kimentésére a lavinákból? Melyik fajtának nem nő be soha a feje lágya? Különböző életformáknak megfelelő kutyákat keresünk.
Összezárnak egy hím és nőstény komodói sárkányt, hogy szaporodjanak. A csapat bájos selyemmajmokat idomít, és beoltják az inka cséreket.
Ebben az Emmy-díjra jelölt műsorban Natalie Portman színésznő Jack Hanna szakértővel együtt kutat a hegyi gorillák után Ruanda esőerdőiben.
Hogyan alkalmazkodtak emberek, állatok és növények olyan elszigetelt életkörnyezetekhez, mint amilyen a Galápagos-szigeteken, vagy Zanzibár erdeiben található?
Az új szezon új kihívásokat hoz, mivel a Villalobos menhely New Orleans mellett nyit egy másik menhelyet is, a közeli Assumption megyében.
A testvéreknek végül sikerül befogni a hatalmas aligátort, mely megcsonkítja és megöli a riválisait a mocsárban - de hogyan viszik el a mérges 453 kg-os bestiát?
Eugene a csimpánzparadicsom igazgatója az alfahím szerepébe lép, hogy megtanítsa az állatoknak, hogyan szerezzenek élelmet, másszanak fára, és éljenek együtt a szabadban.
A vadőrök megmentenek egy fehérfejű rétisast. Miközben a vadőrök a mexikói határ közelében élő szarvascsordákat ellenőrzik, egyikük veszélyes nyomkövetésbe kezd.
Összezárnak egy hím és nőstény komodói sárkányt, hogy szaporodjanak. A csapat bájos selyemmajmokat idomít, és beoltják az inka cséreket.
Wayde és Brett akváriumot épít a San Jose Sharks jégkorongcsapatának. A csapat nevét adó cápák élőben úszkálnak az akvárium vizében.
A medencéket tervező Lucas Congdon és csapata ezúttal mexikói üdülőhelyet varázsol a Florida állambeli Venice városka egyik kertjébe.
Richie Kohler és Evan Kovacs egy, a második világháborúban Skócia közelében elsüllyedt tengeralattjáró esetét vizsgálja meg. Lehet, hogy egy titokzatos tengeri lény támadta meg?
Pantanal a világ legnagyobb mocsárvidéke, melyen minden évben áradás és szárazság váltakozik. Vajon milyen élővilág alakulhatott ki egy ilyen szélsőséges vidéken?
Patagónia Dél-Amerika legdélebbi területe. Most bemutatunk egy évet az itteni állatok életéből, melyek az ottani jégmezőkön, hegyekben, sivatagokban és tengerekben élnek.
A zanzibári szigetvilág az aldabrai óriásteknőc, pálmatolvaj rákok, hatalmas cetcápák és óriásráják otthona. De mi teszi ideális életkörnyezetté?
Több, mint 800 halfaj él a karibi szigetek közelében. Emellett kérgesteknősök, majmok, hangyászok, skarlátbatlák és kajmánok is élnek ezen a környéken.
Hogyan alkalmazkodtak emberek, állatok és növények olyan elszigetelt életkörnyezetekhez, mint amilyen a Galápagos-szigeteken, vagy Zanzibár erdeiben található?
A medencéket tervező Lucas Congdon és csapata ezúttal mexikói üdülőhelyet varázsol a Florida állambeli Venice városka egyik kertjébe.
A csapat talál egy kutyát, amelyet a perzselő hőségben magára hagytak egy közeli játszótéren. Lizzy siet, hogy megmentsen egy kutyát, amelyet elütött egy autó.
Dél-Afrikában is terjed a szervezett vadászat, ezért Andi Rive elindít egy projektet, amely megvéd egy oroszlánfalkát attól, hogy eladják vagy vadászterületre tereljék őket.
Összezárnak egy hím és nőstény komodói sárkányt, hogy szaporodjanak. A csapat bájos selyemmajmokat idomít, és beoltják az inka cséreket.
Ebben az Emmy-díjra jelölt műsorban Natalie Portman színésznő Jack Hanna szakértővel együtt kutat a hegyi gorillák után Ruanda esőerdőiben.
Sorozatunk hőseit vadállatok támadták meg, és csak hajszálon múlott, hogy túlélték a nem kívánt találkozást. Ám a következményekkel a szerencséseknek is számolniuk kell...
Hogyan küzd az emberi test a mérgező állati harapások ellen? Milyen utóhatása lehet egy fehér cápa vagy egy barnamedve támadásának?
Sorozatunk hőseit vadállatok támadták meg, és csak hajszálon múlott, hogy túlélték a nem kívánt találkozást. Egyikük mérges kígyóval, egy másik áldozat éhes medvével futott össze.
Műsorunk egyik hősét egy háromméteres floridai aligátor marcangolta szét, másikuk - egy kisgyermek - pedig csörgőkígyó-marás áldozata lett.