Léo Mattëi a veszélyeztetett gyermekek védelmével és megmentésével, illetve a kiskorúak által elkövetett bűncselekmények megoldásával foglalkozó csapatot vezet a párizsi rendőrségen.
MacGyvernek sokkoló meglepetésben van része, amikor megpróbálja elmondani Matty-nek, hogy kilép a Phoenix Alapítványból.
Három hónappal azt követően, hogy kilépett a Phoenix Alapítványból, és Nigériába költözött, Mac félreteszi édesapjával való nézeteltéréseit, és visszatér, amikor azt hallja, hogy Jack került annak a vérengző…
A Csillagkapu: Atlantisz 2004. július 16-án került adásba az amerikai Sci-Fi csatornán, mint a Csillagkapu sorozat hivatalos spin-off sorozata. A legelső két részt Rising/Felemelkedés címmel mozifilmszerűen…

A SWAT egység az angyalpor nevű tudatmódosító szer egy új változatára bukkan, a szálak pedig egy szökésben lévő drogkereskedőhöz vezetnek, aki már korábban készített egy olyan verziót a drogból, amely…
Megmenekülve a T-Rex torkából, hőseink örvénybe kerülnek és gyíkemberek uralta földre vetődnek. Tribune a vezetőjük, meg van győződve róla, hogy az emberek csupán eleségként, rabszolgaként, vagy viadalokra…
Jack segélykérő jelzést kap egyik korábbi Delta kommandós haverjától, akit tévesen külföldi terrorista tevékenységgel vádolnak, ezért MacGyver és Jack sebtében összeszedi Jack régi Delta csapatának maradék…
MacGyver, Riley, Bozer és Leanna titkos bevetésre indul egy egyetemi campusra, hogy kifüstöljenek egy fedett ügynököt, aki diákokat bérel fel arra, hogy halálos támadásokat hajtsanak végre szerte a világban…
Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget…
Az NCIS: Los Angeles tengerészeti helyszínelői, a haditengerészethez köthető bűncselekmények után nyomoznak. A nyugati part csapata Gibbs teamjéhez hasonló ügyeken dolgozik, ám itt, távolabb az NCIS főhadiszállásától…
Amikor egy férfit holtan találnak, a Los Angeles-i NCIS csapatnak ki kell derítenie, hogy tudott-e még valaki az áldozat titkos munkájáról. Hamarosan kiderül, hogy egy ismert bérgyilkos ölte meg a férfit…
A sorozat alapjául a nagy sikerrel játszott, azonos című mozifilm szolgált. A benne szereplő Csillagkapu egy ősidők óta létező titokzatos átjáró, melyen keresztül azok, akik megfejtik titkát, eljuthatnak…
A sorozat alapjául a nagy sikerrel játszott, azonos című mozifilm szolgált. A benne szereplő Csillagkapu egy ősidők óta létező titokzatos átjáró, melyen keresztül azok, akik megfejtik titkát, eljuthatnak…
A Csillagkapu: Atlantisz 2004. július 16-án került adásba az amerikai Sci-Fi csatornán, mint a Csillagkapu sorozat hivatalos spin-off sorozata. A legelső két részt Rising/Felemelkedés címmel mozifilmszerűen…
A SWAT egységnél belső vizsgálat folyik azt követően, hogy egy civilt is megöltek, miközben megpróbálták elkapni a város legkeresettebb bűnözőjét. Amint a küldetés részletei lassan ismertté válnak, a rendőrség…
Megmenekülve a T-Rex torkából, hőseink örvénybe kerülnek és gyíkemberek uralta földre vetődnek. Tribune a vezetőjük, meg van győződve róla, hogy az emberek csupán eleségként, rabszolgaként, vagy viadalokra…
Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget…
Az elveszett jelkép Dan Brown amerikai író nagysikerű regényéből készült. A főszereplő nem más, mint a közkedvelt szimbológus, Robert Langdon (Ashley Zukerman), a történet pedig még a rejtélyes Da Vinci-kód ügy előtt játszódik…

Charlie Bronson (Dax Shepard), a korábbi bankrabló most egy kaliforniai városkában él, és egy nap úgy dönt, kilép a tanúvédelmi programból, hogy segítse barátnőjét, Annie-t (Kristen Bell) Los Angeles-i álommunkájának megszerzésében…