A 28 éves Paulina feladja az ígéretes ügyvédi karrierjét, azért hogy életét a tanításnak szentelje Argentína egyik mélyszegénységben élő régiójában. A kemény kihívás ellenére Paulina tartja magát az elveihez…
Marcello vidékről érkezett Rómába. Költő volt, majd írói álmokat dédelgetett, végül újságíró lett. Az egyik bulvárlapnál dolgozik, és a felső tízezer fényűző társasági életének ismert figurája és krónikása…
Miles Kendig, a CIA egyik legjobb ügynöke a belső hatalmi harcok áldozata lesz, visszaminősítik, és az íróasztal mögött találja magát. Ez azonban a legkevésbé sem tetszik neki, ezért elhatározza, hogy visszavág…
A 17 éves Naama Barash egy álmos külvárosban él. Élvezi a piálást, a kábítószereket, és állandóan a hasonszőrű barátaival lóg. Valójában ez egyfajta menekülés otthonról, a szülők és a lázadó nővére élete ugyanis totál káosz…
Először utazik a sarkvidékre, Iqaluit-ba Carmen, hogy gondját viselje a férjének, Gilles-nek, egy építőmunkásnak, aki súlyosan megsérült, és most ágyhoz kötve fekszik. Ahogy megpróbál a végére járni annak…
A repülőgép-katasztrófát túlélt brit iskolásfiúk lakatlan szigetre vetődnek. Megpróbálnak valamiféle demokratikus rendet kialakítani, és Ralphot választják meg vezetőjüknek. A megpróbáltatások, az éhség…
Az athéni Plateia Amerikis, azaz Amerika tér a Görögországban rekedt menekültek és illegális bevándorlók egyik találkozóhelye. Kényelmetlen olvasztótégelye a frusztrációnak és a kétségbeesésnek, egy kis…
Vania, a zárkózott tini három fiatal férfi varázsa alá kerül, akik Rag Unionnak hívják magukat. Tele energiával és vakmerőséggel sírköveken és autók tetején ugrálnak - a parkour és a művészet a fegyvereik a világrend ellen…
Dr. Herman Tarnower a nyolcvanas évek fogyókúra-őrületének köszönhetően lett ismert az általa kifejlesztett diétával. Forradalmian új eljárásával naponta negyvenöt dekagrammtól szabadulhat meg a delikvens…
A 17 éves Naama Barash egy álmos külvárosban él. Élvezi a piálást, a kábítószereket, és állandóan a hasonszőrű barátaival lóg. Valójában ez egyfajta menekülés otthonról, a szülők és a lázadó nővére élete ugyanis totál káosz…
Kanada az 1800-as évek végén. Jos és Liza szeretik egymást, ami nem tetszik a jegyző Romainnak, akinek házassági ajánlatát korábban Liza visszautasította. Amikor Jos termése rejtélyes módon leég, arra…
Vanessa és Ethan már egyáltalán nem érzik magukat biztonságban Londonban, ezért a lápvidéken, a magányos kunyhóban húzzák meg magukat. Miközben igyekeznek kényelmesen berendezkedni, egyre közelebb kerülnek egymáshoz…
Doktor Frankenstein teremtménye szabadjára engedi a dühét, aminek végül Lily issza meg a levét. Nyomozása során Rusk, a Scotland Yard felügyelője felfedi Sir Malcolm Murray kapcsolatát Ethan Chandlerrel…
A 13 éves Una megszökött egy idősebb emberrel, Ray-jel, akit később letartóztattak és börtönbe került. Tizenöt évvel később a nő egy magazinban meglátja a férfi képét. Una felkutatja, követi őt és felkeresi a munkahelyén…
Albert Egberts nagynénjét, Tinit viccesen Takaros Tininek hívják, a vad, mindent elsöprő takarításai után. A nagynéninek emellett csípős nyelve van, ami számos családi összejövetelt döntött már romba…