A tudósok által megfejtett szövegekben leírt hatalmi fondorlatok és árulások megkérdőjelezik az indiai Tadzs Mahal születésének eddig elfogadott szerelmi legendáját.
Parker és Todd fej-fej mellett haladnak, mert pontosan ugyanannyi aranyat találtak a szezonban. Tony Beets beindítja második legrégebbi kotróját.
A 300 találmányt jegyző Nikola Tesla hatása ma is érződik a világban. A közelmúltban titkosítás alól feloldott dokumentumok alapján új információkhoz jutottunk Tesla kutatásairól.
Miután átkutattak mindent Medellinben, és nem találtak pénzt, Doug és Ben elhatározza, hogy elutazik a karibi partvidékre, ahol Pablónak állítólag szintén voltak házai.
Vajon a nagy katasztrófák, például a vulkánkitörések, a jégkorszakok és az aszteroidabecsapódások az emberiség sötét jövőjét vetítik előre?
Wayne az Amelia-szigeten vesz részt az aukciós szezon kezdetén. Elad egy 1955-ös Mercedes-Benz 190SL-t és egy 280SE kabriót, de vajon sikerül profittal hazamennie?
Hogyan gyűjtik össze a szemetet Velencében, ahol nincsenek utak? Hogyan készülnek a híres ausztrál báránybőr csizmák? Hogyan lesz a tavi algából étrend-kiegészítő?
Aaron megbízza a Monkeys csapatát egy 55-ös Chevy felújításával, amelyet Richard a kb. egymillió dollárt érő többi autóval együtt adna el egy Barrett-Jackson árverésen.
Grady és Josh a nicaraguai dzsungelben kígyókkal, szúnyogokkal és a kiszáradás veszélyével küzdenek. Tutajjal kell átkelniük egy krokodiloktól hemzsegő vízfolyáson.
Allen és Ton kincsekre vadászik Catalina-szigeti árveréseken. Lehet, hogy a csekély kínálat és az időhiány miatt eleve kudarcra vannak ítélve?
Scott kinéz magának egy jó fekvésű házat, és a kutyáját használja, hogy előnyhöz jusson a versenytársakkal szemben. Majd Ed sok pénzt kínál egy lakásért, mert haragszik Scottra.
Sean Kelly üdvözli a licitálókat egy kaliforniai árverésen. Brandon és Lori majd belepusztul, hogy megtudja, mi van egy lezárt koporsóban -, de egy riválisuk fölébük kerekedik.
Sean Kelly műsorvezető és árverésvezető az Egyesült Királyságban utazgatva az ország rejtett kincseit keresi különféle tárolókban és garázsokban.
Kövessük nyomon az elit munkások, szerelők és mozdonyvezető küzdelmét, akik Alaszka nyolcszáz kilométer hosszú vasútját üzemben tartják még a legvadabb télben is.
Hogyan készül a vasúti sín, az ivóvíz a tengervízből, a verseny-kerekesszék és a parketta?
Hogyan rögzítik az Empire State Building tetején elhelyezett antennát? Hogyan fejtik a rezet a világ legnagyobb ember alkotta gödréből?
Ismerkedjünk meg Abu Dhabi 500 milliárd dolláros Al Raha Beach fejlesztési projektjével, ahol az építményeket a tengertől elhódított területekre építik.
Amikor a családok megérkeznek Oregonból, hiányolják az aranyat. Katasztrófa fenyeget, amikor Harness, a vezető gépész, súlyosan megbetegszik.
Scott kotrógépét már csak a lendület hajtja. Glen, a nagyképű újonc és Zeke azon vitatkozik, hogyan lehet a legjobban működtetni a kotrót. Kié lesz az utolsó szó?
Az alaszkai vadon mélyén búvik meg Amerika legzordabb települése: McCarthy. Az itt élő 42 bátor lakosnak az életben maradáshoz nap mint nap meg kell küzdenie az elemekkel.
Mindenki hallott már a nagy számban eladott MGB-ről, de Mike most az autó elődjét - az MGA-t - keresi.
Mindig úton, miközben ügyfelek és vásárlók zaklatnak, a családtagok pedig több ezer mérföldre vannak: nehéz a kamionosok élete, de az utak királyai ezt semmire nem cserélnék el.
Sean Kelly üdvözli a licitálókat egy árverésen a kaliforniai Hawaiian Gardens városban. T-Money lelkesen licitál a rejtélyes hordókra.
Sean Kelly műsorvezető és árverésvezető az Egyesült Királyságban utazgatva az ország rejtett kincseit keresi különféle tárolókban és garázsokban.
Hogyan készülnek a versenykerékpárok, például a szénszálas vázak, az alumínium kerekek és a bőrülések? Hogyan gyártják a világ legjobb sportolói által használt tárgyakat?
Történelmi felvételek és archív olimpiai anyagok felhasználásával visszatekintünk a játékok történetére, és rácsodálkozunk a nemzetközi hírnévre szert tett sportolók eredményeire.
Az önellátásra berendezkedő családoknak sokat kell tanulniuk. Amikor bajba kerülnek, túlélési szakértők segítségével próbálják meg kivédeni a természet fenyegető veszélyeit.
Egy hadseregnyi dolgozó éjt nappallá téve fáradozik a tomboló hőségben azért, hogy Ausztrália hatalmas távolságokat átszelő vasúthálózata fennakadás nélkül működjön.
Ed a világ legmagasabban fekvő, legszárazabb sivatagában jár Bolíviában. Perzselő hőségben, veszélyes kanyonokon keresztül kell kijutnia innen.
Doug és Ben telefonhívást kap Luz Maria Escobartól, Pablo testvérétől. Medellin külvárosában átkutatják az otthonát, és rejtett rekeszekre bukkannak a bútorokban.