A Yukon aranybányászai mindent bevetve folytatják a kutatást a meggazdagodás reményében. Új bányászokkal, helyszínekkel gépekkel találkozunk - a tét nagyobb, mint valaha. [6-G]
A csapatokra osztott versenyzők között fokozódik a feszültség. Matt a hús terén arat győzelmet, Gary pedig egy veszélyes mászásra tesz kísérletet. [12-AT]
Valentin-napon egy férfi meglátogatja barátnőjét a munkahelyén, amikor egy rabló felugrik a pultra. Egy férfi látja, ahogy egy nőt akarata ellenére elhurcolnak. [12-G]
Egy segédápolónő hazafelé sétál egy családi összejövetelről, amikor elrabolják. A bátor nő azonban nem veszíti el a fejét, és sikerül túljárnia támadója eszén. [AL]
Egy tévés személyiség összetűzésbe keveredik egy másik autóssal. Egy autós üldözés drámába torkollik, és fegyverek kerülnek elő közúti konfliktusoknál. [12-GAT]
Egy férfi baltával fenyeget egy autóst. Tüntetők akadályozzák egy autópálya forgalmát, feldühítik az autósokat, és két ideges sofőr egymásra támad az út mellett. [12-GT]
Gyetván Csaba magyar gyártósorokon mutatja be, hogyan készülnek a fejlett technológiát képviselő, életünket megkönnyítő tárgyak és ételek. [AL]
Edd és Mike a tökéletes túlélőjárművet keresi, amelyet semmi sem állíthat meg, és végül csak egy versenyző marad: a Land Rover Series IIA! [AL]
Mike Brewer autókereskedő a sokoldalú Ant Anstead szerelővel régi, legendás autókat vásárolnak és felújítják Los Angeles-i műhelyükben, hogy később haszonnal eladják őket. [AL]
Hogyan termelik ki a vasércet földünk egyik legtávolabbi bányájában? Hogyan készülnek a királyi lakosztályokat díszítő csillárok? [AL]
Háromkerekű járművek, baseballütők, mesterséges bonszájok és harsonák; újabb hétköznapi cikkeket helyezünk górcső alá, hogy megnézzük, hogyan készültek. [AL]
A sorozat nyomon követi az olasz határőrök és vámosok munkáját, akiknek a kábítószerek, a fegyverek és a terroristák állandó fenyegetésétől kell megvédeniük az országot. [9-A]
Mike talált egy legendás brit autót: egy 1976-os Land Rover III-ast. A néhány Kaliforniában bejegyzett autó egyike, ritka lelet, de Antnak még rengeteg munkája lesz vele. [AL]
Otthonkeresőink az Egyesült Államokban szeretnének egy kisebb lakást maguknak. Megnéznek három 55 m2 körüli ingatlant, és utána választják ki a legjobbat. [AL]
A gazdátlan tárgyak árverésén szerepel egy 80-as évekbeli nagy hordozható magnó. Az egyik vevőt egy ritka "Óz, a csodák csodája" díszlet hozza lázba. [AL]
Drew forgalma bővül, meg kellene dupláznia a készletét. Ellátogat egy különös suffolki házhoz, ahol a világ minden részéből származó tárgyak seregére bukkan. [AL]
A Yukon aranybányászai mindent bevetve folytatják a kutatást a meggazdagodás reményében. Új bányászokkal, helyszínekkel, gépekkel találkozunk és a tét nagyobb, mint valaha. [AL-T]
Dave Turin veterán aranybányász újonc csapatával elhagyott bányákat vizsgál - olyan helyeket keresnek, ahol még rejtőzhet arany. [AL-T]
Dave Turin veterán aranybányász újonc csapatával elhagyott bányákat vizsgál - olyan helyeket keresnek, ahol még rejtőzhet arany. [AL-T]
A sorozat nyomon követi a spanyol határőrök és vámosok munkáját, akiknek a kábítószerek, a fegyverek és a terroristák állandó fenyegetésétől kell megvédeniük az országot. [9-AT]
A sorozat nyomon követi a spanyol határőrök és vámosok munkáját, akiknek a kábítószerek, a fegyverek és a terroristák állandó fenyegetésétől kell megvédeniük az országot. [9-AT]
A sorozat nyomon követi a spanyol határőrök és vámosok munkáját, akiknek a kábítószerek, a fegyverek és a terroristák állandó fenyegetésétől kell megvédeniük az országot. [AL]
A sorozat nyomon követi a spanyol határőrök és vámosok munkáját, akiknek a kábítószerek, a fegyverek és a terroristák állandó fenyegetésétől kell megvédeniük az országot. [AL]
Hogyan termelik ki a vasércet földünk egyik legtávolabbi bányájában? Hogyan készülnek a királyi lakosztályokat díszítő csillárok? [AL]
Háromkerekű járművek, baseballütők, mesterséges bonszájok és harsonák; újabb hétköznapi cikkeket helyezünk górcső alá, hogy megnézzük, hogyan készültek. [AL]
Mike Brewer autókereskedő visszatér az Egyesült Királyságba. A zseniális Marc "Elvis" Priestley szerelővel legendás autókat vásárolnak és újítanak fel a haszon reményében. [AL]
Korunk kincsvadásza, Drew Pritchard Egyesült Királyságban utazgatva különleges és csodálatos tárgyakat keres. Minél nagyobb a fogás, annál boldogabb. [AL]
Miután túlélt egy csúnya esést, egy kaszkadőr megpróbál 21 napot elviselni Kolumbiában. Amikor azonban társával együtt sem találnak élelmet, felrémlik előttük az éhhalál réme. [9-AT]
Egy amerikai és egy brazil túlélőbajnok a kegyetlen dél-afrikai bozótosban döbben rá, hogy egyikük sem beszéli a másik nyelvét. [12-AT]