Amikor egy teljesen megrakott teherautó megcsúszik a nedves úton, a csapat az autóversenyek tanulmányozásával és a vákuum felhasználásával keres megoldást a stabilitás megőrzésére. [AL]
A houstoni állatrendőröket döglött kiskutyához hívják, ám mikor odaérnek, kiderül, hogy az állat még él. Az idővel versenyt futva próbálják megmenteni az eb életét. [9-A]
Itt a lúdvadászat szezonja, de az emelkedő hőmérséklet megemelte a folyók vízszintjét is, így veszélyes dolog átkelni rajtuk. [9-A]
Köröznek egy férfit, aki közös születésnapjuk éjjelén meggyilkolt egy embert, majd új életet kezdett. Több mint 100 000 csalással szerzett dollár miatt végül rendőrkézre kerül. [12-GAD]
A csapat visszautazik északnyugatra, hogy eldöntsék, melyik a legjetisebb amerikai állam. Mivel a csapatban egyenlően oszlanak meg a vélemények, baráti fogadást kötnek. [6-G]
Nagy a feszültség a Northwestern fedélzetén. Edgar Hansen csalódott, és összetűzésbe kerül testvérével. Josh Harris visszatér a Cornelia Marie-re. A szezon egy SOS-sel ér véget. [AL-T]
Amikor egy teljesen megrakott teherautó megcsúszik a nedves úton, a csapat az autóversenyek tanulmányozásával és a vákuum felhasználásával keres megoldást a stabilitás megőrzésére. [AL]
Buddy csodás, olasz ihletésű reggelijében van polenta florentine buggyantott tojással, kolbászos reggeli strata és capuccinós-banános turmix. [AL]
Buddy évfordulós vacsorát készít feleségének, Lisának. Lesz benne sáfrányos rizottó, borjú osso buco, desszertnek pedig finom csokoládétorta. [AL]
A régi védekezési formákkal már nem képesek New Orleans-t megóvni az áradásoktól. Az úttörő mérnökök innovatív megoldásokat fontolgatnak, amilyen az úszó város utópiája... [AL]
Stan Zuray és Joey rénszarvasra vadászik a hegyekben, Charlie Wright-nak pedig szembe kell szállnia a várost rettegésben tartó farkassal. [9-A]
A szőrmének nagy értéke van Tananában. Csak azért lehet rendes pénzt kapni, viszont üresen tátonganak a vadászok csapdái. [9-A]
Az alaszkai Tanana alig 100 kilométerre fekszik az Északi-sarkkörtől. Itt mindig kemény a tél, de most még a szokásosnál is zordabb viszonyokkal küzd a kis közösség. [9-A]
Itt a lúdvadászat szezonja, de az emelkedő hőmérséklet megemelte a folyók vízszintjét is, így veszélyes dolog átkelni rajtuk. [9-A]
Egy illuzionista felkéri Buddyt, hogy süssön varázstortát, rejtett üzenettel a közepében. De vajon valóra válik-e az üzenet, mikor felvágják a tortát? [AL]
Buddy hatalmas körhinta-tortát süt, de kérdéses, hogy a szó szerint finoman kidolgozott csokilovak és pörgő motorok épségben eljutnak-e Atlantic Citybe. [AL]
Tortát szeretne rendelni egy pár, de nem bírnak megegyezni abban, hogy milyen legyen. A fiúk viszont egyetértenek abban, hogy ideje megtréfálni Jayt. [AL]
Buddy ötemeletes bollywoodi esküvői tortát süt, amelyről a speciális fényhatások sem hiányozhatnak. Nem véletlenül - ezernyi vendéget kell elkápráztatniuk. [AL]
Egy celebpár egyedi tortát rendel a mexikói esküvőjükre, de kérdéses, hogy Buddy időben elkészül-e a remekművel. [AL]
Buddy egyre elképesztőbb rendeléseket kap, miközben a csapat tréfálkozása nyílt háborúvá fajul. Már csak az a kérdés, ki meri megtréfálni a főnököt. [AL]
Tim McGraw country énekes tortát rendel Buddytól egy veterán katona számára, és munkába áll a Carlo'sban A jövő cukrászai sorozat győztese. [AL]
Buddy Rockettes témájú tortát süt a tánckar fennállásának 85. évfordulójára. Természetesen a Radio Music Hall híres neonfénye sem hiányozhat róla. [AL]
Buddy tortaszobrot állít egy ügyfele díjnyertes fejőstehenének. Nem csak a tehenet lehet fejni, a tortát is! Joey és Grace közben fontos döntésről vitázik. [AL]
Buddy ehető csillárt süt, amelyet fel is lehet akasztani, majd mindent belead, hogy különlegessé tegye Carlo keresztelőjét. [AL]
Phil Harrist súlyos betegséggel azonnal az anchorage-i kórházba szállítják. A Time Bandit üres trónját Andy foglalja el, ám az új kapitánytól sokan irigylik új pozícióját... [AL-T]
A szárazföldön Phil kapitány küzd az életéért, míg fiai szétszaggatják egymást. A Time Bandit-en Mike Fourtner vívódik a fedélzeten, Andy pedig leendő örököséről kérdezi. [AL-T]
A Time Bandit fedélzetén Scott és Mike nem elégedett Andy kapitányi teljesítményével, és felborul a rend a fedélzeten. [AL-T]
A flotta nagy viharban hányódik, miközben véget ér Phil kapitány utolsó harca. A halálhír érkeztével különleges csend üli meg a fedélzetet - kollégái rákász módra búcsúztatják. [AL-T]
Nagy a feszültség a Northwestern fedélzetén. Edgar Hansen csalódott, és összetűzésbe kerül testvérével. Josh Harris visszatér a Cornelia Marie-re. A szezon egy SOS-sel ér véget. [AL-T]
A titkosügynököknek sikerült behatolniuk az illegális kutyaviadalokat szervező bandákba. Mostani razziájuk során a houstoni SPCA csapata segít nekik. [9-A]
A houstoni SPCA ügynökeit egy istállóba hívják, ahol egy ló megmentéséért vívnak élet-halál harcot. [9-A]
Nyomozóink megpróbálnak megmenteni egy kutyát, melynek tumor van a nyakán. Ehhez azonban az kell, hogy a bíróság a gondozásukba helyezze az állatot. [9-A]
Texasban ítéletidő pusztít, és a csapatnak nyolc lovat kell megmentenie egy elárasztott legelőn. Bár sikerül megmenteni a lovakat, az egyik sajnos súlyosan megsérül. [9-A]
A houstoni állatrendőröket döglött kiskutyához hívják, ám mikor odaérnek, kiderül, hogy az állat még él. Az idővel versenyt futva próbálják megmenteni az eb életét. [9-A]
Danny Forster szemügyre veszi a Panama-csatorna 5,25 milliárd dolláros bővítési és helyreállítási projektjét. [AL]
Amatőr feltalálók bemutatják találmányaikat egy szakértői bizottságnak. Kutyajátéktól személyi robotig sok mindent láthatunk. Van-e bármelyikben üzleti fantázia? [AL]
A bányászati szezon a végéhez közeledik. Az arany utáni kutatás egyre jobban megviseli a bányászokat, és kezd az emberi kapcsolatok rovására menni. [AL-T]
Tűzhalált hal Lou Edna Jones. A hatóságok hamar rájönnek, hogy a 82 éves férfi egy sorozat-gyújtogató áldozata lett. [9-A]