Téma: János evangéliuma Helyszín: Szeged-Csanádi Egyházmegye - altemplom A Sátoros Ünnep. Vita a Messiás származásáról.
A Gasztroangyal ezúttal Kazárra látogat, mely egykoron híres bányászfalu volt. Marcsi kideríti, milyen volt az élet abban az időszakban, és az is kiderül, hogyan készül a ferentő, a malomkalács vagy a majomfogó leves…
Egy állami áruház és sok-sok dolgozója élete elevenedik meg ebben a dallal, szerelemmel, jókedvvel és muzsikával átszőtt zenés vígjátékban. A film főhőse Kocsis, a munkásból lett igazgató, aki végre "új…
Szabó Boldizsár könyvügynök első útját a Nyulassy grófok kastélyába jelöli ki a főnök. Az impozáns kastélyban Boldizsár számára világossá válik, hogy nem a megfelelő helyre került: a család teljesen elszegényedett, csak adósságaik vannak…
fogyatékkal élőkről szóló magazin
A műsor mottója: közlekedjünk. Budapesti közlekedés anno és most, longbordosok, önvezető autók, szmog. Sőregi Márk Volentér Balázs autóversenyzőt hívja ki egy eljutási versenyre.
Tőkéczki László halála utána a műsor címe változatlan marad az iránta való tiszteletből. A műsorban Takaró Mihály és Tőkéczki László tanítványai, tisztelői is megjelennek a műsor vendégeiként. Adásunk…
A népszerű kívánságműsor már közel 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban a mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők…
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
Megelevenedik a Magyar Krónika az MTVA új kulturális magazinjában. A beköszönő adásban a Zene Világnapja előtt tisztelegve a Zeneakadémiáról mesélnek rendhagyóan a műsor alkotói. „Tudjuk nincs új…
A Colosseum Színház varieté műsorán Keats, a bűvész nem akar a híres céllövővel, Jack Carey-vel egy műsorban fellépni, a férfi ugyanis elcsábította a feleségét, a gyönyörű táncosnőt, Silvia Castellánit…
Ugron Zsolna író a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett építésszel beszélget versekről, zöld városokról, itthonról és otthonról, kompromisszumokról, tanulópénzről és arról, milyen érzés hazajönni egy városba…
A Kárpát-medencét a honfoglalást megelőző évszázadok során több nép is uralta. Az avarok 250 éves uralmát a frankok, horvátok majd a bolgárok zúzzák szét. Az avarok ezután gyorsan eltűnnek a történelem színpadáról…
Szent László, történelmi nagysága mellett, mely mindjárt Szent István után sorolja, abban egyedülálló a szentek között, hogy legendás alakjában a pogány mitikus-epikus hős, a nomád férfieszmény és a „nyugati” lovagideál ötvöződött…
A kéktúra mozgalom elindítója az I. Szent István vándorlás volt 1938-ban. Akkor az egyik csapat a Kőszegi-hegységből, Írottkőről, a másik a Zempléni-hegységből, Tolvaj-hegyről indult és a túra végén, Dobogókőn találkoztak…
Budapesten egyetlen ökológiai folyosó maradt többé-kevésbé érintetlen az ember nagyfokú jelenlététől: ez a Duna. A folyó szigetei azonban szervesen illeszkednek a városhoz...némelyik kedvelt szórakozóhely…
Egyre közelebb merészkednek hozzánk az erdő madarai, belakják a toronyházakat, sőt, az állatkerteket is. Áttelelnek, és – ki tudja – talán még élvezik is az ember társaságát. Mindenesetre, az állatkerti…
A papucskosbor és a szúnyoglábú bibircsvirág élőhelyének bemutatása, a Magyarország védett növényei sorozatból. Hogy mire képes pár csepp fényes, aranyszínű méreg? Például távol tartja az ellenséget, feltámasztja…
(2019.01.05-i adás)
A cirkuszvilág egyedülálló eseménye ez a találkozó és verseny.
Az Öt kontinens – egy nemzet a világ magyarságát összefogó műsor. A világmagazin a híd és a közvetlen kapocs szerepét kívánja betölteni Magyarország és a világ különböző részein élő magyarság tagjai között…
Nógrád és Gömör határán domborul egy mozaikos táj, amelynek valahogy nem alakult ki egy általánosan elfogadott elnevezése. A hazajáró előszeretettel nyúl vissza Anonymusig és nevezi újra Bolhádnak az évszázadokon…
A Gasztroangyal ezúttal Kazárra látogat, mely egykoron híres bányászfalu volt. Marcsi kideríti, milyen volt az élet abban az időszakban, és az is kiderül, hogyan készül a ferentő, a malomkalács vagy a majomfogó leves…
Ujszászy Istvánt jellemezték már ravasz szakembernek, simulékony taktikusnak és Karády Katalin legendás szerelmének is, ám őt mindig csak a hazája sorsa érdekelte. A katonai hírszerzés vezetőjeként bár…
A Hogy volt!? arra a kimeríthetetlen archívumra épül, ahol sok évtized műsoros dokumentumai sorakoznak a polcokon. Igaz, a filmtekercseket és a kazettákat felváltották a szerverek, de a lényeg nem változott…