MacGruber az egyetlen amerikai hős, aki egymaga kiérdemelte, hogy tagja legyen a Zöldsapkásoknak, a Navy Sealnek és a Rangereknek is, valamint ő az, aki eddig 16 bíborszívet, 3 kongresszusi érdemrendet…
Jason Statham, Dolph Lundgren, Randy Couture és Sylvester Stallone ismét összehozzák az elit zsoldoscsapatot, amelyhez most először csatlakozik Curtis „50 Cent” Jackson, Megan Fox, Tony Jaa, Iko Uwais…
1859-ben járunk, a magát és családját felszabadítani igyekvő Shields Emperor Green törvényen kívüli rabszolga összefog az abolicionista John Brownnal, hogy egy merész rajtaütést hajtson végre Harpers Ferryben (W…
A 15 éves Simon Jackson nehezen találja helyét a világban - egészen addig, amíg a Brit Kolumbia-i vadonban meg nem menti az életét egy Kermode-baribál. A fekete medve egy rendkívül ritkának számító, fehér…
Guido, a talpraesettnek éppenséggel nem mondható olasz bevándorló egy diszkó parkolójában dolgozik, míg ki nem rúgják azzal az indokkal, hogy hősködni próbált, amikor nem kellett volna. A helyzete még…
Valós eseményeket dolgoz fel ez az érzékeny családi dráma, melyben Pierre, a játékolást egészségi állapota miatt feladni kénytelen fiú megismerkedik Tornádóval, a sérült versenylóval, amely ugyanazt a tehetetlen fájdalmat érzi, mint ő…
Nyár van és mindenki a vakációt várja. Kivéve Jasmin-t, aki hosszú ideje külön élő édesanyjával, Eva-val, szeretne lenni. Jasmin megszökik a nevelőotthonból és ráveszi Eva-t, hogy utazzanak el együtt a városból…
1596-ban járunkVelencében. Egy kereskedő, aki óriási árat kell fizessen egy kölcsönért, ami nem tud visszafizetni zsidó hitelezőjének. Egy kegyetlen történet, romantikus szálakkal.
Amikor Sebastian elmondja régimódi olasz bevándorló apjának, Salvónak, hogy meg fogja kérni amerikai barátnője kezét, Salvo ragaszkodik hozzá, hogy a hétvégét a lány előkelő szüleinél töltse.
Semmit sem veszíthetsz, viszont mindent megnyerhetsz. Ben jó ember akar lenni, miután letöltötte börtönbüntetését. Az anyját bántó mostohaapja megütéséért került a rácsok mögé. Azóta az anyja nem hajlandó…
Az Oscar-jelölt Hal Holbrook (Út a vadonba) játssza a főszerepet ebben a kritikai sikert aratott drámában, amely Abner Meechamről, a Tennessee-ben élő egykori farmerről szól, akit a fia berakott az öregek…
Egy tolvajbanda rablást tervez egy hurrikán idején, és bajba kerülnek, amikor egy rendőr megpróbálja evakuálni az épületet.
Ebben a vidám hangulatú ünnepi komédiában találkozik két idegen, akik megpróbálnak hazajutni karácsonyra.
Egy végrehajtónak mindent fel kell áldoznia, hogy megmentsen egy fiatal lányt a szexkereskedőktől.