Elliot (Joe Anderson, Across the Universe: Csak szerelem kell) a Finn névre hallgató bandában játszott, míg annak frontembere, egyben Elliot legjobb barátja, Tom öngyilkos nem lett nem sokkal 27. születésnapja után…
Alsemberg, 1975: Sarah, a 8 éves kislány katolikus nevelőszülőknél él. Egy nap biológiai apja, akit még soha nem látott, eljön, hogy elvigye egy hétvégére Párizsba. A lány azonban Marokkóban ébred, ahol…
Eric Liddell brit nemzetiségű aranyérmes olimpikon, aki Kínában született, és több mint fél életét ott is töltötte misszionáriusként. Liddell többek között arról vált ismertté, hogy az 1924-es olimpián…
Maggie (Sarah Jessica Parker) feszült, egyedülálló anya New York-ból, aki problémás tini lányával, Summerrel (Rosie Day) szeretné kapcsolatát rendezni. Úgy dönt, hogy elutaznak Toszkánába, ahol fiatal korában sok időt töltött…
Anne és Francois esküvőjüket tervezik Jaupir-ban, Indiában. A férfi előreutazik, míg Anne feladata, hogy kövesse őt, mégpedig egy urnával együtt, amelyben leendő anyósa hamvai vannak. A dolgok azonban…
Egy fiatal fiú által ültetett fenyőfát választanak ki a nemzet karácsonyfájának. Igen ám, de ehhez át kell költöztetni azt az ország másik végében lévő Fehér Ház kertjébe, és a fiú feladata lesz az, hogy…
Benno egyik reggel homokot talál az ágyában. Először ugyan tudomást sem vesz a dologról, hamarosan azonban rájön, hogy ő maga az, akiből a homok szóródik. Ráadásul napról napra egyre több, mígnem Benno ideje is homokóraként kezd el peregni…
Egy éve már, hogy Thomas Mathews (Isaiah Washington, A Grace klinika) oknyomozó riporter fiának nyoma veszett. Az elmúlt egy évet az újságíró egyre kétségbeesettebb nyomozással töltötte, és közben szinte…
Barry Minkow egy fiatal, karizmatikus üzletember, aki hazugságok, csalások és lopások árán gazdagodott meg és jutott el a csúcsra.
Fiktív beszámoló Erzsébet osztrák császárné életének egy évéről. 1877 karácsony estéjén az egykor szépségéért bálványozott Erzsébet betölti a 40. életévét, és hivatalosan is öregasszonynak számít - megpróbálja…
Michelle (Emma Roberts) és Allen (Luke Bracey) már hosszú ideje együtt vannak, és Michelle úgy érzi, hogy talán meg kellene tenniük a következő nagy lépést, és össze kellene házasodniuk. Allen azonban…
A volt bérgyilkos nyugdíjba vonul. Nyugalomra vágyik egyetlen szeretett kutyájával. Azonban amikor megölik szeretett házikedvencét, a volt bérgyilkos újra harcba száll, hogy bosszút álljon.
Egy öregedő rocksztár úgy dönt, hogy megváltoztatja az életét, amikor felfedez egy 40 éves levelet, amelyet maga John Lennon írt neki.
Egy merész álom, hogy megmásszák a világ legnagyobb kihívást jelentő hegyhármasát, hamarosan rémálommá válik egy baráti társaság számára, amikor egy halálos vihar csapdába ejti a hegymászókat a csúcs közelében…