A fókuszban horgászai, egy év végi utolsó túrán vettek részt, ahol a téli pontyozás mellett a pergető botok is előkerültek
A fogas az egyik legnépszerűbb zsákmánya a balatoni horgászoknak. Hatalmas állománya él a süllőnek a tóban, melyet évente több ezer fiatal példányt telepítenek is, de nem csak ezt, hanem a természetes szaporulatot is védenünk kell…
Ez az utolsó lehetőség arra, hogy a csapatok bejussanak az IPCC döntőjébe. Ez egy izgalmas pergetőverseny, melynek fantasztikus díjai vannak. A Deseda-tavon rendezett III. elődöntő legizgalmasabb pillanatainak összefoglalója…
7500 négyzetméter, 80 berendezett stand. Több mint 13 000 látogató mindössze három nap alatt. Románia egyik legnagyobb horgászati és vadászati eseménye. Minden amit a három napos Fishing and Hunting Expon…
Az év utolsó hajtása és vaddisznó vadászata általában mindig szép számban összehozza a vadászokat. Ezúttal valahol Buzau környékén találkoztunk, egy olyan helyen amely kifejezetten ezen állatoknak köszönhetően vált népszerűvé…
A bánki Öko-Land Táborban vendégeskedett a Fishing and Hunting stábja. A vadászat és a természet iránt érdeklődő gyerekeket színes, izgalmas programokkal és esemény dús héttel várta a tábor. Solymász és…

Csodálatos őszi napon indult Bokor Károly a Csépány tóra, ahol elsősorban a csukákat és a süllőket szeretné megfogni. Az ilyenkor a legjobb módszert választotta, a pergetést, és elő is kerültek a körforgóvillantók, a kanalak és a woblerek…
Walter Tamás fanatikus match botos horgász. Ezért kicsit fura lehet ha Feederezni látjuk. A walter solution ezen részében a matchbotos horgászatot a feeder horgászattal versenyezteti' Walter Tamás.
A bánki Öko-Land Táborban vendégeskedett a Fishing and Hunting stábja. A vadászat és a természet iránt érdeklődő gyerekeket színes, izgalmas programokkal és esemény dús héttel várta a tábor. Solymász és…
Ez a dokumentumfilm bemutatja az Alpokaljai Vadászati Közösség Vadásztársasága példaértékű vadgazdálkodását és mint különleges rendeltetésű vadászterület szerepét a szakember képzésben.
A bánki Öko-Land Táborban vendégeskedett a Fishing and Hunting stábja. A vadászat és a természet iránt érdeklődő gyerekeket színes, izgalmas programokkal és esemény dús héttel várta a tábor. Solymász és…
Az Energofish Magazin havi aktualitásokkal, érdekességekkel és hírekkel jelentkezik
Benár Zsolt az Olt völgyében feederezik és bolognai bottal horgászik
Nincs jobb, mint amikor egy horgászcsapat együtt kirándul. Bokor Károly és barátai az indiánok ősi földjén, Kanada háborítatlan szép vizein, napokon át keresik és nagy számban meg is találják a rabló halakat…
A fókuszban horgászai, egy év végi utolsó túrán vettek részt, ahol a téli pontyozás mellett a pergető botok is előkerültek
Egy fílm ami bemutatja Amazónia szivében braziliában a Xingu folyót. Amazonasnak a legynagyobb déli mellékfolyója. Ez egy festői táj érdekes vadvilággal, és azért vagyunk itt hogy horgásszunk.
Imrikfalva, más néven Dedinky hatalmas hegyi tározója a sebes és a szivárványos pisztrángok otthona, de szép számmal éll itt fejes domolykó is. Ezeknek a halaknak egy igazi műlegyes horgász nem tud ellenállni…
A nagyhalas feederezés és a bojlis pontyhorgászat időnként nagyon sok hasonlóságot mutat. Ez nem meglepő, hiszen mindkettő célja közös, a horgászok pontyot szeretnének fogni velük, lehetőleg minél többet…
A két horgász egy hosszabb szervezés után indult el Romániába, Hargita megyébe, hogy az ottani vizeket felkutatva szép élményekkel gazdagodon. Székelykeresztúr mellett, a Rugonfalvi halastavon horgásznak pontyra és amurra…
Walter Tamás fanatikus match botos horgász. Ezért kicsit fura lehet ha Feederezni látjuk. A walter solution ezen részében a matchbotos horgászatot a feeder horgászattal versenyezteti' Walter Tamás.
Nagymad prolgármestere vendégeskedik a Vadászok konyhájában, ahol Csejtei Tamással ragadnak fakanalat. A menü fácán lesz cseh módra, hozzá pedig Tamás kedvenc krumpli specialitása köretnek.
Ez az utolsó lehetőség arra, hogy a csapatok bejussanak az IPCC döntőjébe. Ez egy izgalmas pergetőverseny, melynek fantasztikus díjai vannak. A Deseda-tavon rendezett III. elődöntő legizgalmasabb pillanatainak összefoglalója…
7500 négyzetméter, 80 berendezett stand. Több mint 13 000 látogató mindössze három nap alatt. Románia egyik legnagyobb horgászati és vadászati eseménye. Minden amit a három napos Fishing and Hunting Expon…
Az év utolsó hajtása és vaddisznó vadászata általában mindig szép számban összehozza a vadászokat. Ezúttal valahol Buzau környékén találkoztunk, egy olyan helyen amely kifejezetten ezen állatoknak köszönhetően vált népszerűvé…
A bánki Öko-Land Táborban vendégeskedett a Fishing and Hunting stábja. A vadászat és a természet iránt érdeklődő gyerekeket színes, izgalmas programokkal és esemény dús héttel várta a tábor. Solymász és…
A bánki Öko-Land Táborban vendégeskedett a Fishing and Hunting stábja. A vadászat és a természet iránt érdeklődő gyerekeket színes, izgalmas programokkal és esemény dús héttel várta a tábor. Solymász és…
A fogas az egyik legnépszerűbb zsákmánya a balatoni horgászoknak. Hatalmas állománya él a süllőnek a tóban, melyet évente több ezer fiatal példányt telepítenek is, de nem csak ezt, hanem a természetes szaporulatot is védenünk kell…
Izland vízi világa ma is ősi valóját idézi. Sziklákról alázúduló vízesések, kristálytiszta patakokban élő lazacok, széltől, viharoktól óvó fjordok és a halban bő tenger. Mindez az ember tudatos gazdálkodásának…

Románia hivatalos finomszerelékes horgászcsapatát ezúttal egy edzésen csíptük el a Sarulesti tónál, akikhez ezúttal néhány amatőr horgász is csatlakozott, akik legjobbaktól tanulva, technikáikon szeretnének javítani…
Ebből a filmből megtudhatjuk, hogy az ágyúgolyó horgász eszköz is lehet. Az Ontario tavon, trollingozáskor vetik be a szereplők. A tenger méretű tavon emlékezetes pillanatokat jelent egy gyönyörű királylazac fogása…
Benár Zsolt az Olt völgyében feederezik és bolognai bottal horgászik
Vadászat lebilincselő tájakon Archie Nesbitt-el
Kunhegyes a Tisza-tótól délre helyezkedik el, 8600-an lakják. A település határában halastavak is találhatók. Vendéglátóink vadászházát nádtető borítja, mögötte húzódnak a halastavak és a telelők, területük…
Az Energofish Magazin havi aktualitásokkal, érdekességekkel és hírekkel jelentkezik
A halhús finom, egészséges és pillanatok alatt elkészíthető, még azoknak is, aki nem túl jártassak a gasztronómiában. Nem hiszi? Akkor feltétlenül kukkantson be Ön is a Halimádók konyhájába, ahol Andrejszky…
Műlegyezés vagy pergetés? Túlméretezett csalik, élénk színek, vagy épp ennek az ellenkezője: élethű műcsalik, amely tökéletesen hasonlítanak az elő csalikhoz, vagy a békákhoz? Erre a kérdésre csakis…
Kunhegyes a Tisza-tótól délre helyezkedik el, 8600-an lakják. A település határában halastavak is találhatók. Vendéglátóink vadászházát nádtető borítja, mögötte húzódnak a halastavak és a telelők, területük…
Kunhegyes a Tisza-tótól délre helyezkedik el, 8600-an lakják. A település határában halastavak is találhatók. Vendéglátóink vadászházát nádtető borítja, mögötte húzódnak a halastavak és a telelők, területük…
Kunhegyes a Tisza-tótól délre helyezkedik el, 8600-an lakják. A település határában halastavak is találhatók. Vendéglátóink vadászházát nádtető borítja, mögötte húzódnak a halastavak és a telelők, területük…
Isten hozott Írország délnyugati részén.