Nehéz feladat vár Alexre, a 35 éves tévériporterre. Filmes emlékezést kell készíteni a munkatársáról, aki tragikus balesetben halt meg, amit közvetve ő okozott. Karácsony előtt, egy a Fekete-tenger partján…
1962-ben tragikus bányabaleset történt Norvégiában, egy robbanásban 21 ember veszítette életét. A vizsgálatot övező botrány végül a kormány bukásához vezetett. Több mint ötven évvel később egy újságíró…
Száz- és százezrek próbálnak a jobb élet reményében Európába jutni. A legtöbbjük valamelyik afrikai vagy közel-keleti országból származik, és a nehéz gazdasági körülmények, illetve a hazáját sújtó véres (polgár)háború miatt indul útnak…
Norman Oppenheimer teljesen jelentéktelen, hétköznapi ember. Magányosan éli életét New Yorkban, a hatalom és a gazdagság árnyékában, miközben opportunista módon mindent megtesz annak érdekében, hogy helyzetbe hozza magát…
A fotóriporter Alex és a sebész Ben útja Boise városának repterén keresztezi egymást. Alex az esküvőjére, Ben pedig egy műtét elvégzésére utazna, ám a viharos idő miatt lemondták a járatokat. Alex és Ben…
Aladdin és Jázmin hercegnő esküvőjére készülnek Agrabahban. Az ünnepséget megzavarja Kasszim és a 40 rabló érkezése. A banditák a nászajándékra pályáznak, ami a jóslat szerint minden képzeletet felülmúlóan gazdaggá teszi a tulajdonosát…
Alice nemrég vált el, és úgy dönt, hogy a lányaival együtt visszatér a szülővárosába, Los Angelesbe. A 40. születésnapi buliját követően a sármos Justin karjaiban köt ki. Másnap aztán kiderül, hogy Justinék…
Tiana arról álmodik, egyszer övé lesz New Orleans legjobb étterme. A városba érkezik Maldónia királyi sarja, az elkényeztetett Naveen herceg. A gonosz Dr. Facilier elhibázott varázslatának köszönhetően békává változik…
Ezúttal is természetfeletti kalózokkal gyűlik meg a baja Jack Sparrow kapitánynak. kiderül ugyanis, hogy egy régi vérszerződés miatt még mindig a legendás Davy Jones, a Repülő Hollandi nevű szellemhajó kapitányának adósa…
A Roberto Saviano bestselleréből készült sorozat a nápolyi alvilágban játszódik. A harmincéves Ciro a Savastrano-klán keresztapjának jobb keze, az ő elbeszélése nyomán pillanthatunk be a bűnbandák életébe…
A Roberto Saviano bestselleréből készült sorozat a nápolyi alvilágban játszódik. A harmincéves Ciro a Savastrano-klán keresztapjának jobb keze, az ő elbeszélése nyomán pillanthatunk be a bűnbandák életébe…
Egy haldokló tájon bolyong Roland Deschain, az utolsó Harcos. Valamennyi létező és lehetséges világ központját, a Setét Tornyot keresi. A torony az univerzum tengelye, és ha egyszer leomlik, a világok elpusztulnak…
Björn Borg, a világ első számú teniszezője arra készül 1980-ban, hogy megszerezze az ötödik wimbledoni bajnoki címét. Erős és fegyelmezett játékos, akinek igazából egy ellenfele van, egy feltörekvő, fiatal amerikai, John McEnroe…
A James Franco kettős alakításával fémjelzett HBO-sorozat a New York-i pornókultúra születését és felemelkedését mutatja be az 1970-es évek elejétől a nyolcvanas évek közepéig. Feltárja a szexualitással…
A babakészítő Samuel és felesége autóbalesetben veszítették el a lányukat, a tragédiát nem tudták feldolgozni. Amikor 12 évvel később megtudják, hogy a környéken bezárnak egy árvaházat, befogadják Charlotte…