A Harmadik Birodalom fénykorát élte 1942-ben, szinte egész Európát uralta. Reinhardt Heydrich a felesége, Lina támogatásával a nemzetiszocialista párt élére emelkedett, az SS magas rangú vezetője, a "végső…
Berlin 1938. Richard Kornitzer sikeres bíró, a felesége, Claire pedig saját reklámcéget vezet. Sosem számított, hogy Richard zsidó - mostanáig. Amikor Richardot elfogják, úgy döntenek, hogy a gyerekeiket külföldre küldik…
R.D. Laing híres pszichiáter, és Skócia egyik legnagyobb elméje. Az 1960-as és 70-es években Londonban, a Kingsley Hallban dolgozott. Laing merész kísérletek sorát végezte olyan embereken, akiket valamilyen…
A Walt Disney Animációs Stúdió díjnyertes és kedvelt rövidfilmjeinek rendkívüli gyűjteménye. Az utcai zenészben két utcai muzsikus csap össze egymással egy kislány pénzéért. A Kissé felhős című filmből…
Peter Parker elhagyta szerelmét, Mary Jane-t, és vállalta a szuperhős-léttel járó felelősséget. Ám mind nehezebben bírja kedvese nélkül és egyre erősebb késztetést érez, hogy véget vessen kettős életének és a titkolózásnak…
Új tanárnő érkezik a jó hírű, patinás St. George kollégiumba. Sheba Hart művészettörténetet tanít, és a legtöbb kollégájától eltérően kicsit másként gondolkodik a világról. Szerencsére a fiatal nő gyorsan…
A csodagyerek Hiro Hamada robotokat épít. Amikor a San Fransokyot fenyegető veszedelmes összeesküvés közepébe csöppen, Baymax nevű robotjával csúcstechnológiai szuperhősöket farag a társaiból, és elindulnak elhárítani a fenyegetést…
Néhány orvosi egyetemista a sorsot kísérti, amikor az élet és halál közötti átjárót vizsgálják. Merész és veszélyes kísérletbe kezdenek, amikor rövid időre megállítják egyikük szívét, majd a megfelelő…
Amikor a rómaiak i.sz. 43-ban lerohanják Nagy-Britanniát, Kerra, a kelta király lánya arra kényszerül, hogy félretegye nézetkülönbségeit a riválisával, Antedia királynővel, hogy szembenézzenek a hódítókkal…
Amikor a rómaiak i.sz. 43-ban lerohanják Nagy-Britanniát, Kerra, a kelta király lánya arra kényszerül, hogy félretegye nézetkülönbségeit a riválisával, Antedia királynővel, hogy szembenézzenek a hódítókkal…
Miközben az emberiség új bolygókat gyarmatosított, a Blade Runnerek még mindig a replikánsokra vadásznak a Földön. Amikor K, a Los Angeles-i rendőrség tisztje elkapja az egyik példányt, egy olyan titokra…
Az Isztambulból Párizsba tartó Orient expressz lavina miatt elakad a balkán hegyek között. A kényszerpihenőt drámai esemény töri meg, éjjel meggyilkolták az egyik utast a kabinjában. Több késszúrással végeztek a gazdag üzletemberrel…
A James Franco kettős alakításával fémjelzett HBO-sorozat a New York-i pornókultúra születését és felemelkedését mutatja be az 1970-es évek elejétől a nyolcvanas évek közepéig. Feltárja a szexualitással…
Amióta gyermekkorában megvakult, Gina mindig másokra van utalva. Ennek ellenére igyekezett teljes életet élni, boldog házasságban él Jamesszel. A férfi az ő szeme, és a függőség csak megszilárdította szenvedélyes kapcsolatukat…