Három évvel azután, hogy egy fiatal édesanya eltűnt Floridában, egy elítélt vallomást tesz. A nyomozók találnak egy koronatanút, aki egy nagy titkot rejteget. [9-A]
Pat Postiglione 25 éven keresztül foglalkozott gyilkosságok felderítésével Nashville-ben. A több száz gyilkosság vizsgálatánál nagy hasznát vette kivételes emlékezőtehetségének. [12-GA]
Eltűnt egy fiatal nő, és gyerekek bukkannak rá a holttestére egy mérföldekre fekvő faluban. Törvényszéki szakértők állati szőrszálakat és DNS-bizonyítékokat rögzítenek. [9-A]
A 17 éves Chris Daigle elment az iskolába, majd nyomtalanul eltűnt. Ügyében évekig nem történt előrelépés, majd egy nyomozó úgy döntött, hogy újra előveszi. [9-A]
A kiváló bűnügyi író, Aphrodite Jones híres gyilkossági esetek rejtett titkaiba avat be minket és új információkkal teszi érthetőbbé ezeket a szenzációs történeteket.
2008-ban Ryan Widmert elítélték felesége, Sarah meggyilkolásáért, de esküszik arra, hogy nem bűnös. Chris és Fatima megvizsgálják ártatlanságának bizonyítékait. [6-GA]
Amikor a kiváló tanuló, Danielle Locklear eltűnt, a rendőrség először úgy vélte, elszökött otthonról. A család maga kezdett nyomozni, és az igazság megrázta őket. [9-AT]
Vermont vidéki részén készített tévéfelvétel után Chrissy és Charlie Billis szörnyű autóbalesetet szenved. Csak egyikük éli túl. Segítenek-e a felvételek megérteni, mi történt? [9-A]
Két testvér egy csődközeli tisztítócéget üzemeltet. A nagyvilági élet vonzásának hatására az egyik családtag többet ér holtan, mint élve. [9-AT]
Rod Demery nyomozót személyes kapcsolat fűzi a gyilkosságokhoz. Az édesanyját meggyilkolták, a bátyja gyilkos lett, ő pedig több mint 250 gyilkossági esetet oldott meg.
Rod Demery nyomozót személyes kapcsolat fűzi a gyilkosságokhoz. Az édesanyját meggyilkolták, a bátyja gyilkos lett, ő pedig több mint 250 gyilkossági esetet oldott meg.
Amikor a kiváló tanuló, Danielle Locklear eltűnt, a rendőrség először úgy vélte, elszökött otthonról. A család maga kezdett nyomozni, és az igazság megrázta őket. [9-AT]
Fedezzük fel a városok sötét oldalát, napnyugta után és napfelkelte előtt, amikor a sötétség beállta után a fantázia birodalmába illő dolgok történnek. [9-A]
Patrick Fleminget leszúrják egy nyugdíjasotthonban. A nyomozókat egy Monica nevű szélhámosig vezetik a szálak, a helyszínen talált DNS azonban egy férfié.
Veterán gyilkossági nyomozók és törvényszéki szakértők újra előveszik Tulsa megye régi és rosszul kezelt bűnügyeit, és új nyomokat keresnek. [9-A]
Egy sokak által szeretett virágárust holtan találnak, és a rendőrség a gyilkos nyomába ered. Hogyan lehet, hogy ez a ravasz bűnöző mindig egy lépéssel előttük jár? [9-A]
Miután egy eltűnt személy ügye végzetes fordulatot vesz, a nyomozók hajtóvadászatba kezdenek. Előkerül a gyilkos, de nehezebb letartóztatni, mint gondolták. [9-A]
A Mengel család élete maga az Amerikai Álom. A felszín alatt azonban Kevin és Morgan a paráznaság, árulás és gyilkosság súlyos bűneit rejtegeti. [9-A]
Millerék látják, hogy valami nincs rendben a fiukkal, Stevennel. A fiú viselkedése egyre aggasztóbb, nem tudni, meddig megy el, hogy felkeltse a figyelmüket.
Gary Taylort elbűvöli a vonzó ügyvédnő, Catherine Mehaffey. Amikor a kaland véget ér, a férfi rádöbben, hogy végzetes hibát követett el.
Amikor a nyolc hónapos terhes Laci Peterson eltűnt a kaliforniai Modestóban, nagy erőkkel kezdték keresni, és a rendőrség a férjére összpontosított. Mi történt valójában?
Amikor a nyolc hónapos terhes Laci Peterson eltűnt a kaliforniai Modestóban, nagy erőkkel kezdték keresni, és a rendőrség a férjére összpontosított. Mi történt valójában?
A sorozat nyomon követi a spanyol határőrök és vámosok munkáját, akiknek a kábítószerek, a fegyverek és a terroristák állandó fenyegetésétől kell megvédeniük az országot. [AL]
A sorozat nyomon követi a spanyol határőrök és vámosok munkáját, akiknek a kábítószerek, a fegyverek és a terroristák állandó fenyegetésétől kell megvédeniük az országot. [AL]
A közkedvelt pensacolai fodrászt, Barry Shippt fényes nappal lelőtték az üzletében. Vajon a helyszínen talált DNS-nyomok elvezetnek-e a gyilkoshoz? [9-A]
Noha Madeleine McCann szülei meg vannak győződve arról, hogy kislányukat nyaralás közben a portugál üdülőhelyen elrabolták, hamarosan rájuk terelődik a gyanú... [9-A]