Eredeti hang digitálisan Regina elmeséli Lolának, miért lettek Lorenzával ellenségek. Silvana és Priscila részegen állítanak haza és magukkal hozzák Rudy-t, az angol milliomos barátjukat is. Marcelo épp…
Melissa legújabb udvarlóját Joe szörnyen unalmas alaknak találja. A barátnőivel töltött este után, amikor kiderült, hogy már ő az egyetlen hajadon a bandában, Melissa úgy érzi, meg kell ragadnia a lehetőséget, bármilyen sótlan is a fickó…
Március 15-én ismét megrendezésre kerül a Red Bull Pilvaker, ahol napjaink jól ismert rapperei, zenészei és színészei öltöztetik modern köntösbe a magyar költészet klasszikusait. A korábbi fellépőkhöz…
Reaganék megvitatják, milyen messzire mennének el családjuk védelmében. Frank egy felvonuláson letartóztatott lány elleni bizonyítékokkal küzd.
Miután megnyerték a Cseh Tamás Program támogatását elkészült az első lemezük, melynek idén októberben volt a bemutatója, bejárták az országot, készítettek egy klipet és a nyár végén egy egyhetes romániai…
Eredeti hang digitálisan Egy hét telt el, mióta Mouth elment Rachellel, amikor üzenetet küld Skills-nek, hogy segítségre van szüksége. Az egész társaság felkerekedik, hogy megkeressék a bajba jutott barátjukat…
Vackor, a szeleburdi kölyökmackó bajba kerül, mert az órán sugdolózik Zachár Zsófival.
Leo a sok édességtöl meghízik. Ezért Fred erős fogyókúrára fogja, miközben ő eszik, iszik. Az oroszlán csak akkor hajlandó folytatni a fogyókúrát, ha Fred vele együtt végzi a tornagyakorlatokat...
A macskák a fotelekben alszanak, pedig Károly bácsi kényelmesen szeretne újságot olvasni. Frakknak való feladat, hogy gazdája kényelmét biztosítsa.
Az igazságszerető Mátyás király fogad a burkus királlyal, hogy az ő juhásza soha nem hazudik. Cserébe, ha hazugságon kapja juhászát, odaadja fele birodalmát. Burkus király lányát küldi el a juhászhoz…
Millió csillag között van egy kisbolygó, Okidoki. Ezen a varázslatos bolygón él a barátságos kis földönkívüli Buckó, aki barátaival Hopszival, Grubival, Edivel, Sztellával, Rájjal, Kom-A-val és Tata bolygóval vidám kalandokat él át…

Claude, a kis jegesmedve családjával együtt Mackófalvára költözik. Itt ismerkedik meg Borisszal és Dorisszal, a két kis barnamackóval. Közös játékuk során felfedezik és megismerik a körülöttük lévő világot…

Izgalmas, tanulságos kalandok várnak ránk a Gondos Bocsok birodalmában, akik a szuper pocakjelvényük erejével mindenkivel jót tesznek. Kedvességük, vidámságuk, bölcsességük átvezeti őket mindenen, még…
Babika egész nap sírdogál, barátai hiába próbálják felvidítani. Rubi meglepetés bulit szervez neki, és megsüti kedvenc édességét, a holdsütit.
Lingling a Városi Bál szervezése közepette gyengélkedik, így Rubi felcsap orvosnak, hogy meggyógyítsa a tüsszögő polgármestert.
Jo és Na, a két kisegér valamint Lu, a kis bogár jó barátok. Paul szobájából nyíló egérlyukban élnek, és jól érzik magukat a szép gyerekszobában. Sok mindent megtanulnak, ellesnek azokból a dolgokból…

Lucas és Emily egy tündéri testvérpár. Ha valami éppen nem tetszik nekik, akkor varázsbuborékokon repülnek mesés világokba, ahol aztán végül megfejtik és elfogadják az előttük álló problémákat. Ebben…

Laura szeretne a csillag lenni az ovis színdarabban, de az óvónéni a boszorkány szerepét szánja neki, ezért nagyon szomorú lesz...
Csillám nagyon izgatott a hordókerülős verseny miatt, ám történik egy kis baleset, így félő, hogyan tud indulni a versenyen... Peck csőre elhajlik, ezért Agyar fogorvos segítségét kéri...
Az idei Bőség Fesztiválnak Szófia lesz a hercegnője, ő viseli a titokzatos Bőség Koronát, melyet évekkel ezelőtt a király talált a mezőn. A telhetetlen Nyuszi azonban pár magot elcsen a koronáról, és így…
Füles nem érzi önmagának magát, hamarosan kiderül, hogy miért: elveszítette a farkát, ezért a Zűroldók segítségét kéri... Ormi hívja a Zűroldókat, mert megijed a szentjánosbogaraktól....
Makuu, a krokodil kihívja egy harcra az öreg Puát. Miután legyőzi az öreg vezért, a krokodilokkal elfoglalják a Nagy forrást, ezzel viszont felborítják az élet körforgását, ami a többi állatra is kihat…
Mackó csináltat magának egy szép varázstánccipőt, mert azt gondolja, hogy attól tud majd táncolni... Goldie és Mackó elvállalják, hogy vigyáznak Jack ludacskájára addig, míg Jack bemegy a városba. Ám a ludacska rögtön megszökik…
Vee meghívja osztályát egy rémisztő meglepetés buliba. Miközben egy új táncot próbál megtanulni, Vee akaratán kívül előcsalogatja a várából Dragos-t, a táncost.
A kis időutazók ezúttal meglátogatják Drakula grófot, majd eltanulják az indián csatakiáltást a vadnyugaton és végül a franciáktól próbálják ellesni, hogy is kell forradalmat csinálni.
Eljött a nyár, és ezzel az új feladat is, hogy megszerezzék az amulett Nyárkövét. A veszélyes feladatra kiválasztott kis csapatnak nehéz dolga van, a Nyárkirály palotájába kell eljutniuk és megszerezniük a varázskövet…
Vipo és barátai eljutnak a Nyárkirály palotájába, ahol az Időmester bölcs tanácsával megszerzik a második követ is.
A Vén Tölgy egy játékos kincskereséssel teszi próbára a barátokat. Két csapatban keresgélve kell rájönniük, hogy ha összefognak, többre mennek.
A Vén Tölgy feladatot ad az osztálynak, ám a kivitelezéskor nem tud jelen lenni, ezért osztályfelelőst bíz meg a többiek felügyeletével. Vili elvállalja, és meg is szavazzák őt a feladatra, ám végül mindenki…
A hírszerzés szerint Fondornak sikerült beépülnie a rendőrségbe. Gógyi feladata megtalálni a kémet. Szerencsére Agytrösztnek gyanús lesz az ál Penny... Fondor lépre csalja az ügynököket a Vakon társkereső…
A klasszikus rajzfilm-sorozat jelelt változata 2014-ben készült. A Vastalpú Cölöpverö minden földből kiálló tárgyra ráugrik és beletapossa a földbe. Ezzel sok kellemetlenséget okoz másoknak. Madárvédő…
Connie és Foltos meglátogatta Clara nagyit. Connie nagyija meglepetéssel várta őket. Egy új játékot tanított a két jóbarátnak. A játék nem túl bonyolult, s a címe nem más, mint "keresd a sárga színt"…
A dombok és a mezők napfényben fürdőztek. Connie sétára indult az erdőbe. Miközben Connie a mókás kis állatokat figyelte az erdőben, találkozott Foltossal, a legjobb barátjával. Ketten indultak meglátogatni megint a nagyit…
Connie, a bohókás tarka kis boci gyönyörű napfényes napra ébredt. Elindult az erdőbe és út közben nagyon szerette nézni a virágokat és a fákat. És amit a legjobban szeretett, lecsúszni a virágos dombról…
Caillou már igazi kis felnőttnek érzi magát, aki mindig csak játszani akar. Szülei segítségével lassan megismeri a környezetét, a tücsköt, aki a kertben él, a szomszédban lakó kislány kutyáját és a pókokat…
Julio és Tommy magokat kapnak Leótól, hogy elültessék őket. Alig várják, hogy kikeljen a földből a meglepetés, ehhez viszont nagyon türelmesnek kell lenni.
Julio éjszaka kizárja magát a házból, és így kénytelen a kerti függőágyban aludni, itt viszont mindig történik valami, ami ébren tartja.
Egy esős napon a kuflik kupacát elönti a víz. A vizipatkány segítségével azonban sikerül megmenteni a rétet és az ott élő állatokat. Se nem kifli, se nem kukac, simán kufli! Így jellemezhetnénk legegyszerűbben…
Borz néni piknikezni indul Ebugatta úrral, ezért Lalo-t nevezi ki főszakácsnak, és azt kéri, hogy Gyapjassal és Hollócskával együtt főzzenek levest. A hozzávalókért Hollócska felelős, aki az egyik hozzávalót…
Kerekerdőben sűrű köd van, amiben mindenki eltéved. Digby biztos benne, hogy navigátora segítségével megtalálja Csilli házát. Szerencsétlenségére, Digby a sűrű ködben összeütközik Zeldával, és elveszti a navigátorát…
Csilli epertorta-trükkje nem sikerül, ezért Digbytől egy bűvészdobozt kap ajándékba. Az érzékeny tündér megbántódik, ezért Digby maga kezd varázsolni a bűvészdoboz segítségével.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg király és annak három fia. A király a legalkalmasabb fiát akarja a trónra ültetni, de nem tud választani közöttük, ezért próbatétel elé állítja őket. Először…
Csillám nagyon izgatott a hordókerülős verseny miatt, ám történik egy kis baleset, így félő, hogyan tud indulni a versenyen... Peck csőre elhajlik, ezért Agyar fogorvos segítségét kéri...
Az idei Bőség Fesztiválnak Szófia lesz a hercegnője, ő viseli a titokzatos Bőség Koronát, melyet évekkel ezelőtt a király talált a mezőn. A telhetetlen Nyuszi azonban pár magot elcsen a koronáról, és így…
Füles nem érzi önmagának magát, hamarosan kiderül, hogy miért: elveszítette a farkát, ezért a Zűroldók segítségét kéri... Ormi hívja a Zűroldókat, mert megijed a szentjánosbogaraktól....
Makuu, a krokodil kihívja egy harcra az öreg Puát. Miután legyőzi az öreg vezért, a krokodilokkal elfoglalják a Nagy forrást, ezzel viszont felborítják az élet körforgását, ami a többi állatra is kihat…
Mackó csináltat magának egy szép varázstánccipőt, mert azt gondolja, hogy attól tud majd táncolni... Goldie és Mackó elvállalják, hogy vigyáznak Jack ludacskájára addig, míg Jack bemegy a városba. Ám a ludacska rögtön megszökik…
Vee meghívja osztályát egy rémisztő meglepetés buliba. Miközben egy új táncot próbál megtanulni, Vee akaratán kívül előcsalogatja a várából Dragos-t, a táncost.
Az óceánok mélyén a tigriscápa az úr. Sok tengeri lény esik áldozatául. Pi, az apró halacska is elveszíti szüleit, s magára maradva átköltözik egy másik „városba”, ahol azonnal szerelmes lesz a gyönyörű Cordeliába…
Kázmérhoz egy esős napon különleges vendég érkezik, szokatlan módon, egy eddig ismeretlen helyről. Szokatlan módon, mert a kályhából mászik elő, és ismeretlen helyről, Másvárosból, ahol Kázmér még sosem járt és nem is hallott róla…
A pici kertész egy csodálatos kert hatalmas virágait gondozza, ápolja teljes odaadással. Miközben minden idejét és energiáját a kertnek szenteli, elfelejtkezik egy fontos dologról, a kert születésnapjáról…
Eredeti hang digitálisan Helen kis diákjai bújócskáznak a kertben. Sir Richard azonban túlságosan is komolyan veszi a játékot, és eközben másoknak árt a lándzsájával. Hamarosan kiderül, hogy a lovag bizony…
Eredeti hang digitálisan Ma egy bohócműsort kell összeállítania a Helen kis diákjainak. Pixie robot azonban nem érti, hogy kellene bohóckodni, mivel ő egy szabálykövető, komoly robot. A többiek segítenek neki megérteni…
Eredeti hang digitálisan Peyton nehezen dolgozza fel "Derek" felbukkanását, ezért úgy dönt, hogy a saját szemével győződik meg arról, hogy börtönben van. Később Brooke-kal nyomozni kezdenek a fiú után…
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
Jamie Winchester 2012 őszén Budapestről, ahova 1988-ban érkezett, visszaköltözött Írországba. Ez volt az első alkalom, hogy 2013-ban egy koncert erejéig "visszacsábult" Magyarországra. Régi barátaival…