A Csillagösvény c. film a Böjte Csaba ferences szerzetes alapította Dévai Szent Ferenc Alapítvány történetét és tevékenységét meséli el. Azt a gyermekmentő munkát, amely több száz árva vagy családból kihullt…
Én, József Attila címmel zenés drámát tűzött műsorra a Madách Színház 2012 februárjában. Az Attila szerelmei alcímű darab József Attila első és utolsó komoly szenvedélyét, Vágó Márta és Kozmutza Flóra iránti szerelmét eleveníti fel…
A Történelem és irodalom mindenkinek című műsor szombaton délutánonként jelentkezik az M5-ön. Tőkéczki László halála utána a műsor címe változatlan marad az iránta való tiszteletből. A műsorban Takaró…
Vajda László kovács, a Népművészet Mestere Vajda László kovácsmester mondja a műsor bevezetőjében: "Az én életemben két biztos pont volt mindíg: az egyik a szüleim, a családom, a másik a Tokaji hegy…
Kun Miklós gazdagon illusztrált dokumentumfilm sorozata igyekszik megfejteni az elmúlt évszázad titkait. A helyszín New York és Moszkva, Berlin és Párizs. És persze mindenekelőtt Budapest. Neves politikusok…
A Felsős című magazin nemcsak a gyerekeknek lehet érdekes, hanem azoknak is, akik kíváncsiak arra, hogy mit tanul manapság egy felsős, és mindazok számára, akik szeretik ismereteiket bővíteni könnyed, szórakoztató formában…

Téma: János evangéliuma Helyszín: Szeged-Csanádi Egyházmegye - altemplom A Sátoros Ünnep. Vita a Messiás származásáról.
Béli Ádám a Mesteremberben konyhai kisegítőnek áll. Zöldséget pakol, káposztát szeletel, islert készít. Végül pedig megkóstolhatja amit készített: a sonkás káposztalevest.
A világjáró televíziós geológus Dr. Juhász Árpád új filmsorozatának első részében Alaszkát az aranyásók földjét ismerhetjük meg.
Az Egyesült Államokban az élettelen természet is része a természetvédelemnek. Az erózió alkotta a természet emlékműveit homokkőből, mintegy kétmillió éven át.
Az Országos Kéktúra Bajától Tokajig tartó szakaszán vándorolnak végig a film alkotói. Ezen az úton már nem tudott végig menni Rockenbauer Pál legendás csapata, mert sajnos közbeszólt a halál. De Bayerék…

(2019.01.05-i adás)
Szelíd farvas vagy szőrös csecsemő? A kutya és ember közötti kommunikáció sajátosságai
Szelíd farvas vagy szőrös csecsemő? A kutya és ember közötti kommunikáció sajátosságai
rendező: Mispál Attila, operatőr: Tóth Zsolt Bereményi Géza gyermek- és ifjúkora meghatározó, a filmben elhangzó Cseh Tamás-dalokban költészetté szublimált emlékképeit, eseményeit, érzéseit – „írói előgyakorlatait” – idézi föl…
Világunk egyre csak gyorsul, mi pedig egyre kevesebbet láthatunk belőle saját szemünkkel. Képzeljék el, hogy mi lenne, ha meg tudnánk állítani az időt! Ha erre nem is vagyunk képesek, de a legújabb kameratechnikáknak…
A Habsburg birodalom egykori fővárosának első kerülete teljes egészében a világörökség részét képezi: a Hofburg, a Várszínház, a Természetrajzi és a Szépművészeti Múzeum, a Szt. István gótikus székesegyház és a többi templom, köztük a Szt…
Béli Ádám a Mesteremberben konyhai kisegítőnek áll. Zöldséget pakol, káposztát szeletel, islert készít. Végül pedig megkóstolhatja amit készített: a sonkás káposztalevest.
A Magyar Állami Operaház magazinműsora. Jöjjenek velünk minden héten az Operaház és az Erkel színház kulisszái mögé, nézzék meg hogy zajlanak a próbák és az előadások.
Az OJD – Irodalom és könyv 26 percben 2019-es évadának harmadik adásának vendége Temesi Ferenc, Kossuth-díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. A műsorban elhangzó idézeteket Kakasy Dóra színész adja elő…
Lőcse Görgey megbüntetésére készülődik. Az alispán is komolyan veszi a fenyegetést, saját hadsereget szervez, melynek vezetésével a világot járt Bibók Zsigmondot bízza meg, aki igazi sasfészket alakít ki Görgőn…
Egy filmes stáb érkezett Kew-ba David Attenborough vezetésével egy roppant ambiciózus tervvel, amelynek megvalósítása egy teljes évig tartott. A növények birodalmát kívánták bemutatni, feltárták legkülönösebb titkait…
Charles Baudelaire Találkozás egy ismeretlennel c. versét Básti Lajos adja elő.
Száz éve annak, hogy Herman Ottó, minden idők legnagyobb magyar természettudósa és polihisztora távozott az élők sorból. A bozontos szakállú, torzonborz természettudós, a könyvtárt is megtöltő kötet és…
A Kaposvári Egyetem negyedéves színművész szakos hallgatói egy 2010-es vizsgájukon Cseh Tamás-dalokat énekeltek. Mindez még önmagában nem volna hírértékű, azonban ezek a 20 év körüli fiatalok nem csak…