Charles Baudelaire Találkozás egy ismeretlennel c. versét Básti Lajos adja elő.
A Hamvas Intézet ÉK ’87-ről szóló kutatása valóságos aranybánya, hiszen a feltárt állambiztonsági iratok a ma is ismert, illetve már háttérbe húzódott értelmiségiek, politikusok számos konfliktusát dokumentálják a nyolcvanas évekből…
Portréfilm Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsekről A közvetlen, személyes hangú beszélgetésben Erdő Péter mesél szüleiről, gyermekkoráról, a papi hivatás választásának következményeiről…
A Kult’30 nyáron fesztiválokról jelentkezik. Ennek első állomása Kecskemét, ahonnan az Animációs filmfesztiválról jelentkezünk.
Rövid összefoglaló: Tordy Géza a Nemzet Színésze májusban ünnepelte 81. születésnapját, ez alkalomból az M5 két műsorvezetőjének Somossy Barbarának és Nacsa Olivér exkluzív interjút adott, melyben pályája…
1866-ban a Habsburg monarchia az olaszok és a poroszok ellen harcol. Ebben a helyzetben az Angliába emigrált Klapka tábornok a poroszok segítségével magyar légiót szervez, s egy lelkes, a szabadságharc…
Egy játék, ahol a tudás érték! Az Ön is tudja? az M5 műveltségi vetélkedője, amelyben telefonon keresztül tesztelhetik tudásukat a játszani vágyók. 10 kérdés 5 perc alatt, mindössze ennyi választja el a játékosokat a főnyereménytől…
Francia nyelvtanfolyam kezdőknek Új tananyag: előző 4 héten tanaultak ismétlése
Spanyol nyelvtanfolyam kezdőknek
Angol nyelvtanfolyam kezdőknek Új tananyag: előző 4 hét ismétlése
Az amerikai Woodside legendás síkvidéki nőstény gorillája, KOKO nem csak hogy beszélte az amerikai jelnyelvet, - körülbelül 1000 fogalom jelét használta - de ezt még megfejelte 2000 angol szóval is, amit a maga módján értett és használt…
Az amerikai Woodside legendás síkvidéki nőstény gorillája, KOKO nem csak hogy beszélte az amerikai jelnyelvet, - körülbelül 1000 fogalom jelét használta - de ezt még megfejelte 2000 angol szóval is, amit a maga módján értett és használt…
"Kulcsot adni a művészetek, főként a zene kincsesházához – ez a Pastorale című különleges sorozat célja, amely megszületése, 1997 óta 236 nagy sikerű programmal varázsolta el a publikumot" A sorozat gazdái…
A kéktúra mozgalom elindítója az I. Szent István vándorlás volt 1938-ban. Akkor az egyik csapat a Kőszegi-hegységből, Írottkőről, a másik a Zempléni-hegységből, Tolvaj-hegyről indult és a túra végén, Dobogókőn találkoztak…
Eger az a város, amelyben az utazó, még ha valójában először is jár itt, otthon érzi magát. Hiszen az egri vár falai, bástyái, kazamatái mind régi jó ismerőseink Gárdonyi Géza népszerű regényének köszönhetően…
Vasdobrán, az erdő közepén három ország határa van, és azt a három országot a trianoni kastélyban rajzolták, nagyhatalmi gőggel. De megnyugtat az őrségi táj, Borostyánkő vára pedig egy szép magyar grófról mesél…
A Calypso az Indonéziai szigeteknél hajózik.. Itt vulkánok alakítják a tájat. Amikor 1883 augusztusában kitört a Krakatoa 30 kilométeres tűz- és hamuoszlop tört az ég felé. Nyomában a szökőár mindent elsöpört…
Kulturális portyázások négykeréken és túracípőben, földön vízen vagy levegőben! Utazzon az M5 műsorvezetőivel és fedezze fel az ország rejtett kincseit.
Kulturális portyázások négykeréken és túracípőben, földön vízen vagy levegőben! Utazzon az M5 műsorvezetőivel és fedezze fel az ország rejtett kincseit.
Kulturális portyázások négykeréken és túracípőben, földön vízen vagy levegőben! Utazzon az M5 műsorvezetőivel és fedezze fel az ország rejtett kincseit.
Kulturális portyázások négykeréken és túracípőben, földön vízen vagy levegőben! Utazzon az M5 műsorvezetőivel és fedezze fel az ország rejtett kincseit.
A Kult’30 nyáron fesztiválokról jelentkezik. Ennek első állomása Kecskemét, ahonnan az Animációs filmfesztiválról jelentkezünk.
Szelíd farvas vagy szőrös csecsemő? A kutya és ember közötti kommunikáció sajátosságai
Béli Ádám a Mesteremberben konyhai kisegítőnek áll. Zöldséget pakol, káposztát szeletel, islert készít. Végül pedig megkóstolhatja amit készített: a sonkás káposztalevest.
Az 1963-ban készült portréműsorban az akkor 44 éves Bessenyei Ferenc saját maga válogatott kedvenc szerepeiből. Már akkor a csúcson volt, hiszen Shakespearetől Csehovon át Brecht és O'Neill legjobb karakterein…
Több késszúrással megölnek egy lányt. A gyilkost nem sokkal később elfogják. A merényletnek 38 tanúja volt. A tévéfilm a közömbösség és a tétlenség miértjét kutatja.
Kun Miklós gazdagon illusztrált dokumentumfilm sorozata igyekszik megfejteni az elmúlt évszázad titkait. A helyszín New York és Moszkva, Berlin és Párizs. És persze mindenekelőtt Budapest. Neves politikusok…
A Történelem és irodalom mindenkinek című műsor szombaton délutánonként jelentkezik az M5-ön. Tőkéczki László halála utána a műsor címe változatlan marad az iránta való tiszteletből. A műsorban Takaró…
Az OJD – Irodalom és könyv 26 percben 2019-es évadának huszonhatodik adásában műsorunk vendége Marcsák Gergely, kárpátaljai költő, verséneklő, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagja. Beutatásában Farkas…
Műsorvezető: Csőre Gábor Vendég: Dr. Minya Károly nyelvész Érdekes példákon keresztül mutatjuk be, hogyan változtathatja meg a vessző egy mondat értelmét. Átnézzük, hogy mikor kell vesszőt tennünk az és, illetve a vagy elé…
Ugron Zsolna író a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett építésszel beszélget versekről, zöld városokról, itthonról és otthonról, kompromisszumokról, tanulópénzről és arról, milyen érzés hazajönni egy városba…
Megelevenedik a Magyar Krónika az MTVA új kulturális magazinjában. A beköszönő adásban a Zene Világnapja előtt tisztelegve a Zeneakadémiáról mesélnek rendhagyóan a műsor alkotói. „Tudjuk nincs új…
Kevés vidéken áll olyan éles kontrasztban egymással az érintetlen természeti környezet és az ércbányászat ütötte tájsebek, mint a Visói-havasok északkeleti csücskében. Zagytározók, ciánmérgezte vizek…
Franciaország a nagy székesegyházak hazája. A befejező részben a Loire-völgyi kastélyok nyomába eredünk, amely egyedülálló élmény és nagy utazás Franciaországban. A Loire menti kastélyok különböző korok építészeti emlékét őrzik…
Charles Baudelaire Találkozás egy ismeretlennel c. versét Básti Lajos adja elő.
A napóleoni háború földönfutóvá teszi Amelia apját. George Osborne, Amelia vőlegénye – némi megtorpanás után – mégis feleségül veszi a lányt. Beckynek sikerül behálóznia Sir Pitt Crawley fiát, Rawdent…
Operett Gála- Bor, Dal, Asszony- Exkluzív nyári szabadtéri színházi- és koncertélmény. Felejthetetlen hangulatú gálaműsor csodás hangokkal,kiváló zenekarral és pazar látványvilággal. 2018-ban hatodik…
A kortárs jazz egyik géniusza, Chick Corea évtizedek óta minden olyan produkcióját bemutatja a magyar közönségnek, amely fordulópontot jelent pályáján. A legutóbbi években kisebb együttesekkel vendégszerepelt…