Kevesen tudják, de Hitler Berga névre hallgató munkatáborában nemcsak európai zsidók, de amerikai közkatonák is raboskodtak a 2. világháború idején. A megrázó film az ő történetüket tárja elénk autentikus források felhasználásával…
A nácik Anne Frankot és családját 1944. augusztus 4-én letartóztatták, majd néhány héttel később Auschwitzba szállították. Anne, mivel elmúlt 15 éves, elkerülte a gyerekekre váró azonnali elgázosítást…
1945-ben, nem sokkal a 2. világháború vége előtt, egy szinte hihetetlen történet színhelye volt az – akkor még fúvócsöves harcosoktól hemzsegő – borneói esőerdő. A főszereplők: egy kis csoport kelepcébe…
Norvégiában, a hóviharok és az Északi-sarkkör birodalmában, télen nemcsak a lehetetlen útviszonyok, de a rekordhosszúságú éjszakák is nehezítik a sofőrök dolgát. Ők azonban a rossz előjelek ellenére is…
1985-ben Chris Parnell ausztrál üzletembert 12 kilogramm hasis Indonéziába való csempészéséért őrizetbe vették Bali szigetén. A férfi, hogy elkerülje az esetleges halálbüntetést, beszámíthatatlanságot…
Az általa előszeretettel alkalmazott erőszaknak, kínzásoknak és megfélemlítésnek köszönhetően Szaddám Huszein közel negyed évszázadon át uralkodott nemzetén, míg az amerikai erők el nem mozdították hivatalából Irak 2003-as lerohanása során…
Észak-Koreát ma a legdiktatórikusabb, legjobban ellenőrzött országként tartják számon világszerte. Az elnyomó rendszer alapjait az 1948-ban hatalomra jutott Kim Ir Szen vetette meg, aki alattvalói életének…
2007. január 1-je: Az Adam Air 574-es járata felszáll a jávai Surabaja repülőteréről, és az észak-celebeszi Manado felé veszi az irányt. A Boeing 737-es csupa turistával van tele, akik az olcsó fapados…
Dr. Pol és munkatársai többek közt egy étvágytalan tehenet is kezelésbe vesznek, melynek – gazdája aggodalma szerint – a koplalás miatt elapadhat a teje, s így a minap született borja is veszélybe kerülhet…
Dr. Pol és munkatársai többek közt kezelésbe vesznek egy sántító bombakereső kutyát, valamint egy szerencsétlen lovat, melynek péniszét a dermesztő téli hidegben kitágult testnedvek kórosan megdagasztották…
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni emberek átugrása, ostorral való csapkodás és egy hinta meglökése közben.
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni egy kajak vízre bocsátása, hídra kötött kötélen való himbálózás, valamint egy trambulin szakszerűtlen használata közben…
Az epizód a bowling, a snowboard és az entrópia titkaiba nyújt látványos bepillantást.
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni motorbiciklis trükkök bemutatása, valamint egy olyan látszólag egyszerű tevékenység, mint egy lépcsőn való felsétálás közben…
A sorozat olyan mérnöki csodákkal ismerteti meg a nézőket, melyek megtervezése és kivitelezése néhány évtizeddel ezelőtt még teljességgel elképzelhetetlen lett volna. A Föld egyik legnehezebben megközelíthető…
A Norvégia távoli északi részén két bátor teherautómentő dolgozik azon, hogy a mostoha időjárású vidék sok ezer kilométernyi útja mindig járható legyen.
A kétrészes történelmi minisorozat a második világháború utolsó, a normandiai partraszállástól a Harmadik Birodalom összeomlásáig terjedő időszakát dolgozza fel. A felújított és utólag hitelesen kiszínezett…
A kétrészes történelmi minisorozat a második világháború utolsó, a normandiai partraszállástól a Harmadik Birodalom összeomlásáig terjedő időszakát dolgozza fel. A felújított és utólag hitelesen kiszínezett…
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindent tudunk a második világháborúról és Hitler világuralmi törekvéseiről. Ha azonban számítógépes terepmodellek és képalkotó eljárások segítségével virtuálisan lecsapoljuk…
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni szánkózás, golfozás és tornamutatványok bemutatása közben.
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni homokban futás, esküvőitorta-cipelés és pacsizás közben.
A hetedik részből megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni épületbontás, szánkózás és a légzsák helytelen használata közben.
A nyolcadik részből megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni karatézés, biciklivel való ugratás és vízen való hódeszkázás közben.
2007. január 1-je: Az Adam Air 574-es járata felszáll a jávai Surabaja repülőteréről, és az észak-celebeszi Manado felé veszi az irányt. A Boeing 737-es csupa turistával van tele, akik az olcsó fapados…
2007. március 7.: A Garuda légitársaság Dzsakartából érkező 200-as járata a yogyakartai repülőtéren kétszer hevesen a futópályának csapódik, majd felborul. A baleset következtében a fedélzeten tartózkodó…
A legendás U-boatok rendkívül hatékony támadóeszközök voltak a nácik kezében, védett kikötőkre azonban nekik is szükségük volt – a német mérnökök hatalmas víz alatti hangárokat építettek hát számukra…
A 20. század első felében két diktátor a történelem egyik legnagyobb kataklizmáját provokálta ki. Míg Európa demokratikus országai még csak egy leendő együttműködés felvázolásánál tartottak, Mussolini…
A 20. század első felében két diktátor a történelem egyik legnagyobb kataklizmáját provokálta ki. Míg Európa demokratikus országai még csak egy leendő együttműködés felvázolásánál tartottak, Mussolini…
Hans-Thilo Schmidt, fedőnevén “Asché”, polgári foglalkozását tekintve egyszerű tisztviselő volt – emellett meg egy dörzsölt, minden hájjal megkent kém, aki az 1943-as letartóztatásáig létfontosságú információkkal…